Felvonult a Fidesz színe-java a Hunyadi díszbemutatóján

Felvonult a Fidesz színe-java a Hunyadi díszbemutatóján
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

1848

Szerda este tartották a Müpában minden idők legdrágább magyar tévésorozatának, a Hunyadinak a díszbemutatóját. A produkció mögött többek között ott áll a TV2 és maga a magyar állam is, ami 16 milliárd forint közvetlen állami támogatással segítette a produkció elkészülését.

A talán puccosnak is nevezhető rendezvényen kiállítottak több korhű kelléket és díszletet a sorozatból, a hostessek szintén autentikus ruhákban flangáltak az épületben, a bejárat előtt kihajtott vörös szőnyeg két oldalán pedig lovagi páncélba öltözött férfiak álltak díszsorfalat a vendégeknek.

Az alsó képen Kövér László és felesége, Bekk Mária – Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / TelexAz alsó képen Kövér László és felesége, Bekk Mária – Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Az alsó képen Kövér László és felesége, Bekk Mária – Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Az alsó képen Kövér László és felesége, Bekk Mária – Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

Nagy nevű vendégekből pedig nem volt hiány, felvonult a kormány és a Fidesz holdudvarának a színe-java, mint Csák János, Hankó Balázs, Schmidt Mária, Semjén Zsolt, Ókovács Szilveszter, Szentkirályi Alexandra és Szalay-Bobroviczky Kristóf, illetve a NER-média perifériájáról olyan emberek, mint Vaszily Miklós Index-tulajdonos, Gönczi Gábor a Tényekből vagy Kárász Róbert.

Az első két képen Szentkirályi Alexandra és Szalay-Bobroviczky Kristóf, illetve Schmidt Mária érkezése, a harmadikon Hankó Balázs beszélget Káel Csabával (háttal), Szentkirályi Alexandrával és Szalay-Bobroviczky Kristóffal, az alsón pedig Csák János látható – Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / TelexAz első két képen Szentkirályi Alexandra és Szalay-Bobroviczky Kristóf, illetve Schmidt Mária érkezése, a harmadikon Hankó Balázs beszélget Káel Csabával (háttal), Szentkirályi Alexandrával és Szalay-Bobroviczky Kristóffal, az alsón pedig Csák János látható – Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

Az első két képen Szentkirályi Alexandra és Szalay-Bobroviczky Kristóf, illetve Schmidt Mária érkezése, a harmadikon Hankó Balázs beszélget Káel Csabával (háttal), Szentkirályi Alexandrával és Szalay-Bobroviczky Kristóffal, az alsón pedig Csák János látható – Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

A megnyitót a TV2 egyik legismertebb műsorvezetője, Ördög Nóra tartotta, aki rögtön az elején azzal kezdte, hogy külön köszöntötte a közönség soraiban Sulyok Tamás köztársasági elnököt és Kövér László házelnököt is. Csak utána következett Káel Csaba filmügyi kormánybiztos, akinél szintén az volt a fókuszban, hogy milyen kaliberű emberek előtt mutatják be a produkciót, majd jött Bán Mór, a sorozat alapjául szolgáló regények írója, illetve Robert Lantos producer is beszédet mondott.

A sorozat első részeiről szóló kritikánkat hamarosan olvashatják a Telexen.

Káel Csaba beszéde a közben, a nézők között Semjén Zsolt és Sulyok Tamás – Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / TelexKáel Csaba beszéde a közben, a nézők között Semjén Zsolt és Sulyok Tamás – Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Káel Csaba beszéde a közben, a nézők között Semjén Zsolt és Sulyok Tamás – Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!