Archívum
Az orvosi kamara elnöke csak az oltási tervet hiányolja az oltási tervből
Egy prioritási lista van, de nem tudni, hogyan akarják a gyakorlatban beoltani az embereket – mondta Kincses Gyula az ATV-nek.
Letartóztatták a hírhedt Trump-párti szélsőjobboldali szervezet vezetőjét
Enrique Tarrio még decemberben rongált meg egy Black Lives Matter-transzparenst, letartóztatásakor pedig tölténytárat találtak nála.
Nyolcvan rendőr ütött rajta a vagonfosztogató bandán, amely biciklit és csipkés melltartót is lopott
Cegléden és Budapesten fogták el a csoport tagjait. Tizenegy embert vettek őrizetbe.
Csak 18 ezren laknak ebben az államban, ahol még senki sem fertőződött meg, és már oltanak is
Palau a Csendes-óceánon fekvő Karolina-szigetek legnyugatibb szigetcsoportján helyezkedik el.
Sokáig harcoltak, most barátkoznak: Csányi Sándor és Lázár János viszonya
Amikor Lázár János hódmezővásárhelyi politikus felkerült a fővárosba, illetve berobbant a nagypolitikába, hamar és igen látványosan belekötött Csányi Sándorba, a magyar gazdaság legerősebb...
Kisebb vita robbant ki Amerikában arról, hogy gendersemleges-e az ámen, vagy kell egy áwomen is
A válasz pedig, hogy héber eredete miatt egyáltalán nincs genderkérdés az ámen mögött.
Megszűnik Boros Anita és Kaderják Péter államtitkársága az innovációs minisztériumban
Az építésgazdaság és az energiaügyek egy új államtitkárságban olvadnak össze, amelyet Steiner Attila, az Igazságügyi Minisztérium eddigi európai uniós ügyekért felelős államtitkára vezet.
Meghaladta a tízezret a koronavírusos halálos áldozatok száma Magyarországon
870 új fertőzöttet és 103 elhunytat regisztráltak az elmúlt 24 órában.
Tovább csökkent a főállású pedagógusok száma tavaly
Kevesebb a pedagógus és a középiskolás, diplomát viszont több mint 100 ezer hallgató szerzett a koronavírus miatti könnyítésekkel.
Tavaly már 200 ezer külföldi élt tartósan Magyarországon, a legtöbben dolgozni jöttek
A családegyesítés és a tanulás is gyakori indok. Ukrajnából jönnek a legtöbben Magyarországra, Budapest és a Dunántúl a legnépszerűbb célpont.








