Feszült Moszkva és Amszterdam viszonya: Oroszország kiutasított egy holland újságírót

2021. november 4. – 14:22

Másolás

Vágólapra másolva

Ez már a második eset volt három hónapon belül, legutóbb a BBC egyik kollégájának kellett sebtiben távoznia.

Oroszország korábbi jogsértésekre hivatkozva kiutasított az országból egy holland újságírót, a Volkskrant munkatársát – írja a Reuters, amely emlékeztet rá, hogy ez három hónapon belül már Moszkva második hasonló lépése a nyugati média ellen. A BBC újságíróját, Sarah Rainsfordot, a brit műsorszolgáltató két angol nyelvű moszkvai tudósítójának egyikét augusztusban végleg kiutasították Oroszországból.

A holland újságíró, vagyis Tom Vennink esete hasonló, az orosz hatóságok visszavonták a vízumát, és 2025 januárjáig megtiltották a visszatérését. Hétfőn közölték vele, hogy három napja van a távozásra.

„Szóval összepakoltam a csomagjaimat, és tegnap elhagytam Oroszországot”

– mondta Vennink a Reutersnek adott interjújában.

„Nem tudom az okát, hogy az orosz hatóságok miért személyesen engem, illetve az újságomat vették célba.”

A Kreml és az orosz külügyminisztérium illetékesei csütörtökön, Oroszország nemzeti ünnepén nem kommentálták a Reutersnek a történteket.

A holland külügyminisztérium közölte, hogy sajnálja Moszkva döntését.

„Hollandia számára elfogadhatatlan, ha egy újságírót akarata ellenére kényszerítenek ki az országból”

– mondta Ben Knapen leköszönő külügyminiszter.

A 2015 óta Oroszországból tudósító Vennink azt mondta, hogy az elmozdításának hivatalos indoka régi jogsértések voltak, 2019-ben pénzbírságot kapott, amiért nem regisztrálta a lakcímét, és 2020-ban engedélykérés nélkül látogatott el egy tartományba.

„Ez határozottan megfélemlíti azokat a kollégáimat, akik még mindig Moszkvában és Oroszország más részein vannak”

– mondta.

Az elmúlt években több kényes ügy is feszültté tette Hollandia viszonyát Oroszországgal. Ebből talán a legsúlyosabb az volt, hogy 2014-ben, ukrajnai orosz szeparatisták lelőtték a Malaysia Airlines MH17-es járatát, a fedélzetén 298 emberrel, javarészt hollandokkal. Hollandiában jelenleg is eljárás folyik három orosz és egy ukrán ellen, akiket távollétükben vádolnak a repülőgép lelövésével, Moszkva mindent tagad.

De Hollandia többször felemelte a hangját az orosz LMBTQ+ jogokat érintő több bírósági ügy miatt is.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!