Az elmúlt években számos legről lehetett beszélni a magyar filmgyártásban. Az egyik legsikeresebb időszak 2016 és 2017 között volt, amikor a Saul fia Oscar-díjat, a Testről és lélekről Arany Medvét nyert Berlinben, nagy mennyiségben készültek itthon külföldi produkciók, miközben a Kincsem megkapta minden idők legnagyobb állami támogatását közel 3 milliárd forinttal. A Vajna-korszak után viszont már egészen más legekről beszélhetünk:
- A rendszerváltás utáni időszak legnézettebb filmje lett a Futni mentem (amit a Kincsemhez hasonlóan szintén Herendi Gábor rendezett), amit a Filmintézet nem támogatott.
- A második legnézettebb film lett ebben a kategóriában a Hogyan tudnék élni nélküled?, amire másfél milliárd forint közpénzt kaptak az alkotók (1 milliárd forintot közvetlen támogatásból, 562 millió forintot adó-visszatérítés formájában).
- Egyöntetűen lesújtó kritikákat kapott minden idők legdrágább magyar gyártású filmje, a Rákay Philip-féle Petőfi-film, a Most vagy soha!, amire 7 milliárd forintot dobtak össze a magyar adófizetők.
- Közben a magyar független filmek (Fekete pont, Magyarázat mindenre, 27) sorra nyerik a nívós külföldi szakmai díjakat, és mindegyikben az a közös, hogy egyiket sem támogatta a Filmintézet.
- Hosszú előkészületek után megjelenik a Hunyadi-sorozat, amely úgy készült 25,6 milliárd forintból, hogy abból közel 16 milliárd forintot közvetlen állami támogatásból kapott a nemzetközi koprodukció, hogy aztán minden idők legdrágább mozgóképes magyar alkotása a kormánnyal nyíltan baráti viszonyt ápoló TV2-n jelenjen meg először.
Az egészen sajátos magyar találmány, ahogyan a Hunyadi eljutott végül a TV2-re. Nem először merült fel, hogy valahogyan fel kéne dolgozni a Hunyadiak történetét, azonban sokakat meglepett, hogy a 2021-es bejelentés idején már 10,5 milliárdos állami támogatásról lehetett hallani, amikor a hírt az egyik legnagyobb amerikai szaklap, a Variety lehozta. A projekt mögött az egyik legnagyobb név a magyar származású, kanadai producer, Robert Lantos, aki már 2012-ben is nagyon szeretett volna egy Hunyadi-filmet, ebből aztán nagyjából egy évtizeddel később lett valami, egészen pontosan egy tízrészes sorozat, amelybe beszállt a német Beta Film, az osztrák közmédia (ORF), a TV2 és a Hamu és Gyémánt magazint kiadó HG Média is.
Végül a Filmiroda adatai alapján 25,6 milliárdból készült el a sorozat, az állami támogatás összege pedig bőven meghaladta a korábbi hírekben szereplő számokat, hiszen a teljes költségvetés több mint fele közpénzből jött össze. Ez egyébként nyugaton sem ismeretlen jelenség, a franciától a németen át a brit közmédiáig megjelenik az állami pénz a film- és tévéiparban, azonban jóval átgondoltabban, mint azt itthon megszokhattuk. Nagy-Britanniában például az a jellemző, hogyha az állam beszáll egy produkció finanszírozásába, akkor általában az adott alkotás először a BBC valamelyik felületén jelenik meg, és csak utána kerül nemzetközi forgalmazásba.
Ezzel az állam befektet a kultúrába és szórakoztatóiparba úgy, hogy vissza is kap belőle. A kultúrexporton túl financiálisan is jól tud járni ilyenkor az állam, hiszen a forgalmazásból, jogosításból, külföldi vagy streaminges sugárzásból visszajöhet az a pénz, amit az állampolgárok adójából erre fordítottak, és még jó reklámot is csináltak az ország kreatív iparának, illetve több ezer embernek adtak munkát. Itthon viszont nincsen semmi értelmezhető piaci logika a filmes vagy tévés finanszírozás mögött.
A Fidesz-kormány hosszú évek óta számos trükkel igyekszik közpénzből építgetni a saját médiabirodalmát, legyen az a reklámpiac kiszervezése, az állami hirdetések NER-médiába csatornázása vagy ilyen-olyan állami támogatások megítélése. Amíg egy mozifilm állami támogatásánál nem történik – pláne a magyar filmeknél – akkora piactorzítás (hiszen a hazai produkciók sokkal többe kerülő amerikai filmekkel versenyeznek), addig a Hunyadi esetében már tényleg felmerülhet a szándékos piactorzítás vádja, pláne, mert a sorozatot egy időben vetítik a konkurens RTL legnépszerűbb sorozatával, A mi kis falunkkal.
Nagy különbség, hogy míg A mi kis falunk (és az RTL saját gyártású produkciói) a csatorna saját pénzéből készül, addig a Hunyadiról ezt közel sem lehet elmondani. Cserébe mindkét csatorna ugyanazon a reklámpiacon próbál hirdetéseket szerezni ebben a műsorsávban, az RTL-nek ehhez milliókat kellett elköltenie saját zsebből, a TV2-nek a magyar adófizetők dobtak össze ehhez milliárdokat. Normális helyeken a gazdasági versenyhivatal vagy a médiahatóság minimum jelezné, hogy ez a szabad piac szándékos torzítása.
Mindezt úgy, hogy ugyan a TV2 az ORF-fel és más cégekkel együtt szerepel a projekt mögött, a projekt finanszírozásába tudtunkkal a TV2 nem szállt be. Normális piacon úgy működne ez, hogy a gyártó keres forgalmazót, és a piaci szereplők közül valamelyik tévécsatorna vagy médiacég megvásárolja ennek a jogát. Itthon viszont igazából mindössze két ilyen szereplő létezik: a TV2 és az RTL. Kérdéseinkkel megkerestük a Beta Filmet, a német cég nem kommentálta a tévés megállapodás és a sorozat büdzséjének részleteit, a TV2 pedig azt válaszolta, hogy a felhasználási jogokért a piaci szokásoknak megfelelő felhasználási díjat fizették, beleértve a streaming jogokat is.
Ahhoz képest, hogy minden idők legdrágább magyar tévésorozatáról beszélünk, elképesztően látványos, mennyire nem rakott társproducerként a TV2 semmilyen komolyabb reklámkampányt a Hunyadi mögé. Még a gyenge S.E.R.E.G. is olyan promóciót kapott, mintha új Elit alakulatra készültek volna, ehhez képest nincs tele minden 4-es és 6-os villamos Hunyadi-plakátokkal, nincs beizzítva a kormánymédia névtelen felmagasztaló cikkekkel, és a NER nyomulása is mindössze a díszbemutatón volt tetten érhető.
A Müpában megjelent a kormány színe-java, és olyan puccparádét dobtak össze a bemutatóra, mint ha kötelező lenne a Fideszben mindenkinek megnézni a Hunyadit. A vetítést megelőző felvezetőt a TV2 egyik legnagyobb sztárja, Ördög Nóra tartotta, aki a megnyitót azzal kezdte, hogy külön üdvözölte a közönség soraiban Sulyok Tamás köztársasági elnököt és Kövér László házelnököt. Hollywoodban ez úgy szokás, hogy a sztárokat és celebeket emelik ki, nálunk, Magyarországon minden színésznél és rendezőnél előrébb való külön meghajolni a hatalom képviselőinek, mintha csak a Kádár-korszakban élnénk.
A kormány jelenlegi vagy egykori holdudvarában évek óta arról beszél mindenki, hogy magyar identitást erősítő, történelmi filmekre van szükség. Ebbe a sormintába (Semmelweis, Hadik, Blokád, Gyurcsány- és Petőfi-film) tökéletesen illeszkedik a Hunyadi, ami ráadásul inkább adaptáció, mintsem szimpla történelmi sorozat.
A történet alapját Bán Mór regénye adja, aki korábban Szakács Árpádnak panaszkodott egy 2012-es interjúban arról, hogy „ha születnek is történelmi művek, azok elsősorban az utóbbi 100 évről szólnak, gyakran depresszívek, ráadásul a magyarságot nemritkán negatív színben tüntetik fel. Holott a magyar középkor tökéletes alapanyag arra, hogy jobbnál jobb történelmi munkák szülessenek. Néhány üdítő kivételtől eltekintve mégsem látnak napvilágot a dicsőséges korokról szóló művek”.
Bán Mór Hunyadi-ábrázolását és a történelmi tényekhez vagy forrásokhoz való viszonyát egy nagyon alapos 2017-es 444-cikkben kritizálta részletesen egy történész, és abból a cikkből kiderül, hogy a számos regényt megérő Hunyadi-könyvsorozatban a szerző gyakran arra használta a fikciós részeket, hogy erősítse a feddhetetlen magyar hős mítoszát (ez lenne Hunyadi János, akinek még a csapodárságát is elnézzük), miközben a nem magyar származású szereplőket rendre negatív tulajdonságokkal ruházza fel, és végül minden ilyen szereplő így vagy úgy, a magyarok ellen próbál ármánykodni. Ilyen tekintetben a Hunyadi fiktív elemekkel átitatott története abszolút egybevág a kormány identitáserősítő törekvéseivel a filmiparban. Az első öt részt látva (a díszbemutató előtt levetítették a sajtónak a teljes évad felét) azonban közel sem ennyire fekete vagy fehér a helyzet.
Ha túl tudunk lendülni a produkció NER-közeliségén és a közpénzmilliárdok odaítélésén, a Hunyadi esetében egy korábban soha nem látott magyar produkciót kapunk.
Tíz rész esetén epizódonként nagyjából 2,6 milliárd forintos költségvetésről beszélünk, ami már egyértelműen a nagyok ligáját jelenti.
Mutatunk pár hasonló típusú sorozatbüdzsét az elmúlt évekből csak a viszonyítás kedvéért (jelenlegi árfolyamon a 25,6 milliárd forint kb. 69 millió dollárnak felel meg). Fontos, hogy ezek az adatok gyakran csak a becsült költségei egy produkciónak, mert gyakran nem publikálják, hogy egy adott sorozat mennyi pénzből készült.
- Róma, 1. évad (12 epizód), 2005: 60 millió dollár
- Spartacus, 1. évad (13 epizód), 2010: 30 millió dollár
- Borgiák, 1. évad (9 epizód), 2011: 45 millió dollár
- Trónok harca, 1. évad (10 epizód), 2011: 50-60 millió dollár
- Vikingek, 1. évad (9 epizód), 2013: 40 millió dollár
- Marco Polo, 1. évad, (10 epizód), 2014: 90 millió dollár
- Az utolsó királyság, 1. évad (8 epizód), 2015: 10 millió dollár
- Vaják, 1. évad (8 epizód), 2019: 92 millió dollár
- Árnyék és csont 1. évad (8 epizód), 2021: 40 millió dollár
- Az Idő Kereke, 1. évad (8 epizód), 2021: 80 millió dollár
- Sárkányok háza, 1. évad (10 epizód), 2022: 160 millió dollár
- A hatalom gyűrűi, 1. évad (8 epizód), 2022: 465 millió dollár
- Sógun, 1. évad (10 epizód), 2024: 250 millió dollár
A felsorolásnál igyekeztünk úgynevezett high concept produkciókat összeszedni, jellemzően történelmi és/vagy fantasy vonalon, amilyen valamennyire a Hunyadi is. Nem feltétlenül lenne fair összehasonlítani mondjuk a német Dark sorozattal, ami pont egy low concept, karakterközpontú történet misztikus és sci-fi elemekkel, és az első évad mindössze 18-21 millió dollárból készült ahhoz képest, hogy mekkora siker lett belőle.
Az előző felsorolásból látszik, hogy a Hunyadi 69 millió dolláros költségvetése nemzetközi összevetésben nem kirívóan magas vagy alacsony. Nyilván az meghökkentő, hogy annyiból készült, mint a Trónok harca első évada, de azóta eltelt majdnem 15 év, és inflációval számolva ez most 85-90 millió dollárnak felelne meg. A Hunyadi ezért inkább a Vikingek költségvetéséhez van közel. Az látszik, hogy a 2020-as évekre egészen durván megnőtt a high concept produkciók gyártási költsége, és még olyan sorozatok is rengeteg pénzbe kerültek (Vaják, Az Idő Kereke), amelyek közel sem lettek olyan sikeresek, népszerűek vagy kritikailag elismertek, mint az alapanyag, amit adaptáltak. Meg merem kockáztatni, hogy a Hunyadi hozza a Vaják vagy Az Idő Kereke színvonalát. Ami lehet dicséret is vagy éppen, hogy negatív kritika, hiszen mindkettő erős közepes értékelésen áll Metacriticen. A lényeg, hogy
elképesztően drága mulatság olyan mozgóképes alkotásokat készíteni, amelyekben annyi jelmez, díszlet, autentikus forgatási helyszín és látványos, gyakran CGI-jal feltuningolt csatajelenet van, mint amilyen a Hunyadi is.
Az igazsághoz persze hozzátartozik, hogy amíg a Vajákban mégis csak ott volt Henry Cavill vagy Az Idő Kerekénél Rosamund Pike fizetése, addig a Hunyadi esetében hiába vannak külföldi színészek, igazán nagy nemzetközi név egy sincs. Van viszont csomó minden más, amiről érdemes beszélni.
Ehhez hasonló produkcióra ugyanis nem igazán volt példa mostanában. Számos remek vagy kiemelkedő színvonalú magyar sorozat született az elmúlt években (Terápia, Aranyélet, Egynyári kaland, A király, A besúgó), de egyik sem volt akkora kaliberű, mint a Hunyadi. Tízszer egyórás epizódok, autentikus helyszínek és jelmezek, több nyelven zajló dialógusok, külföldi színészek és látványos csatajelenetek mellett az is látszik, hogy a készítők alaposan áttanulmányozták, hogyan szoktak mostanában hasonló alapanyagból sorozatot csinálni.
A Hunyadinak már az intrója elképesztően látványos és hatásos, a nézőben az ismerős magyar színészeket látva sem az az érzés merül fel folyamatosan, hogy valami „nagyon magyar” dolgot néz. Ha nagyon szigorúak akarunk lenni, ez egy erős közepes nemzetközi viszonylatban, de itthon viszont semmihez sem hasonlítható.
A történet Hunyadi János felemelkedését dolgozza fel akkoriban, amikor Európát a világuralomra törő oszmán hódítók veszélyeztették. Ez az időszak alapból rettentő izgalmas (a nemrég megjelent Kingdom Come: Deliverance II játék is nagyjából ennek a kornak a Csehországában játszódik) geopolitikailag, hiszen van itt minden a császári ambíciókkal bíró Luxemburgi Zsigmondtól a kereszténységre törő iszlámon át a Habsburgokig vagy a Drakula-legendákkal azonosított erdélyi fejedelmekig. Ez a turbulens időszak tényleg remek alapot ad egy klasszikus királydrámához, és a készítők érezhetően rá is játszanak erre. Snassz mindent a Trónok harcához hasonlítani, de a Hunyadi egy picit tényleg olyannak tűnik, de közben mégsem az.
Részben azért, mert a sorozat úgy rohan, mintha az írókat is üldözték volna a törökök. Alig ismerjük meg Jankót, vagyis Hunyadi Jánost, de az ötödik epizód végére gyakorlatilag bejárjuk Drinápolytól Milánón át Bécset, ugrálunk összevissza a Kárpát-medencében és azon túl is, és végigkövetjük, hogyan lesz egy nem túl tehetős erdélyi nemesi leszármazott katonából a rettegett aranypáncélos lovag, vagyis a Holló, ahogy az olaszok nevezik Hunyadit.
Nem olvastam Bán Mór regényeit, ezért nem tudom, mennyire rohan ott is a cselekmény, de nálam a legzavaróbb tényező egyértelműen ez, mert alig-alig van időnk megismerni a fontosabb szereplőket, azoknak a motivációit, a személyiségét vagy csak azt, hogy ki kinek a kicsodája egyáltalán. Nyilván az alap magyar történelemtudás jól jön egy ilyen sorozatnál, de egy laikus külföldi szerintem nehezen tudja követni, hogy Cillei Ulriknak (Fekete Ernő) vagy Ujlaki Miklósnak (Medveczky Balázs) pontosan mi a szerepe és funkciója, és mit miért csinálnak azon túl, hogy mondjuk hatalomra vagy bosszúra vágynak.
Emiatt sajnos csak nagyon kevés karakter tudott igazán közel kerülni hozzám, és egyik sem a címszereplő. Kádár L. Gellért fizimiskára fantasztikus választás volt Hunyadi János szerepére, mert tényleg olyan, mintha a Kárpátok Jason Momoája lenne a hosszú hajával, tökéletes alakjával és az eszelős tekintetével. Cserébe Jankó olyan egydimenziós karakter, mint a tök, vagy ahogy egy népnemzeti mélymagyar ember elképzeli a tökéletes férfit. Hősies, harcias, őszinte, nyers és igyekszik – általában sikeresen – ágyba vinni minden nőt, közben pedig elpusztítani a törököt. Túl sok drámai jelenetet nem is írtak neki, ezért talán nem is lenne igazságos ezt Kádáron számonkérni. Hunyadi már-már karikatúraszerűen elnagyolt ábrázolása szerintem egyáltalán nem áll rosszul a sorozatnak, de valóban kicsit ellenszenvessé tud válni a túlzó tökéletessége a többi gyarló karakterhez képest. Meg nem is áll jól annyira Kádárnak, amikor többet mond pár mondatnál.
Ahogy a legtöbb klasszikus nemi szerepekre építő kortárs sorozatnál, úgy a Hunyadinál is hamar kiderül, hogy valódi karakterfejlődést alapvetően a női karaktereknél kell keresni. Közülük is kiemelkedik Brankovics Mara (Törőcsik Franciska), Szilágyi Erzsébet (Rujder Vivien) és pár rész után Luxemburgi Erzsébet (Hermányi Mariann), akik a férfiak hatalmi játszmájának hátterében meghúzódva egészen máshol kötnek ki, mint ahol a történetük elkezdődött az első résznél. Egy történelmi ihletésű, de fikciós sztorinál nehéz megmondani, mi számít spoilernek, és mi nem, de maradjunk annyiban, hogy hármójukon keresztül a nagy egész cselekmény kibontakozását érdekesen tudják feltölteni apró részletekkel és érzelmekkel.
- Betekintést kapunk II. Murád szultán (Murathan Muslu) háremébe, az iszlám mindennapjaiba és Drinápoly működésébe;
- megismerjük Hunyadot és az erdélyi politikai helyzetet;
- illetve betekintést nyerünk a Habsburgokon, a Cilleieken és a Luxemburgiakon keresztül az egész páneurópai hatalmi játszmába.
Mindhárom nő fontos a maga módján, és mindegyikőjük egészen komoly karakterfejlődésen megy keresztül. Különösen bravúros Törőcsik alakítása, aki mind közül a legtragikusabb sorsú szerepet kapta, és elképesztően jól áll neki az egyszerre megtört, mégis manipulatív nő szerepe, akinek egyik pillanatról a másikra fenekestül felfordul az élete. Rujder pedig kifejezetten jó a harciasabb, férfiasabb Szilágyiként még akkor is, ha az első pár rész után egy kicsit visszavettek az írók ebből a vonalból. Valamiért róla kényszeresen Galadriel karaktere jutott eszembe az elég megosztó A hatalom gyűrűi sorozatból, de összességében kicsit sajnáltam, hogy nem láttam többet karddal a kezében. Hermányi esetében pedig szórakoztató azt figyelni, hogy több részen keresztül nehéz eldönteni róla, hogy jó vagy rossz karakter. Hunyadin kívül ezt a legtöbb szereplőről amúgy sem lehet fél évad alapján egyértelműen megállapítani.
A kevés kivételek egyike a Cillei Ulrikot alakító Fekete Ernő. Zéró történelmi háttérrel is meg lehet róla mondani, hogy ő a Kisujj a Hunyadiban, aki fizimiskára olyan, mintha Aiden Gillent keresztezték volna Mesterházy Attilával, és nála nem is akartak szerintem egy pillanatig sem úgy tenni a készítők, hogy ne gondoljuk őt a legnagyobb szarkavarónak. Ez a kiszámíthatóság pedig nem tett olyan jót a cselekménynek, legalábbis a rá épülő csavarok így korántsem ütnek akkorát, mint amekkorát kéne. Nála pár fokkal izgalmasabb Luxemburgi Zsigmond, akit Gálffi László játszik. Bevallom, én az első részeknél azt éreztem, hogy Gálffi alakítása látványosan leesik a képernyőről, és egyszerűen sehová sem tudtam tenni az alakítását.
Zsigmond ugyanis egy se nem kedves, se nem gonosz, se nem vidám, se nem szomorú figura. Nagyra törő vágyai és ellentmondást nem tűrő attitűdje van, de közben nem kegyetlen, nem igazságtalan és nem egy komplett pszichopata. Aztán a harmadik rész környékén elkezdtem értékelni a karakter furcsa kisugárzását, és az ötödik epizód után már merem állítani, hogy talán Gálffi az egyetlen, aki egészen sajátos, abszolút emlékezetes játékot talált ki ehhez szerephez.
A készítők elég ügyesen játszanak az alá-, felérendeltséggel járó helyzetekkel, ezért a legtöbb nagy hatalmú szereplőt gyakran látjuk megalázott vagy éppen megalázó szerepben is. Ráadásul a modern kábeltévés attitűd miatt a sorozat bővelkedik olyan sokkoló jelenetekben, mint a lefejezés, halállal végződő szülés, karóba húzás, kasztrálás vagy nemi erőszak. Öncélúnak semmiképp sem mondanám (bár a háremben történő jeleneteket nem számítva is feltűnően sok a mellmutogatás), de nem is érzem annyira organikusnak ezeket a brutális pillanatokat, mint amilyennek szánják.
A másik problémám, hogy nagyon egyenetlen a színészek teljesítménye, akár egymást követő jelenteknél is. A Viscontit alakító Francesco Acquaroli például utálnivaló digót alakít zseniálisan, de ahogy olaszról magyarra váltunk, egy-két dialógus annyira életszerűtlen, hogy rossz hallgatni. Egy ilyen jelmezes, középkori, lovagi történetnél igenis helye van a túljátszásnak (nem véletlenül brit színházi színészekre bízták a Trónok harca első évadát sem), itt viszont valamiért mintha pont az ellenkezője történne: amíg Gálffi a maga fura módján eléri, hogy ne akarjuk róla levenni a szemünket, addig mondjuk Medveczky esetében a karaktere frusztrációját csak abból lehet észrevenni, hogy állandóan görnyedt. Amikor viszont beszélni próbál, akkor nem egy színészi jelenetet látok, hanem felolvasott szöveget.
Hála az égnek, hogy Kádárnak ennyire jól áll az egydimenziós eposzi hős szerepe, mert egy tényleg ijesztő, nagy hangú, figyelemfelkeltő Hunyadi nélkül az egész biztosan nem működne. Ezért is tesznek olyan jót a külföldi színészek a produkciónak, mert ott nem érezni általában, hogy alapvetően színházi színészek próbálnak túlságosan filmes visszafogottsággal játszani. (A Hunyadiból kétféle változat fut, a TV2 a magyar szinkronos verziót adja, a Super TV2-re szánt változatban a színészek mind eredeti nyelven szólalnak meg.)
Ettől függetlenül a cselekmény alapvetően izgalmas, és ugyan a folyamatos rohanás miatt kisebb történetszálak mintha elfelejtődnének vagy csak jóval később térnének vissza, én azon kaptam magam, hogy nagyon szeretném megnézni az utolsó öt részt.
Filmtechnikai szempontból mérföldkő, hogy ez egy magyar gyártású sorozat, mert a kép minősége, a csatajelenetek, a jelmezek, a helyszínek és az egész körítés annyira autentikus, hogy hasonlót itthon még nem is láttam.
Arról sajnos szó sincs, hogy a Hunyadi bármi újat hozna a műfajba mondjuk operatőri vagy vágási szempontból, de minden olyan és úgy működik, ahogy az ilyen sorozatoknál elő van írva a nyugati szórakoztatóiparban. 25,6 milliárd forintból mondjuk ne is nézzen ki rosszul, de az ötödik rész végi csatajelenet egy abszolút csúcspont, és ha nem is váltja meg a világot, kifejezetten élvezetes nézni.
Ha tisztán a művészi értékét nézzük a sorozatnak, akkor ez egy 6/10-es produkció, aminél vannak jobbak, de rosszabbak is a műfajban. Simán látom magam előtt, hogy a középkori tematikát kedvelő külföldiek ráharapnak (ha megveszi végül valamelyik streamingszolgáltató), és annak ellenére végignézik, hogy semmi olyat nem láthatnak benne, amit korábban ne láthattak volna máshol. Cserébe egy külföldinek nyilván sokkal izgalmasabbak az erdélyi, szerbiai vagy magyarországi helyszínek, jelmezek és szokások, mint nekünk. Viszont az egész oszmán hadjárat, a politikai játszmák és a lovagi környezet bőven ad izgalmat az erre fogékonyaknak, csak azért közel sem kell annyit várni tőle, mint a Trónok harcától. Leginkább a Vikingekhez lehetne hasonlítani, bár ott azért jóval több teret kaptak a karakterek, és nem is éreztették a készítők az első pillanattól kezdve, hogy itt a cselekmény nem egy-két helyszínre, hanem a fél kontinensre vonatkozik.
Összességében a Hunyadi egyáltalán nem hagy olyan rossz szájízt az emberben, mint a Most vagy soha! vagy a Gyurcsány-film, nem érezni benne erőltetett identitáspolitikát, és nem is próbálja meg újraértelmezni a múltat. Egy közepesen lineáris eposzi történetet akar elmesélni modern hollywoodi tévés attitűddel, ahol kötelező kellék a borzalom, a meztelenkedés és a folyamatos ármánykodás. Viszont ezek rendre tompábban hatnak pontosan azért, mert nehezen érezzük magunkhoz közelinek a karaktereket. Az egyik rész például pár percig arról szól, hogy az egyik kulcsszereplő nagyon félti a szüléstől egy nőtársát, aki később bele is hal a szülésbe, azonban a körülötte lévők ezzel nem foglalkoznak, soha egy szóval nem említik, és úgy tesznek, mintha nem feküdne ott tőlük másfél méterre egy halott nő vértócsával a lábai között. Azok után ugyebár, hogy előtte meg éppen miatta kellett volna empatizálnunk az egyik szereplővel.
A Hunyadinak minden esélye megvan arra, hogy megvásárolja majd valamelyik streamingcég, mert ez a nemzetközi sztenderdek szerint tisztességes produkció, igaz, a TV2-n nem a rendezői változatot fogják vetíteni. Az jó kérdés, hogy ha beválik, akkor elköltenek-e majd újra 25,6 milliárdot a következő évadra, ha egyáltalán akarnak belőle folytatást. Én szívesen megnézném azt is, ha legalább úgy költené el rá a magyar állam az adómat, hogy annak van valami értelme vagy gazdasági, esetleg kultúrpolitikai megalapozottsága. És valószínűleg még sokan fognak így gondolkodni, emiatt pedig kicsi rá az esély, hogy a Hunyadiról ne az eszetlen pazarlás és nepotizmus, hanem az őrült szemekkel törököket aprító Kádár L. Gellért vezette látványos csatajelenetek jussanak a magyar nézők eszébe.
A Hunyadi első két epizódját március 8-án, 20 órától adja le a TV2.
