Archívum

Tíz kellemetlen kérdésben várja a kormány válaszát Karácsony Gergely
Az iparűzési adó megfelezése, a gépjárműadó elvonása és a Diákváros miatt fordulhat a főpolgármester Orbánékhoz.
Der Scholzomat: rombuszkezű robotember folytathatja a Merkel-stílusú vezetést Németországban
Németország hamarosan hivatalba lépő új kancellárja világéletében szociáldemokrata volt, fiatalként még radikálisan, később már középre húzódva. Nagy tudású, élvonalbeli technokrata politikus,...
Döntöttek másodfokon: több mint három évre börtönbe kell vonulnia VV Aureliónak
Két év három hónapra ítélték emberrablási ügyében, és le kell ülnie azt az egy év két hónapot is, amit drogügyei miatt kapott.
Futás után, egy frissítőre ült be a Westendbe, aztán összeesett, újra kellett éleszteni
Pont ott volt egy szabadnapos orvos és egy tanuló mentőápoló is, akik rögtön a nő segítségére siettek.
Két hétre szinte mindent bezárnak Szlovákiában
Az egészségügy az összeomlás szélén van a sok koronavírusos miatt.
Fekete-Győr: A bíróság ismét kimondta, hogy Mészáros Lőrincet lehet bűnözőnek nevezni
A felcsúti vállalkozónak nem tetszett, hogy a Momentum volt elnöke több interjúban is bűnözőnek nevezte. A bíróság elutasította a keresetét.
Oroszország beint a Facebooknak és a többi techóriásnak
Helyi irodát kell nyitniuk, hogy jobban kontrollálhassák őket.
Az Artisjus csak most kezdi figyelembe venni a Youtube vagy a Spotify lejátszásait
Egészen eddig nem számított a streaming, csak a letöltött zenék. A jogkezelő a hatalmas adatmennyiséggel magyarázza, hogy miért csak mostantól figyelnek a legnépszerűbb zenei felületekre.
Kínai kémeket segíthet egy budapesti intézet Kína-szakértők szerint
A budapesti intézmény valójában tudományos műhelynek álcázott kémszervezet lehet, a kutatóktól rendelt tanulmányok pedig valójában jelentések.
A bíróság szerint is becsületsértő azt állítani, hogy Abramovics Putyin utasítására vette meg a...
A londoni futballklub orosz tulajdonosa rágalmazási pert indított egy brit újságíró könyve miatt.
Kövess minket Facebookon is!