Buda Flóra Anna rövidfilmes Arany Pálmát nyert Cannes-ban

2023. május 27. – 21:12

Buda Flóra Anna rövidfilmes Arany Pálmát nyert Cannes-ban
Buda Flóra Anna átveszi a rövidfilmeknek járó Arany Pálmát a 76. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon. A háttérben Enyedi Ildikó filmrendező, az idei fesztiválon a rövidfilmek és a filmfőiskolák legjobbjait felvonultató Cinef válogatás közös nemzetközi zsűrijének elnöke látható – Fotó: MTI/EPA/Sebastien Nogier

Másolás

Vágólapra másolva

Magyar sikert hozott a hetvenhatodik Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál, ahol szombaton este Buda Flóra Anna 27 című tizenegy perces animációs filmjének ítélték oda a rövidfilm kategória Arany Pálma díját. Az animációsfilm-rendező a magyar tanároknak és diákoknak ajánlotta díját, akiknek, mint mondta, szükségük van az elismerésre. A közvetítés felvétele ide kattintva elérhető a Youtube-on, az említett mondat az első percnél kezdődik, de franciául hallható.

Mint korábban a Telexen is olvashatták, a 27 című animációs film főhőse az öccsével és anyjával közös háztartásban élő Alíz, akinek Stork Natasa kölcsönözte hangját. Alízban a huszonhetedik születésnapján, egy átmulatott éjszaka után tudatosul, hogy ideje szembenézni a felnőttélet felelősségével és leszámolni addigi illúzióival. A 27 trailere az alábbiakban nézhető meg.

A jelenleg Franciaországban élő alkotóról korábban azt olvashatták a Telexen, hogy már lemondott a cannes-i szereplésről, amikor megszólalt a telefonja. Ekkor tudta meg, hogy filmjét beválogatták az idei fesztiválra.

Buda Flóra Anna a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem animációs rendező tanszékén végzett, és mint kérdésünkre elárulta, a 27-ben megjelenő karaktereket a képzelet szülte, de a történet mégis erőteljesen saját életéből merít. A főszereplő számos hasonló vonást mutat egykori, 27 éves önmagával, például akkoriban ő is visszaköltözött szüleihez. A film témája univerzális, vizuális világa alapján is játszódhatna szinte bárhol, egyedül a kocsmaasztal Orbán-firkái árulkodnak a történet konkrétabb helyszínéről.

Mint korábbi interjúnkban elmondta, a generációs és társadalmi problémákat felmutató, de a szexualitással is játszó animációs film alapgondolata a pornó irányából érkezett. Buda Anna Flóra úgy fogalmazott: „Kíváncsi voltam, hogy ha egyszer pornófilmet csinálnék, hogyan tudnék belecsempészni, mondjuk, egy kis szociális érzékenységet. A pornónak az én szocializációmban is meghatározó szerepe volt, akkoriban mindenki ebből tanult meg szexelni, emiatt sokakban torz kép alakult ki a szexualitásról. Az elmúlt években megjelentek ugyan olyan előremutató dolgok, mint a szexpozitivitás vagy az etikus pornó, de magát az ipart és a haszonélvezőit így is szörnyen károsnak gondolom.”

A 27-ben ugyan ennek kifejtésére már nem volt tér, a filmbeli rendőrpáros és a főhős között váratlanul kialakuló szexet a pornóhoz képest feltűnően finomra hangolta. „Adta volna magát, hogy a rendőrök és a lány között hardcore BDSM történjen, de pont az ellenkezőjével akartam hatást kiváltani” – magyarázta Buda Flóra Anna.

Buda Flóra Annát korábban a 69. Nemzetközi Berlini Filmfesztiválon is elismerték. Akkor Teddy-díjat kapott Entropia című animációs filmjéért, szintén a rövidfilmes kategóriában.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!