Alkotmánybíróságra megy a kormány, miután a Kúria elkaszálta a kiskorúak nemátalakításáról szóló népszavazási kérdésüket

2021. november 4. – 15:00

Másolás

Vágólapra másolva

Alkotmánybíróságra megy a kormány azzal, hogy a Kúria elkaszálta a kiskorúak nemátalakításról szóló népszavazási kérdésüket, írja a Népszava.

A Kúria október végén az emberi méltóság védelme mellett kiállva megtagadta a kormány egyik népszavazási kérdésének hitelesítését. A kormány július végén jelentette be, hogy „gyerekvédelmi” népszavazást indít, amelynek kérdéseit július 30-án hitelesítette a Nemzeti Választási Bizottság. A TASZ és a Kétfarkú Kutya Párt mind az öt kérdést megtámadta a Kúrián. A Kúria ezt a kérdést kaszálta el:

„Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekek számára is elérhetőek legyenek a nemátalakító kezelések?”

A másik négy kérdésben még várják a Kúria döntését, amiknek értelmét külön cikkben próbáltuk megfejteni, ezt itt olvashatja el.

A Kúria úgy döntött, hogy a fenti kérdés nem hitelesíthető, mert a népszavazás nem irányulhat az Alaptörvény megváltoztatására, márpedig bárhogyan válaszol egy érvényes népszavazáson a többség erre a kérdésre, mindenképp az Alaptörvény módosítása válna szükségessé. A Kúria azt is kimondta, hogy nem lehet általánosan elvonni a kiskorúak jogát bizonyos kezelések igénybevételére, mert ezzel alapvető jogaik gyakorlásától fosztanák meg őket, a TASZ szerint a gyerekeknek is joguk van az önrendelkezéshez és a testi integritásukhoz, a kezelés igénybe vételéről szóló döntés meghozatalának általános – az életkortól és döntési képességtől független – tiltása pedig az önrendelkezési jog lényegét vonná el.

A kormány most panaszt nyújtott be a Kúria döntése ellen, szerintük ugyanis éppen ez a döntés sérti az Alaptörvényben szereplő tisztességes eljáráshoz való jogot, mivel „a Kúria a népszavazásra javasolt kérdés szövegétől eltérve, annak tartalmát önkényesen kibővítve contra legem (törvénnyel szembeni)jogértelmezést folytatott”, írják a beadványban.

A jogvédő szervezet szerint egyébként maga a kérdés eleve okafogyott, mivel Magyarországon nem érhetők el kiskorúak számára „nemátalakító” kezelések. (Az érintettek a nemi helyreállító vagy nemi megerősítő kezelés kifejezéseket tartják korrekt megnevezésnek.) Sőt, 18 év felett sem beszélhetünk korlátlan hozzáférésről.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!