Ed Sheeran is fellép a budapesti MTV EMA-gálán

2021. november 4. – 14:20

Másolás

Vágólapra másolva

Pár hete derült csak ki, hogy ismét élő show lesz az MTV EMA-gála, amit idén november 14-én rendeznek meg a Papp László Budapest Sportarénában, és innen közvetítik a világ 180 országába. Fellép majd Maluma, Kim Petras és a Saweetie, illetve a OneRepublic is, és még:

  • Ed Sheeran,
  • az Imagine Dragons,
  • A YUNGBLUD,
  • a Griff,
  • és a girl in red is látható lesz.

A sajtóközlemény szerint az Imagine Dragons másodszor, Ed Sheeran pedig már harmadszor tér vissza az EMA színpadára, a brit énekest idén öt kategóriában jelölték. A „Legjobb Előadó” és a „Legjobb Pop Előadó” díjak várományosa 2015-ben volt a házigazdája és egyik fellépője az MTV EMA-nek Milánóban, ezt megelőzően a 2014-es, Glasgow-ban megrendezett show-n is énekelt. Az Imagine Dragonst a „Legjobb Rock Előadó” és a „Legjobb Együttes” kategóriában is jelölték.

A brit Griff először kap lehetőséget az EMA színpadán, miután megjelent első albuma, a One Foot in Front of the Other. Az énekest a „Legjobb Push Előadó” és a „Legjobb Új Előadó” kategóriában jelölték. A norvég indie popzenész és az MTV PUSH előadója, a girl in red szintén fellép majd Budapesten, az EMA színpadán. Az előadót, aki eddig 1,6 milliárd streamelésnél jár, két kategóriában, a „Videó Egy Jó Ügy Érdekében” és a „Legjobb Push Előadó” kategóriájában is megtalálható a jelöltek listáján.

A további előadókat és a műsorvezetőket ezután jelentik majd be.

Tavaly a járvány miatt virtuálisan tartották meg az MTV EMA-t, akkor a műsorszám gyakorlatilag annyi volt, hogy a Magyar Turisztikai Ügynökség az MTV-vel és egy David Guetta-fellépéssel csinált egy látványos fürdőreklámot.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!