WHO-főigazgató: Az emlékeztetőoltás-programok inkább meghosszabbítják a járványt, mintsem véget vetnének neki

2021. december 22. – 19:17

Másolás

Vágólapra másolva

Nem lehet kilábalni a koronavírus-világjárványból pusztán emlékeztető oltásokkal, fontosabb, hogy mindenhol haladjanak az első adagok beadásával – figyelmeztetett szerdán az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója.

„Egyetlen ország sem lábalhat ki a pandémiából emlékeztető oltások segítségével, és az emlékeztető oltások nem adnak okot az ünneplésre”

– jelentette ki Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz Genfben tartott sajtótájékoztatóján. A főigazgató szerint „az általános emlékeztetőoltás-programok inkább meghosszabbítják a járványt, mintsem véget vetnének neki”, mert „eltérítik” a vakcinákat azoktól az országoktól, amelyekben még alacsony az átoltottság. Felhívta a figyelmet arra, hogy a világban beadott minden öt vakcina közül egy emlékeztető oltás, ugyanakkor a jelenleg kórházi kezelésre szorulók és a halálos áldozatok „jelentős többsége” oltatlan.

Gebrejeszusz az idei utolsó sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy 2022-nek a Covid-19-járvány végét hozó évnek és egyben a szolidaritás új korszakát jelentő kezdetnek kell lennie. A járvány második évéről azt mondta: „Tizenkét nagyon kemény hónap áll mögöttünk, de nem szabad hagynunk, hogy elvesztegetett év legyen”. Szerinte le kell vonni a tanulságokat egy olyan évből, amikor több mint 3,5 millió ember halt meg a Covid-19-betegség következtében, több, mint 2020-ban.

„2021 sok okot adott nekünk a reménységre, vakcinák formájában, amelyek kétségkívül sok életet mentettek meg, de az oltóanyag elosztásában megnyilvánuló méltánytalanság sok emberéletet követelt” – mondta a főigazgató, aki szerint a Covid-19 betegségbe továbbra is mintegy ötvenezren halnak bele hetente, és egyre inkább az omikron válik az uralkodó variánssá.

„Világosan meg kell fogalmaznunk, hogy a védőoltások hatásosak mind a delta, mind az omikron variánssal szemben. Elsődleges célként kell kezelni, hogy minél előbb minden ország lakosságának 40 százaléka megkapja az oltást, a jövő év közepéig pedig 70 százalékuk” – mondta a WHO főigazgatója.

A Dél-afrikai Köztársaságban a Fertőző Betegségek Országos Intézetének (NICD) az omikron variáns súlyosságával és a Covid-19-fertőzések tendenciájával kapcsolatos kutatása szerint – amelynek eredményét szerdán hozták nyilvánosságra – az elsőként Dél-Afrikában azonosított, gyorsan terjedő variánssal megfertőzöttek közül kevesebben kerülnek kórházba, mint akik a delta változatot kapták el. Hozzátették azonban: elképzelhető, hogy ez a lakosság magas immunitási szintjének tudható be.

Maria van Kerkhove, a koronavírus-járvány WHO-felelőse szerint egyelőre nem áll rendelkezésre elegendő adat ahhoz, hogy megállapítsák, hogy az omikron virulensebb lenne a deltánál. „Még nem láttuk elég ideje terjedni ezt a variánst a világ lakossága, elsősorban a sérülékeny emberek között” – mondta.

Eközben Izrael kedden a világon elsőként jelentette be, hogy bevezeti a negyedik oltást.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!