74 napja ömlik a Sajóba a lezárt bánya szennyvize

2022. május 6. – 16:27

74 napja ömlik a Sajóba a lezárt bánya szennyvize
A Sajó vas-oxidtól vöröslő vize márciusban a szlovákiai Alsósajónál – Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

„A környezetvédelmi minisztérium elé vittünk ezer liter szennyezett vizet a Sajóból, mert elfogadhatatlan, hogy 74 napja ömlik a mérgező bányavíz a folyóba, folyamatosan megy az egymásra mutogatás, de érdemi változás a mai napig nem történt!” – írta Facebook-posztjában Orosz Örs, szlovákiai parlamenti képviselő.

A folyó felvidéki szakaszán egy 14 éve bezárt bánya és vasmű okozta az ipari balesetet. Mivel leálltak a lezárt tárók szivattyúzásával, a felgyülemlett víz köpte most felszínre a maradványkőzetből kioldott vas-oxidot. Bár korábban olyan találgatások is voltak, hogy a folyót zagytározókból elszabadult vörösiszap szennyezte el, hasonlóan a kolontári katasztrófához – írtuk márciusi helyszíni riportunkban.

A helyzet azonban azóta sem változott.

„Annak ellenére, hogy az első vízvizsgálatok riasztó eredményei már február 24-én ismertek voltak, a felelős szervek azóta sem cselekedtek érdemben! Emlékeztetni szeretnénk a minisztert arra, hogy naponta 2,4 tonna szennyeződés kerül a folyóba, de ennek ellenére 74. napja nem történik érdemi előrelépés az ügyben!” – közölte Orosz Örs.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!