Koreai egyetemet akar Budapestre hozni Orbán

2021. november 3. – 18:32

Másolás

Vágólapra másolva

Koreai egyetemi kampusz létesülhet Budapesten – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök. A bejelentés semmilyen részletet nem tartalmazott egyelőre az újabb kelet-ázsiai egyetemi együttműködésről, még azt sem lehet tudni, hogy melyik koreai felsőoktatási intézményről van szó. Orbán szerint azonban már megkezdték a tárgyalásokat „egy komoly nagy koreai egyetemi kampusz létrehozásáról Budapesten”.

Orbán Viktor a „V4–Korea Üzleti Fórum” megnyitóján beszélt a magyar–koreai kapcsolatokról, amiket, mint mondta, most egy szinttel feljebb, stratégiai szintre emelnek, és a gazdaságon túl kiterjesztik a tudományra, a kutatásra és az oktatásra is.

Orbán a koreai példát a hagyomány és a technológia kombinációjának nevezte, ahol „a család, az minden”, és azt mondta, 2010-ben Dél-Korea volt az egyik mintaország, amelynek az óriási fejlődését például tűzték ki maguk elé.

„Olyan munkaalapú gazdaságot kell létrehozni, amelyben folyamatosan tanulnak az emberek, erős nemzeti öntudat kell, amely önbizalomban fejeződik ki, használni kell a regionális logisztikai adottságokat, rendelkezni kell egy vízióval, valamint hosszú távra kell tervezni”

– mondta Orbán Viktor az MTI beszámolója szerint. „Most egy új világrend alakul ki politikai, gazdasági és technológiai értelemben is. A világgazdasági változások tempóját keletről diktálják, a forradalmi megújuláson áteső iparágakban a legnagyobb beruházások keletről érkeznek, és hogy mi a versenyképes a modern globális világgazdaságban, azt egyre inkább az ázsiai országok és nagyvállalatok jelölik ki.”

A magyar miniszterelnök azt hangsúlyozta, hogy a két ország között a kereskedelmi kapcsolatok tíz év alatt a tízszeresükre nőttek, és 2019-ben már Dél-Korea volt a legnagyobb magyarországi befektető: jelenleg 4 milliárd dollárnyi dél-koreai vállalati beruházás zajlik Magyarországon, és további 16 koreai beruházás megindításáról zajlanak tárgyalások – tette hozzá.

Orbán a fórumon arról beszélt, hogy a többféle problémával küzdő Európa most vajúdik, és szerinte a kontinenst egyetlen kérdés foglalkoztatja: hogyan tudja az EU visszanyerni azt a versenyképességét, amellyel még a 2008-as pénzügyi válság előtt rendelkezett. „Olyan gazdaságpolitikával nem tudjuk visszanyerni a versenyképességet, amely a középpontba nem a hatékonyság növelését állítja” – fogalmazott. Kiemelte: Magyarország ezért támogatja a digitalizációt, a zöld gazdaságot, az adócsökkentést, a még nyitottabb kereskedelempolitikát, de nem támogatja a protekcionista elképzeléseket, az adóemeléseket, „és nem tudjuk támogatni a szocialisztikus elképzeléseket sem”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!