Hét minisztériumi gyanúsítottja van a Pénzügyminisztériumot és a Miniszterelnökséget érintő korrupciós nyomozásnak
2022. május 6. – 15:13
Összesen már húsz gyanúsítottja van a Pénzügyminisztériumot és a Miniszterelnökséget érintő nyomozásnak, amelyben a gyanú szerint tízmilliárd forint uniós és állami forrásokból származó támogatást szerezhettek meg korrupciós bűncselekményekkel – írta a Népszava azon levél alapján, amelyet a legfőbb ügyész küldött Hadházy Ákos kérdésére.
Polt Péter a nyomozásra hivatkozva nem közölte az ellenzéki politikussal, hogy hány uniós projektet érint az ügy. Az viszont tudható, hogy „a nyomozást végző főügyészség a mai napig 20 személyt hallgatott ki gyanúsítottként, akik közül 12 személy gazdálkodó szervezet képviselője, 7 pedig jelenlegi vagy volt minisztériumi tisztviselő” – derült ki a válaszból.
Az ügynek van egy jelenleg letartóztatásban lévő pénzügyminisztériumi tanácsos gyanúsítottja is, akinek széfjéből 190 millió forint került elő, s amiről azt állította a tisztviselő, hogy az „az édesanyjáé”.
Az ügyészség hivatalos személyektől több mint kétszázmillió forint készpénzt, megközelítőleg hatvanmillió forint összegben értékpapírt és egy – készpénzért vásárolt – negyvenmillió forint értékű autót foglalt le, valamint több ingatlan zár alá vételét rendelte el.
Áprilisban a Pénzügyminisztérium három pályázatkezelő munkatársát vették őrizetbe.