Taroltak a Telex fotósai a 41. Magyar Sajtófotó Pályázaton

Legfontosabb

2023. február 16. – 11:15

Taroltak a Telex fotósai a 41. Magyar Sajtófotó Pályázaton
Huszti István (Telex) díjnyertes, Szilánkok című sorozatának egyik képe (Kijev környéke, 2022.05.26.)

Másolás

Vágólapra másolva

Több kategóriában is díjazták a Telex fotósait a 41. Magyar Sajtófotó Pályázaton.

2021-ben egyértelműen a koronavírus uralta az évet a sajtófotóban, 2022-ben viszont a járvány háttérbe szorult, talán nem meglepő, hogy helyette az orosz-ukrán háború állt a középpontban. A Telex fotósai közül ketten is a szomszédunkban zajló konfliktussal foglalkozó helyszíni riportjaikkal nyertek díjat a 41. Magyar Sajtófotó Pályázaton, sőt, a legjobb kollekciónak járó Munkácsi Márton-díjat is kollégánk, Huszti István vitte el a témával. Ő a hírkép kategória egyedi első helyét is elnyerte az ukrajnai harcok tűzvonalában található Mikolajiv temetőjében készített fotójával. A képriport kategória mindhárom helyezettje is ő, az első helyet elnyert sorozatában a háborús területeken élők viszontagságairól mesél, a második helyezett sorozat azokról az orosz megszállás alól felszabadult területekről szól, amelyeket folyamatosan próbálnak visszafoglalni az oroszok, a harmadik riport pedig az ukrán önkéntesek kiképzését mutatja be. A telexes fotósok közül díjazták még Bődey Jánost művészet (sorozat) kategóriában, aki harmadik helyet nyert el a háborús felkészülésről szóló csendéleteivel. Társadalomábrázolás (sorozat) kategóriában második helyet nyert el Melegh Noémi Napsugár a roma közösség peremén élő hajléktalan párról szóló anyagával.

A pályázatra ebben az évben 269 fotográfus 2443 pályaművel (köztük 1881 egyedi képpel és 562 sorozattal) nevezett, a beküldött fotók száma ezerrel haladta meg a tavalyit, összesen 6810 volt. Az idei pályázat zsűrijének tagjai: Szlukovényi Tamás, az Archive of Modern Conflict kurátora, a Reuters volt globális fotó főszerkesztője, Stephane Arnaud, az AFP fotó főszerkesztője, Adrian Evans, a Panos Pictures igazgatója, Daniela Mrazkova, cseh fotográfiai szakíró, a World Press Photo, illetve a Pictures of the Year többszöri zsűritagja, Stiller Ákos fotóriporter, a New York Times, a National Geographic, a CNN, a Spiegel, a Stern tudósítója.

Az alábbiakban a fotókat és a sorozatokat a szerzők kommentárjaival közöljük.

Hír-, eseményfotó kategória 1. díj

Mikolajiv, Ukrajna, 2022. március 21.
Mikolajiv, Ukrajna, 2022. március 21.

Huszti István (Telex): Apokalipszis

Miután Oroszország 2022. február 24-én megtámadta Ukrajnát, tüzérségi és nagy távolságokból indított rakétatámadásokkal támadja az ukrán lakosságot és a civil célpontokat, arra kényszerítve az embereket, hogy hagyják el otthonaikat. Mikolajiv, ez a dél-ukrajnai város lassan egy éve már folyamatos támadásnak van kitéve, mert Odessába Mikolajivon keresztül vezet az út, így stratégiailag nagy a jelentősége. Mikolajívban a temetőt és környékét is több rakétatalálat érte, a temetéseket nagy sietséggel végezték a támadások miatt. A temető melletti szemétlerakóba becsapódó két rakéta meggyújtotta a szemetet, füstbe borítva ezzel a fejfákat.

Képriport 1. díj

Borogyanka, 2022. április. 09. / Kupjanszk, 2022. szeptember. 30. Borogyanka, 2022. április. 09. / Kupjanszk, 2022. szeptember. 30.
Borogyanka, 2022. április. 09. / Kupjanszk, 2022. szeptember. 30.

Huszti István (Telex): Szilánkok

Közel egy éve indított teljes körű letámadást Vlagyimir Putyin Ukrajna ellen. Az orosz-ukrán háború bizonyos formában nyolc éve folyamatosan tart, február 24. óta viszont olyan intenzív harcok folynak keleti szomszédunknál, amilyet Európa a második világháború óta nem látott. 14 millió ember hagyta el lakóhelyét, 17 ezer felett jár a háborúban megsérült civilek száma , ebből hétezernél is több ember halt meg az orosz aknáktól és rakétáktól. A megszállt, vagy a háború sújtotta területen élők folyamatos életveszélyben élnek, ha nem a rakétatámadással vagy az orosz katonákkal, akkor a víz, az áram, és az élelmiszerhiánnyal kell megküzdeniük. Nem beszélve azokról a pszichés traumákról amelyek hosszú időre meghatározzák a generációk életét, mindennapjait. Ezek a fizikai és láthatatlan szilánkok aztán maradandó sérüléseket okoznak az ukrán társadalomban minden egyes tagjában.

Képriport 2. díj

Huszti István (Telex): Nehéz Idők

A február 24-én Oroszország megtámadta Ukrajnát, több millió ember hagyta el lakóhelyét. Az orosz hadsereg folyamatosan támadja a civil lakosságot , a civil áldozatok száma több ezerre tehető, a sérültek száma meghaladta már a tízezret. Az orosz megszállás alól felszabadult területekről menekülnek az ukránok, mert az oroszok továbbra is támadják ezeket a területeket, ahol a támadások következtében se víz se villany nincsen, és élelemhez is csak segélyek formájában jutnak az ott élők.

Képriport 3. díj

Huszti István (Telex): Totális ellenállás

Ukrán önkéntesek harci kiképzése és felkészítése az esetleges orosz invázióra. Az orosz haditechnika összevonása, valamint az Oroszország és a Nyugat közötti konfliktus elmélyülése mellett Ukrajna lakossága komolyan elkezdett készülni
az orosz megszállásra. Harci tapasztalattal rendelkező oktatók Kalasnyikov gépkarabély famodelljeivel tanítják taktikára az önkéntes harcolni vágyókat. Az ilyen osztályokat a „Totális ellenállás” nyilvános kezdeményezés résztvevői vezetik,
akik harci tapasztalattal rendelkeznek.

Mindennapi élet (egyedi) 1. díj

Fodor Cini (szabadfoglalkozású): Esti fürdés

Bátaapáti legrégebbi házában él Tibor bácsi beteg élettársával, „Mamával”. A falak között, mintha 100 éve megállt volna az idő. A mélyszegénységben élő pár vezetékes víz hiányában kádban mosakszik. Tibor bácsi alázattal és odaadással törődik beszámíthatatlan élettársáról.

Mindennapi élet (sorozat) 1. díj

Szajki Bálint (24.hu): Egészségben és betegségben

Leé Sándor (96) és Leé Sándorné Marika (83) a kőbányai újhegyi lakótelepen élő nyugdíjas házaspár. 63 éve házasok, két gyermekük és hat unokájuk van. 1957-es megismerkedésük óta nem töltöttek jelentősebb időt külön. Sándor 89 éves koráig tevékeny életet élt, művezetőként, borászként, Marika pedig könyvelőként dolgozott. 2015-ben Sándort egy éven belül két stroke döntötte le a lábáról. Állapota azóta folyamatosan romlik, demenciával párosul, emiatt erősen korlátozottá vált beszédében és mentális képességeiben. Mozgásában és a lakáson belüli tájékozódásban is feleségére támaszkodik. Marika minden erejével és szeretetével ápolja és segít férjét orvosi segítség nélkül. Mivel Sándor már nem képes elhagyni a lakást, életét bent vagy erkélyükön ücsörögve tölti, ahol rossz látása ellenére is láthatja a külvilágot és napfény érheti őt. Marika számára férjének ápolása egy 24 órás feladat, azonban töretlen szeretete és odaadása minden akadálynál erősebb.

Emberábrázolás, portré (egyedi) 1. díj

Kurucz Árpád (Magyar Nemzet)

Orosz István, Kossuth-díjas grafikusművész.

Emberábrázolás, portré (sorozat) 1. díj

Ivan lábán pár éve az egyik ér sérült meg, rengeteg vért veszített, és mivel el is fertőződött a jobb lába, idővel le kellett vágni. Összesen nagyjából 50 ezer forintnyi hrivnyából él az apjával együtt. Ha minden jól megy, hamarosan egy modern műlábat kap, ami nagyban segíti majd a járásban.
Ivan lábán pár éve az egyik ér sérült meg, rengeteg vért veszített, és mivel el is fertőződött a jobb lába, idővel le kellett vágni. Összesen nagyjából 50 ezer forintnyi hrivnyából él az apjával együtt. Ha minden jól megy, hamarosan egy modern műlábat kap, ami nagyban segíti majd a járásban.

Szöllősi Mátyás (szabadfoglalkozású): Árnyékban

Az ukrajnai Kárpátalja területe infrastrukturálisan és gazdaságilag is elmaradott régió, amelynek helyzetét a 2022 elején kirobbant orosz-ukrán háború csak tovább nehezíti. A lakosság, főleg a fiatalok nagy része, elhagyta a régiót, és így sok fogyatékossággal élő ember maradt egyedül, főleg a falvakban, akik nehezen gondoskodnak magukról. Szinte nincs olyan család, illetve ház, ahol ne volna rákos beteg vagy ahol a munkakörülmények, illetve az orvosi ellátás hiányosságai miatt ne volna komoly betegséggel küszködő személy. Sokan a betegek közül idősek, így az öngondoskodás, az alapvető ellátás megszervezése is komoly problémát jelent, nem beszélve arról, hogy egy átlagos nyugdíj összesen mintegy 20-25 ezer forintnak megfelelő hrivnya, és a fogyatékosság miatt kapható segélyt évről évre újra igényelni kell, amely sok egyedülálló számára megoldhatatlan problémát és feladatot jelent. A felvételek 2022. március 1-je és 2022 június 30-a között készültek a kárpátaljai Beregszászi Járásban.

Művészet (egyedi) 1. díj

Kurucz Árpád (Magyar Nemzet)

AWS zenekar. Fotózás a Magyar Kultúra Magazinnak.

Művészet (sorozat) 1. díj

Olena Lysenko és Valeria Lysenko közös koncertjük után az Ellátóházban, Budapesten 2022. március 1-én.
Olena Lysenko és Valeria Lysenko közös koncertjük után az Ellátóházban, Budapesten 2022. március 1-én.

Béres Márton (Népszava): Zenés menedék

Valeria Lysenko és édesanyja, Olena Lysenko Kijevből menekült el, miután Oroszország bombázni kezdte a várost. Budapestre érve a véletlen összehozta őket Vivien Renével, aki lakótársaival több más Ukrajnából érkezett menekült család mellett befogadta őket is. Vivien René nem csak szállást adott nekik, hanem két budapesti koncertet is szervezett a rendkívül tehetséges, az ukrán Voice TV műsorban is eredményesen szereplő lánynak, és az énektanárként dolgozó édesanyjának. A koncert bevételét ukrán menekülteket segítő alapítványnak ajánlották fel. A képriport a budapesti életüket mutatja be. Nem csak az átmeneti szállás, hanem a koncertek és a közös zenélés is menedéket nyújtott nekik az átélt traumákban.

Művészet (sorozat) 3. díj

Becsomagolt szobrok a lvivi Szent Péter és Pál apostolok templomban. / Félig kiásott bunker az egyik lvivi közparkban. Becsomagolt szobrok a lvivi Szent Péter és Pál apostolok templomban. / Félig kiásott bunker az egyik lvivi közparkban.
Becsomagolt szobrok a lvivi Szent Péter és Pál apostolok templomban. / Félig kiásott bunker az egyik lvivi közparkban.

Bődey János (Telex): A háború elől akkor sem menekülhetsz, ha nem bombázzák szét

A háború olyan abszolút létélmény, amiről lehetetlen nem tudomást venni, még akkor sem, ha a harcok több száz kilométernyire zajlanak tőlünk és a pusztítás látványa csak a hírekből ismerős. A háború ott is jelen van Ukrajnában, ahol nem bombáztak szét otthonokat, kórházakat; ahol nem éheznek ártatlan civilek; ahol nem tömegsírba temetik a halottakat. Az állandó fenyegetettség mindenhol nyomot hagy: az emberek lelkében, a tájon, az épített környezeten. A mindennapok részévé válik a folyamatos készenlét, a készülés a legrosszabbra. Annak találgatása, hogy mikor éri el otthonainkat a háborúnak hívott veszedelem, meddig tart még a látszólagos béke. Átalakul a város is, új funkciót nyernek az épületek és a terek. A pincéből óvóhely, a színházteremből menekültszálló válik. Rozsdás tankcsapdák és homokzsákok lepik az utcákat. Felhasítják a parlagon heverő földdarabot, hogy legyen hol eltemetni a frissen elesett katonákat.

Sport (egyedi)

Erdélyi Gábor (szabadfoglalkozású): Repülés homokviharban

2022. március 24-én egy homokvihar (calima) érte el Dél-Spanyolországot. A calima idején a Szaharából a spanyol területekre is átfújó hatalmas homokfelhők következtében a légkörben homok vagy por lebeg. A látási viszonyok romlanak, az égbolt sárgára, narancsszínűre vagy vörösre színeződik, a levegő nehezebbé válik, és mindent beborít a finom porréteg. Ilyen időjárási körülmények között érték el a partot Fuengirola településen a több méteres hullámok. A képen egy helyi szörfös dacol a hatalmas hullámokkal és a levegőben mindenütt lebegő szaharai porszemcsékkel.

Sport (sorozat) 1. díj

Vanik Zoltán (Magyar Kerékpáros Szövetség): Volt egyszer egy Giro d'Italia Magyarországon

Természet és tudomány (egyedi) 1. díj

Horváth Ádám (szabadfoglalkozású): A borz világa

Az általam megfigyelt bakonybéli borzvárnak sok kijárata van. A fő kijárat évszakról évszakra változik. A tavaly tavasszal használt kijárat lehetőséget adott arra, hogy a család egy tagját lefotózzam a csillagos ég alatt.

Természet és tudomány (sorozat) 1. díj

Fürdőzők az alacsony vízállású Balatonban a nyári kánikula idején. Siófok, Balaton, Veszprém megye Hőhullámok idején az emberek a városokból a vízpartok mellett hűsölnek. De a Balaton (Magyarország legnagyobb, 592km2 kiterjedésű természetes tava) vízszintje is folyamatosan csökkent. Májusban a tó átlagos vízszintje 105 cm körül volt. Augusztus végére 78 cm-re csökkent.
Fürdőzők az alacsony vízállású Balatonban a nyári kánikula idején. Siófok, Balaton, Veszprém megye Hőhullámok idején az emberek a városokból a vízpartok mellett hűsölnek. De a Balaton (Magyarország legnagyobb, 592km2 kiterjedésű természetes tava) vízszintje is folyamatosan csökkent. Májusban a tó átlagos vízszintje 105 cm körül volt. Augusztus végére 78 cm-re csökkent.

Balázs Zsolt (szabadfoglalkozású): Dübörgő földek felett a néma égbolt – A 2022-es nyári aszály Magyarországon

Dübörgő földek felett a néma égbolt – A 2022-es nyári aszály Magyarországon
2022-ben több hónapon át tartó rendkívüli aszály sújtotta Európa nagy részét, köztük Magyarországot is. Az öntözőcsatornák, víztározók, tavak nagy része az Alföldön kiszáradt és az ország két legnagyobb tavának, a Balatonnak és a Velencei-tónak a vízszintje is jelentősen lecsökkent. Mind az élővilág, mind pedig az itt élők életkörülményei radikálisan megváltoztak. Ezek a változások és következményeik, a szélviharok, a szélerózió, a hőhullámok, tüzek világszerte már most is negatív hatással vannak a közlekedési, egészségügyi és élelmiszer-ellátó rendszereinkre. Az idei év nyarán pedig több hőhullám is sújtotta a régiót és Magyarországot. A kutatók szerint pedig, amennyiben nem cselekszünk azonnal, ezek a halálos éghajlati viszonyok normává válhatnak az évszázad végére. Az átlagos klíma forgatókönyvek (REMO-ECHAM5) szerint pedig 2050 és 2100 között Magyarország területének 2/3 része válik majd sztyeppe övezetté. Ez a sorozat egy részlet hosszútávú, Alföldről szóló sorozatomból.

Társadalomábrázolás, dokumentarista fotográfia
(egyedi) 1. díj

Hajdú D. András (szabadfoglalkozású): A herszoni fiú

2022. november 11-én az ukrán erők felszabadították Herszont az orosz megszállás alól, ami óriási siker volt, mivel Herszon volt az egyetlen megyeszékhely, amelyet a háború kezdete óta el tudtak foglalni az oroszok. A sajtót először november 14-én engedték be a felszabadított városba, ahol Zelenszkij elnök váratlanul megjelent, és a még mindig sokkos állapotban lévő lakossághoz szólt: „Ez a háború végének kezdete” – mondta. „Lépésről lépésre felszabadítjuk az összes ideiglenesen megszállt területet.” Az összegyűlt tömeg csendes volt; nyoma sem volt a felszabadult ünneplésnek. A visszavonuló orosz hadsereg kilenc hónapos elnyomása és folyamatos ágyúzása rányomta bélyegét az ünnepre. Glib (13) az első sorban hallgatta meg Zelenszkij beszédét, február 24-e óta először engedték ki a szülei a házból. A fiú koravén külseje és kemény tekintete hamar az ukrán szabadságharc arca lett.

Glibbel interjút is készítettünk, itt tudja elolvasni.

Társadalomábrázolás, dokumentarista fotográfia
(sorozat) 1. díj

Az erdőbéli falopás, a szénbányákban való keresés mellett a romos, elhagyott épületek éghető részeit is elhordják. Gyakran látni olyan épületeket a régióban, ahol csak a falak maradtak meg.
Az erdőbéli falopás, a szénbányákban való keresés mellett a romos, elhagyott épületek éghető részeit is elhordják. Gyakran látni olyan épületeket a régióban, ahol csak a falak maradtak meg.

Mónus Márton (szabadfoglalkozású): A Sajó-völgy fullasztó levegője

Vannak helyek Magyarországon, ahol az embereknek komoly nehézséget okoz az otthonuk fűtése. Ilyen problémás terület a Sajó-völgy, ahol a földrajzi adottságokból adódóan a völgyekben gyakran beszorul a rossz levegő és nem szellőzik ki megfelelően. Az itt élők közül sokan bármilyen éghető anyagot elégetnek, hogy fűteni tudják rosszul szigetelt lakásukat. Mivel nincs lehetőségük megfelelő üzemanyagot vásárolni, mindent elégetnek, ami egy kis meleget adhat. A fűtőanyagot gyakran nem teljesen legális módon szerzik be: lopnak az erdőkből, szenet keresnek a bezárt bányák meddőhányóiba ásott veszélyes gödrökben, vagy éghető anyagokat lopnak elhagyott épületekből. Ez a fűtési mód amellett, hogy nem biztosít elegendő hőt, rendkívül káros a környezetre, és komoly egészségügyi kockázatot is jelent az itt élők számára. Az emelkedő energiaárak miatt egyre többen kényszerülnek hasonlóra, így ez az amúgy is hatalmas egészségügyi kockázat még nagyobbra nő.

Társadalomábrázolás, dokumentarista fotográfia
(sorozat) 2. díj

Kitaszítottságukban és magányosságukban találtak egymásra és lettek a másik egyetlen támasza. (2017) / Gábor az Ipoly partján, ahova együtt jártak pecázni és iszogatni. Gábor sokat emlegeti, hogy Kálmán volt az ő igazi lelki társa, mással már nem tud olyan jókat beszélgetni, mint egykor vele. (2022) Kitaszítottságukban és magányosságukban találtak egymásra és lettek a másik egyetlen támasza. (2017) / Gábor az Ipoly partján, ahova együtt jártak pecázni és iszogatni. Gábor sokat emlegeti, hogy Kálmán volt az ő igazi lelki társa, mással már nem tud olyan jókat beszélgetni, mint egykor vele. (2022)
Kitaszítottságukban és magányosságukban találtak egymásra és lettek a másik egyetlen támasza. (2017) / Gábor az Ipoly partján, ahova együtt jártak pecázni és iszogatni. Gábor sokat emlegeti, hogy Kálmán volt az ő igazi lelki társa, mással már nem tud olyan jókat beszélgetni, mint egykor vele. (2022)

Melegh Noémi Napsugár (Telex.hu): Gábor és Kálmán (2016-2022)

A sorozat két középkorú, a Nógrád megyei Drégelypalánkon élő férfi életét mutatja be, szoros összetartozásukat, egymás iránt érzett szeretetüket, vonzalmukat. Gábor korábban 10 évig élt négy gyermeke anyjával egy heves megyei kis faluban. Kálmán öt gyermek édesapja, felesége 2012-ben hunyt el. Három, akkor kiskorú gyermeke nem sokkal ezután Balassagyarmatra állami gondozásba került. Gyermekeikkel egyikük sem tartja szorosan a kapcsolatot. Kálmán 2016-ban került közelebbi kapcsolatba Gáborral, nem sokkal ezután be is költözött Gábor menedékébe, ahol az elmúlt hat évben együtt éltek. A roma közösség nem igazán fogadja be őket, egymáshoz fűződő viszonyukat – igaz azt nyíltan sohasem vállalták fel – a többség rossz szemmel nézi. Kálmán 2022. január 4-én szívinfarktusban elhunyt. Gábor azóta újra egyedül tölti mindennapjait. Sorozatommal azt szeretném megmutatni, hogyan találhat két magányos, a társadalomból kitaszított ember egymás társaságában megértést és boldogságot.

Díjazottak:

A MÚOSZ Nagydíjának és az André Kertész-nagydíjnak a nyerteseit a 40. Magyar Sajtófotó Kiállítás megnyitóján hozzák nyilvánosságra.

Hír-, eseményfotó
1. díj: Huszti István (Telex): Apokalipszis
2. díj: Vörös Szabolcs (Válasz Online): Istenítélet
3. díj: Merész Márton (énbudapestem.hu)

Képriport
1. díj: Huszti István (Telex): Szilánkok
2. díj: Huszti István (Telex): Nehéz idők
3. díj: Huszti István (Telex): Totális ellenállás

Mindennapi élet (egyedi)
1. díj: Fodor Cini (szabadfoglalkozású): Esti fürdés
2. díj: Szöllősi Mátyás (szabadfoglalkozású): Anyóka
3. díj: Kerekes M. István (szabadfoglalkozású): Az ugrás

Mindennapi élet (sorozat)
1. díj: Szajki Bálint (24.hu): Egészségben és betegségben
2. díj: Szilágyi Anna (European Pressphoto Agency): Hát én megsülök
3. díj: Juhász István András (szabadfoglalkozású): Nekünk a Balaton

Emberábrázolás-portré (egyedi)
1. díj: Kurucz Árpád (Magyar Nemzet): Orosz István grafikusművész
2. díj: Hajdú D. András (szabadfoglalkozású): A pokol kertje
3. díj: Cseke Csilla (szabadfoglalkozású): Érdemes nagyjaink – Kardos Sándor operatőr

Emberábrázolás-portré (sorozat)
1. díj: Szöllősi Mátyás (szabadfoglalkozású): Árnyékban
2. díj: Komka Péter (szabadfoglalkozású): Lili
3. díj: Ilyés Zalán (szabadfoglalkozású): Ez a ház nem eladó, mert lakhatatlan

Művészet (egyedi)
1. díj: Kurucz Árpád (Magyar Nemzet): AWS zenekar
2. díj: Ladóczki Balázs (szabadfoglalkozású): Extázis
3. díj: Éder Vera (szabadfoglalkozású): A Falu a hegyen

Művészet (sorozat)
1. díj: Béres Márton (Népszava): Zenés menedék
2. díj: Merész Márton (énbudapestem.hu): Austerlitz
3. díj: Bődey János (Telex): A háború elől akkor sem menekülhetsz, ha nem bombázzák szét az otthonodat

Sport (egyedi)
1. díj: Erdélyi Gábor (szabadfoglalkozású): Repülés homokviharban
2. díj: Szilágyi Anna (European Pressphoto Agency): Csillogás
3. díj: Szabó Bernadett (Reuters): Hoppá

Sport (sorozat)
1. díj: Vanik Zoltán (Magyar Kerékpáros Szövetség): Volt egyszer egy Giro d'Italia
Magyarországon
2. díj: Illyés Tibor (MTI/MTVA): A gyengébbik nem
3. díj: Kovács Bea (szabadfoglalkozású): Vérükben a sízés

Természet és tudomány (egyedi)
1. díj: Horváth Ádám (szabadfoglalkozású): A borz világa
2. díj: Lőrincz Ferenc Lőrinc (szabadfoglalkozású): Tűzhal vadászat közben I.
3. díj: Szabó Irma (szabadfoglalkozású): Gólyák élete

Természet és tudomány (sorozat)
1. díj: Balázs Zsolt (szabadfoglalkozású): Dübörgő földek felett a néma égbolt – A 2022-esnyári aszály Magyarországon
2. díj: Mónus Márton (szabadfoglalkozású): Lovakat akarok tenyészteni, nem tevéket
3. díj: Mohos Márton (24.hu): Rozsdás folyó

Társadalomábrázolás, dokumentarista fotográfia (egyedi)
1. díj: Hajdú D. András (szabadfoglalkozású): A herszoni fiú
2. díj: Zagyi Tibor (Népszava): Fagyos éjszakák
3. díj: Hajdú D. András (szabadfoglalkozású): Menekülők

Társadalomábrázolás, dokumentarista fotográfia (sorozat)
1. díj: Mónus Márton (szabadfoglalkozású): A Sajó-völgy fullasztó levegője
2. díj: Melegh Noémi Napsugár (Telex.hu): Gábor és Kálmán (2016–2022)
3. díj: Kovács Bea (szabadfoglalkozású): Nehezített gyermekáldás

KÜLÖNDÍJAK:

Escher Károly-díj a legjobb Magyarországon készült hírképért:
Merész Márton (énbudapestem.hu): A „Szégyen útján”

Munkácsy Márton-díj a legjobb kollekcióért:
Huszti István (Telex)

Szalay Zoltán-díj – a 30 év alatti, legjobb teljesítményt nyújtó fotóriporter:
Szajki Bálint (24.hu)

A megyékben dolgozó, legjobb teljesítményt nyújtó fotóriporter:
Komka Péter (MTI/MTVA külső munkatársa)

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) különdíja az ukrán menekültekről készült legjobb egyedi képért:
Hajdú D. András (szabadfoglalkozású)

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) különdíja az ukrán menekültekről készült legjobb képsorozatért:
Béres Márton (Népszava): Zenés menedék

A SPAR Magyarország különdíja: Díj a fenntarthatóság eszméjéért
Varga Péter (szabadfoglalkozású): Modernkori kalózok

Móricz-Sabján Simon-különdíj a Pictorial Collective felajánlásával a legjobb hosszútávú munkáért:
Mónus Márton (szabadfoglalkozású): A Sajó-völgy fullasztó levegője

Carl Zeiss Vision-különdíj az egyedi látásmódért:
Szilágyi Anna (European Pressphoto Agency): Csillogás

Dicséretben részesítve:
Kállai Márton Kállai Márton (Szabad Föld): Visnyeszéplak
Zsolnai Péter (Blikk): Fizessétek ki a tanárainkat!

Kedvenceink