Ungváry Krisztián: A NER és az ő bíborosa

2022. október 23. – 08:10

Ungváry Krisztián: A NER és az ő bíborosa
Mindszenty József bíboros, hercegprímás, esztergomi érsek 1973-as londoni látogatásán, mielőtt misét celebrált a Westminster-székesegyházban – Fotó: Daily Express / Hulton Archive / Getty Images

Másolás

Vágólapra másolva

Mindszenty József bíborosról az átlagos magyar olvasó nem tud sokat. Jó esetben emlékszik arra, hogy a kommunista uralom alatt bebörtönözték, 1956-ban a forradalom napjaiban egy rádióbeszédet mondott, majd a szovjet invázió után az Egyesült Államok budapesti nagykövetségére menekült, és innen csak 1971-ben távozott.

Mivel Mindszenty a kommunista elnyomás áldozata, ráadásul – ellentétben az 1964 utáni püspökökkel – soha nem hódolt be a pártállamnak, nem meglepő, hogy személye már a rendszerváltás előtt is az állhatatosság és az igaz keresztény hit szimbólumának számított. Abban, hogy ez a Mindszenty-kép széles körben elterjedhetett, nagy szerepe volt a pártállami propagandának is, amelynek számára a maradinak és reakciósnak megbélyegzett főpap volt az ideális ellenfél. Ikonikus figuraként ő szerepelt a kommunista pamfletek és karikatúrák címlapján, így az egyszerű halandó, aki a pártállami propagandának csak a hazugságait észlelte, arra következtethetett, hogy Mindszenty valójában egy pozitív figura, ha ennyit szidják.

A Mindszenty-kultusz a rendszerváltás után újult erőre kapott, és 2022-re elérte azt a szintet, hogy személye a NER emlékezetpolitikájának legfontosabb egyházi vonatkoztatási pontjává vált. Mindez azonban nem a Mindszentyvel kapcsolatos kutatások miatt, hanem azok ellenére történt. Somorjai Ádám bencés szerzetes és Virt László hittantanár éppenséggel az egyház felől vizsgálták az érintett tevékenységét, de az általuk feltárt dokumentumok még ezzel az optikával is azt bizonyítják, hogy Mindszenty személye teljesen alkalmatlan arra, hogy kultuszt építsenek köréje (alábbi írásom az ő kutatásaikra alapul). Az ugyanis, hogy valakit az elveiért üldöztek a kommunizmus alatt, önmagában még nem elegendő ahhoz, hogy az érintettet boldoggá avassák.

Mindszenty politikai nézetei

Viszonylag ismert, hogy Mindszenty meggyőződéses legitimista volt – ami annyit jelent, hogy egyedül a Habsburg-házat tartotta Magyarország törvényes uralkodócsaládjának IV. Károly visszavonulása után is. Kevéssé ismert azonban az, hogy ez a legitimizmus mit is jelentett számára. Márpedig ez fontos kérdés, annál is inkább, mert elvileg a magyar legitimista hagyomány az 1920-as évektől alapvetően pozitív, demokratikus értékeket hordoz. A magyar antifasiszta mozgalom számos tagja rendelkezett legitimista háttérrel, és ez az eszmerendszer eleve kizárta azt, hogy tagjai rokonszenvezzenek a szélsőjobboldallal.

Mindszenty legitimizmusa azonban egyáltalán nem volt demokratikus töltetű, és ebben radikálisan különbözött azoktól, akik Magyarországon ezt az eszmerendszert képviselték. Mivel nem volt teoretikus alkat, politikai eszméinek elemzése sem egyszerű feladat. Esetében ugyanis a legitimizmus leginkább egyfajta zsigeri antimodern válaszreakció volt a kor kihívásaira. Jellemző rá, hogy mélyen elutasította Horthy Miklóst, de nem azért, mert Horthy különítményesek élén került hatalomra, nem is azért, mert antiszemita volt, hanem azért, mert trónbitorlónak tartotta, és nem utolsósorban elfogadhatatlan volt számára az is, hogy az állam vezetője református vallású.

Mindszenty politikai eszméi életveszélyessé váltak azokban a szövegekben, amelyekben nem volt hajlandó elismerni az 1947-es párizsi békeszerződésben megvont határokat. Itt nem egyszeri kicsúszásról van szó, 1956 utáni követségi levelezésében rendszeresen visszatér erre a kérdésre. Szlovákiát rendszeresen Észak-Magyarországnak nevezte, és olyan gondolatokat is megengedett magának, amely szerint egy harmadik világháború is vállalható akkor, ha ez Magyarország 1000 éves határainak visszaállításához vezet. Emlékeztetnünk kell arra, hogy Mindszentynek is tudnia kellett, hogy Szlovákia lakosságának többsége szlovák nemzetiségű és az ország területének 70 százalékán homogén szlovák etnikai tömböt alkot. Mindszenty tehát nem demokrata, hanem soviniszta alapon utasította el az egyébként csakugyan igazságtalan békeszerződést. Kelet-Európa koncepciója sem nevezhető igazán cizelláltnak. Példa erre az a levele, amelyet 1965-ben Johnson amerikai elnöknek írt: „Ha a Nyugat nagylelkű, segíti a kapcsolat kialakítását – a mai magyar rezsim nélkül – Ausztriával; vagy egy lengyel–magyar közös határt a csehek és a Kreml közös bástyájának lerombolásával.” Magyarán Mindszenty meg akarta szüntetni az osztrák–magyar határt, ez az ötlete még az 1971. adventi körlevelében is megjelent, amennyiben az osztrák–magyar határt csupán „ideiglenesnek” nevezte.

Amit pedig egy 1964-es levelében írt le Johnson elnök számára, abból az derül ki, hogy nemcsak személyeket, hanem népeket is gyűlölt, ami végképp nem keresztény attitűd: „A románok balkáni, civilizálatlan társaság, tele bolsevik erkölcstelenséggel.” Ezek a mondatok sajnos nem kontextusból kirángatott idézetek, hanem híven adják vissza Mindszenty lelkivilágát.

Zsidók állnak a kőszegi vasútállomáson 1944. június 18-án, amikor a Schey Fülöp utcai gettóból a szombathelyi gettóba, onnan pedig július 4-én Auschwitzba deportálták őket – Fotó: Fortepan
Zsidók állnak a kőszegi vasútállomáson 1944. június 18-án, amikor a Schey Fülöp utcai gettóból a szombathelyi gettóba, onnan pedig július 4-én Auschwitzba deportálták őket – Fotó: Fortepan

Tévedés volna azt gondolni, hogy Mindszentyben ezek a tévképzetek csak a börtönévei hatására keletkeztek. Nagy Töhötöm jezsuita szerzetes elhűlve tapasztalta, hogy Mindszentyt még 1944-ben is az foglalkoztatta, hogy hogyan lehetne hatalomra juttatni a Habsburgokat, és emiatt József királyi herceggel is tárgyalt.

Mindszenty zsidóüldözéssel kapcsolatos magatartása kétarcú volt. Való igaz, hogy 1944. október 31-én memorandumot adott át a nyilas kormánynak, amiben a harcok folytatását nemzeti öngyilkosságnak nevezte, a zsidóüldözésekről azonban itt nem ejtett szót és korábban is csak a kikereszteltek védelmében tett lépéseket. Veszprémi megyéspüspökként nehéz elvitatni a felelősségét abban, hogy a zsidóság elhurcolása után a város ferences templomában a deportálásért hálaadó szentmisét, Te Deumot tarthattak. Erről emlékirataiban azt írta, hogy ezt megtiltotta, azonban ez sem felel meg a valóságnak. Edmund Veesenmayer, a magyarországi német teljhatalmú megbízott 1944. július 20-i táviratában részletesen jelentett arról, hogy Mindszenty a misét engedélyezte és csak a kikeresztelkedett zsidók mellett szólalt fel, illetve a végén a Te Deum elmondására nem adott engedélyt (erre azonban mégis sor került és ezért Mindszenty senkit sem vont felelősségre). Így az sem meglepő, hogy egyetértett azzal, hogy beosztottjai „vallási célokra” zsidó vagyontárgyakat igényeltek ki, csupán ezen kiigénylések mértékét sokallta.

Kis György, aki dunántúli római katolikus plébánosként egyébként pozitív véleménnyel volt Mindszentyről, de neki is fel kellett tennie a kérdést: „A veszprémi püspöknek tudomást kellett szerezni az eseményekről. A nyilasok misére hívó falragaszát is ismerte. Hogy lehet, hogy ez a kiváló és kemény jellemű főpap most nem lépett – a veszprémi ferences templomban történt, mindenesetre félreérthető esemény után – a következő vasárnap székesegyháza szószékére, hogy felvilágosítsa veszprémi híveit a valóságról és az esemény erkölcstani vonatkozásáról?”

Mindszenty visszaemlékezésében valótlanságok sorozatát írta saját magáról. Így fellépésének tulajdonította a budapesti zsidóság „megmentését”, miközben ezért a valóságban nem tett semmit sem. Nyilasok általi letartóztatását az említett memorandumnak tulajdonította, miközben Apor püspököt, aki a memorandum kezdeményezője volt, nem tartóztatták le és a Szálasi-perben nyilatkozó Vajna Gábor, volt nyilas belügyminiszter is úgy emlékezett, hogy erre csak azért került sor, mert nem volt hajlandó ingatlanjait a katonaság beszállásolására rendelkezésre bocsátani. Kiemelendő, hogy arra a kérdésre, hogy nem azért tartóztatták-e le, mert valamilyen tekintetben a nyilas rendszer ellen fordult, a bíróság előtt Vajna határozott nemmel válaszolt.

A személyiség

A Mindszentyvel kapcsolatos, már régóta publikált dokumentumokból egyértelműen megállapítható, hogy az esztergomi érsek személyiségzavartól szenvedett. Az Egyesült Államok budapesti nagykövetségének irataiban többször is szerepelnek olyan megállapítások, amelyek hasonló következtetésre jutottak, de Mindszenty mentális problémái másoknak is feltűntek. Egy Rómában élő magyar pap által közzétett levél szerint ez nyilvánult meg 1973-ban is, amikor a már Bécsben élő Mindszenty a „távol lévő király helyett” fordul Nixon elnökhöz. Mindszenty ezen megjegyzése nemcsak azért érdekes, mert IV. Károly 1922-ben meghalt (tehát nem távol volt) és utána koronázás már nem történt, hanem azért is, mert a Habsburg-házat a magyar országgyűlés már 1921-ben megfosztotta a trónjától, nem beszélve arról, hogy Magyarország államformája 1946 óta köztársaság volt. Személyiségzavaráról árulkodik az is, amikor nem másnak, mint Amerika elnökének javasolja Csehszlovákia feldarabolását, miközben tudnia kellett, hogy az Egyesült Államok éppenséggel garantálta ennek az országnak a határait.

Mindszenty úgynevezett „legitimizmusa” már korábban is problémákat okozott. Erről tanúskodik az a levél, amelyet 1946. december 6-án írt a budapesti amerikai követhez, és amelyben a köztársasági államformát megszavazó kisgazdapárt miniszterelnökről csak annyit írt, hogy: „Nagy Ferenc tanulatlan földműves, tudományok nélküli.” Mindeközben a csakugyan autodidakta, ámde egyáltalán nem műveletlen Nagy Ferenc annak a Kisgazdapártnak a miniszterelnöke volt, amely az 1945-ös választásokon egymaga 57 százalékos győzelmet ért el. Mindszentytől nemcsak a szeretet erénye állt távol, hanem a bölcsesség is, hiszen még azt sem ismerte fel, hogy a miniszterelnököt becsmérelve legfontosabb politikai szövetségesét áztatja el. A bölcsesség hiányát igazolja az is, hogy kéretlen levelében az Amerikai Egyesült Államok budapesti követét ilyen primitív, és hamis érvekkel próbálta a magyar miniszterelnök ellen hangolni.

Miután Mindszenty bíboros 1956-ban bevonult az amerikai követségre, saját politikai működése területének tekintette az Egyesült Államok budapesti képviseletét. Ez önmagában még tiszteletet is parancsolhatna, hiszen a kommunista diktatúrával szembeni kreatív ellenállás hasznos tevékenység. Mindszenty esetében azonban felesleges racionális megfontolásokat keresni: több forrás is tanúsítja, hogy azért nem volt hajlandó kijönni a követségről, mert azt az alkalmat várta, hogy ő, az esztergomi érsek nevezhesse ki a következő magyar kormányt. Erről a budapesti amerikai követség ügyvivője is írt egy tájékoztatót az amerikai külügyminiszterhez, Casaroli érsek is írt erről Cicognani bíboros-államtitkárnak és a Casarolit Mindszentyhez kísérő Luigi Bongianino is beszámolt ugyanerről. Ezek a szövegek arról tanúskodnak, hogy Mindszenty bíboros kontrollvesztett személyiség volt, aki ráadásul a magyar történelemmel sem volt tisztában. Esztergomi érsek ugyanis soha nem nevezett ki sem kormányt, sem miniszterelnököt. Ezek a szövegek azt is felvetik, hogy Mindszenty a katolikus egyház tanításával is szembehelyezkedett, amikor saját egyházi küldetését politikai kérdéseknek rendelte alá.

Mindszenty József bíboros, hercegprímás, esztergomi érsek felsőpetényi őrizetéből való kiszabadulása után rádióbeszédet tart a budavári Prímási palota udvarán – Fotó: Jack Metzger / Comet Photo AG / ETH Zürich / Fortepan
Mindszenty József bíboros, hercegprímás, esztergomi érsek felsőpetényi őrizetéből való kiszabadulása után rádióbeszédet tart a budavári Prímási palota udvarán – Fotó: Jack Metzger / Comet Photo AG / ETH Zürich / Fortepan

Nem csodálkozhatunk azon, hogy ilyen nyilatkozatok láttán mind az Egyesült Államok, mind a Vatikán egyre fárasztóbb és kellemetlenebb személynek értékelte Mindszentyt, aki bizonyíthatóan legkésőbb 1963-ban akadálytalanul távozhatott volna Rómába. Miután a Szentszék azzal szembesült, hogy Mindszenty bíboros saját egyházi küldetését irreális politikai elképzeléseinek rendeli alá, átnyúltak a feje fölött.

Mindszenty bíboros akkor is politikai kérdésekhez kötötte saját egyházi küldetését, amikor a budapesti amerikai követségen élve, a szeretet erényétől távol álló módon, megzsarolta amerikai vendéglátóit, hogy elhagyja a követséget, és átadja magát a magyar rendőrségnek, ha az Amerikai Egyesült Államok követet delegál Budapestre – akkor ügyvivő vezette az amerikai követséget. E zsaroló kijelentést Mindszenty többeknek megismételte. Az, hogy ez közönséges zsarolás, abból látszik, hogy 1967-ben, amikor az Amerikai Egyesült Államok már nem is követet, hanem nagykövetet delegált Budapestre, akkor Mindszentynek esze ágában se volt elhagyni a követséget.

Mindszenty megnyilatkozásainak abszurditását VI. Pál pápa is felismerte és 1971. december 14-én írt levelében cenzúra alá helyezte őt – ez a rendkívül ritka intézkedés is mutatja, hogy az egyház egyáltalán nem tudott azonosulni Mindszenty ötleteivel.


Miért pont ő?

Mindezek után felmerül a kérdés, hogy a kommunizmus több millió magyar áldozatából miért pont Mindszenty vált a NER ikonikus személyiségévé? Hiszen lett volna rengeteg más alternatíva. Elég, ha csak Márton Áron gyulafehérvári vagy Apor Vilmos győri püspökre vagy a 19 évig magyar börtönökben raboskodó Lénárd Ödönre, vagy a kádári üldöztetés másik ikonikus alakjára, a piarista szerzetes Bulányi Györgyre gondolunk.

Valójában azonban van valami fatális következetesség abban, hogy a NER nem őket, hanem a kontrollvesztett főpapot választotta. Nemcsak azért, mert a mai szilovik-püspökök számára kínos lenne a pártállami kollaborálást radikálisan elutasító Lénárd Ödön vagy Bulányi György. Az ideológiájában egyre jobbra tolódó NER eljutott mára oda, ahová korábban csak a legvadabb kommunista karikaturisták képzelték politikai ellenfeleiket. Így szükségszerű, hogy olyan személyiséget válasszanak, aki a mai jobboldal szélsőségeseivel is kompatibilis. Mindszentytől az 1944-es jobboldal távol áll, de nem azért, mert demokrata volt, hanem azért, mert ízlésének túl sok volt az a szocializmus, amit a nyilasok hirdettek. Az ő világképe a jobbágyok és főispánok világa, a tömjénnel telefüstölt társadalmi egyenlőtlenségeké, amelyben a szegényeknek és elnyomottaknak a „tekintély” alapján kell elfogadniuk nyomorúságos sorsukat. Ezt sikerült a NER-nek kanonizálnia.

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!