Izrael a világon elsőként bevezeti a negyedik oltást

2021. december 22. – 06:12

Másolás

Vágólapra másolva

Elsőként vezeti be Izrael a koronavírus elleni negyedik oltást. A kormányfői bejelentés alapján a 60 év felettiek, a legyengített immunrendszerük miatt kevésbé védettek és az egészségügyi dolgozók kaphatják meg először a Pfizer–BioNTech-vakcina negyedik adagját, legkorábban négy hónappal a harmadik oltás után.

„Nagyszerű hír, ne vesztegessük az időt” – idézte a CNN a kormányfőt. Keddi bejelentését Naftali Bennett a koronavírus omikron variánsának globális terjedésével indokolta.

Izrael elsőként vezette be a harmadik oltást is, Bennett szerint országa a negyedikkel továbbra is a járvány elleni védekezés élen járó országai között marad – ahogyan a Pfizer–BioNTech vakcinájára épülő oltás elsők közötti beindításával is ott volt. Igaz, az átoltottság már nem kiugró: legalább egy oltása 70 százaléknak, kettő oltása 64 százaléknak van. A lakosság fele már harmadik oltását is megkapta a 9,2 millió lakosú, Magyarország területének negyedével azonos országban, ahol már zajlik az 5 és 11 év közötti gyerekek oltása is.

A miniszterelnöki hivatal beszámolt arról, hogy a kormányfő utasította az egészségügyi tárcát és az oltásokat kezelő egészségbiztosítási pénztárakat: készüljenek fel a vakcina negyedik adagjának oltási kampányára – írta az MTI.

Egyre hosszabb a vörös lista

Kedden Izrael bejelentette, hogy az omikron variáns megfékezése érdekében tovább bővítették a beutazásra nem engedélyezett országokat tartalmazó, úgynevezett vörös listát. Az ötven ország közé újonnan felkerült Magyarország mellett Belgium, Marokkó, Németország, Olaszország, Portugália, Svájc és Törökország is. A listán van az Egyesült Királyság, Franciaország, Kanada és az Egyesült Államok is. Izraelben több százezren élnek, akiknek amerikai állampolgárságuk is van, így a beutazási korlátozások sokakat érzékenyen érintenek.

A miniszterelnök megvédte az egészségügyi korlátozásokat, amelyek szerinte azért szükségesek, hogy a járvány ötödik hulláma miatt ne legyen szükség újabb bezárásokra, és felszólította a lakosokat, hogy távmunkában dolgozzanak, és oltassák be gyermekeiket – emlékeztetett az MTI.

Jön az omikron

Keddig 1148 megerősített és „nagyon valószínűen” az omikron variánshoz köthető megbetegedést jelentettek Izraelben, a fertőzöttek több mint fele oltott ember volt – közölte az egészségügyi minisztérium.

A déli Beer-Sevában található Szoroka kórház bejelentette, hogy az omikron variáns első izraeli áldozata valószínűsíthetően egy 60 éves férfi, aki több súlyos betegségben szenvedett.

Jobb a sietség

A negyedik oltás bevezetését a kormányfő szakértői csoporttal való egyeztetés után jelentette be. „Nincs még elég adatunk a védettség jelenlegi fokáról, mint a harmadik oltás bevezetésekor, de világszerte ijesztőek az adatok” – nyilatkozott a CNN-nek Galia Rahav. A professzor szerint a védettség jelenlegi szintjének pontos feltérképezése nélkül is érdemes azonban inkább minél előbb lépni, mert a kivárás után már késő lehet.

A harmadik oltás bizonyosan segített Izraelben az augusztus–szeptemberben kitört negyedik hullám legyőzésében, ami fontos érv a mostani, emelkedő számok alapján a negyedik oltás bevetése mellett.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!