Dél-Korea nyelvtanárokat küld Magyarországnak

2021. november 4. – 13:55

Másolás

Vágólapra másolva

Nyelvtanárokat küld Dél-Korea Magyarországra, hogy „több középiskolában és több egyetemen lehessen nyelvet oktatni, illetve koreai tanulmányokat folytatni”, és egyébként is egyre több a koreai beruházó Magyarországon, írja közleményében a Külügyminisztérium.

Mun Dzsein dél-koreai elnök a napokban érkezett Budapestre, hogy csúcstalálkozzon a visegrádi országokkal, itt állapodott meg Magyarországgal abban, hogy „kiszélesítik a koreai nyelvoktatást” az országban.

A Külügyminisztérium szerint ma Magyarországon három középiskolában és két egyetemen lehet koreai nyelvet tanulni. Ez egyébként változhat, Orbán Viktor épp szerdán jelentette be, hogy koreai egyetemi kampuszt akar Magyarországra. A bejelentés semmilyen részletet nem tartalmazott egyelőre az újabb kelet-ázsiai egyetemi együttműködésről, még azt sem lehet tudni, hogy melyik koreai felsőoktatási intézményről van szó. Orbán szerint azonban már megkezdték a tárgyalásokat „egy komoly nagy koreai egyetemi kampusz létrehozásáról Budapesten”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!