Okos nemzet vagyunk, mégsem becsüljük a tanárokat

Legfontosabb

2022. április 29. – 15:58

Okos nemzet vagyunk, mégsem becsüljük a tanárokat
Illusztráció: Török Virág / Telex
Boros Tamás
az Egyensúly Intézet igazgatója

Másolás

Vágólapra másolva

Okos nemzet vagyunk. A kutatások alapján ez azon kevés kijelentés egyike, amelyben függetlenül attól, hogy falun élünk vagy a belvárosban, 8 általánost végeztünk vagy egyetemet, fiatalok vagyunk vagy idősek, jobboldaliak, baloldaliak vagy liberálisok, a magyarok többsége egyetért.

Soroljuk a világhírű magyar feltalálókat és írókat, a matematikaverseny-győzteseket és a zenészeket. Ha szerencsés módon iskolázott/gazdag családba születtünk, közvetlenül is ismerünk olyan diákokat, akik Oxfordban, Cambridge-ben, a Harvardon vagy valamelyik másik elitegyetemen végeztek – újra és újra megerősítve bennünk „a magyar okos nemzet” hitet.

Kevés fontosabb hiedelem létezik ma Magyarországon, hiszen egy ország (és benne az állampolgárok) sikerének képlete, hogy minél többen minél magasabb szintű képességek és tudás birtokában legyen képesek együtt dolgozni. Az okos nemzetekből lesznek a gazdag és boldog nemzetek.

Az önkép és a valóság

A fiatalok kompetenciáit mérő nemzetközi PISA-tesztekben a magyar diákok szövegértés tekintetében a 30., matematikából a 33., természettudományból pedig a 32. helyen állnak a világ 79 legfejlettebb országának diákjai között. Ennél aggasztóbb az alulteljesítők aránya: tízből négy magyar gyerek sem szövegértésből, sem matematikából, sem természettudományokból nem éri el a minimálisan elvárt szintet. 2020-ban a 18 és 24 év közötti magyari fiatalok 12 százalékának nem volt az alapfokúnál magasabb iskolai végzettsége. Az Európai Unióban csak Bulgáriában, Máltán, Olaszországban, Romániában és Spanyolországban rosszabb a helyzet ezen a téren.

Forrás: Eurostat
Forrás: Eurostat

Eközben a magyarok mindössze 23,6 százalékának van felsőfokú végzettsége, amivel az unióban hátulról az ötödikek vagyunk.

Forrás: Eurostat
Forrás: Eurostat

Önképünk szerint okos nemzet vagyunk, az eredményeink azonban kevéssé felelnek meg ennek. Egy szűk réteg kiemelkedő teljesítménye (amely elsősorban a családi háttér és az abból adódó lehetőségek révén bontakozik ki) elfedi azt a tényt, hogy a magyar diákok bőven az uniós átlag alatt teljesítenek. Szerencsére azonban egyelőre a totális elbutulás rémképe sem fenyegeti az országot. Igazából a világ gazdag országainak középmezőnyébe tartozunk – a középszerűségben ragadás a legnagyobb veszély a számunkra.

A kulcs: a tanárok megbecsülése

Magyarországot a közoktatás rendszere sodorja a középszerűségbe, így az is tudja kihúzni belőle. A rendszerrel kapcsolatos problémákat, így a tanárhiányt, az alacsony fizetéseket vagy az elavult oktatási koncepciót és pedagógusképzést számtalan cikk és tanulmány taglalja. Önmagában azzal, ha több pénzt költünk az oktatásra, ha megemeljük a tanári béreket vagy új Nemzeti alaptantervet írunk, nem oldunk meg semmit. A közoktatás reformjának csak akkor van értelme, ha toldozgatás-foldozgatás helyett átfogó, rendszerszintű szemlélettel közelítünk hozzá. Ennek pedig kulcseleme a pedagógusszakma presztízsének javítása.

Egy szakma megbecsülését három módon növelhetjük:

  1. A legkézenfekvőbb módon a munkáért járó juttatás jelentős, átlagon felüli növelésével. A fizetés nagysága és növekedési üteme a legfontosabb, de messze nem az egyetlen indikátora egy munka megbecsültségének.
  2. A szakmát művelők szelekciójával. Minél magasabb a léc, minél magasabbak a bejutási követelmények és minél több ember között minél nagyobb a verseny egy állás megszerzéséért, annál inkább nő az adott munka presztízse.
  3. A közvélemény formálásával. Az állam, a döntéshozók, a véleményformálók aktívan tudják alakítani, hogy mit tartunk értéknek, értékesnek, követendőnek – vagyis az általános közhangulatot.

A tanári pálya megbecsültségének növelése érdekében e három terület egyikén sem történt érdemi előrelépés a rendszerváltás óta. Ezáltal pedig évtizedekre elszalasztottuk a lehetőséget, hogy a közoktatási rendszerünk sikeres lehessen.

Mit tanulhatunk a finnektől (és mit nem)?

Kevés nagyobb hibát követhetünk el, mint ha a miénktől eltérő kulturális-gazdasági-társadalmi-történelmi hátterű országok sikeres közpolitikai megoldásait kritika nélkül, kontextusukból kiragadva átvesszük, és megpróbáljuk Magyarországon alkalmazni. Ennél csak az nagyobb hiba, ha teljesen figyelmen kívül hagyjuk mások sikerét, és nem is próbálunk tanulni belőlük. A finn oktatási modellt sokszor említik példaként, amelynek számos eleme közül valójában a tanárok magas presztízse a legfigyelemreméltóbb.

Az Egyensúly Intézet és a Telex közös véleménycikk-sorozatának első darabjában Boros Tamás, az intézet igazgatója írt arról A következő kormány legfontosabb öt feladata című cikkében, hogy elemzése szerint az oktatás, az okos társadalom fejlesztése és a pedagógustársadalom megbecsülése az egyik kulcsmomentum.

A második cikkben Filippov Gábor kutatási igazgató írt arról, hogy mennyivel jobb volna, ha lenne állampolgári nevelés a hazai oktatásban.

A harmadik cikkben Lannert Judit írt a tanárhiányról.

Finnországban 100 pedagógusnak jelentkező fiatalból mindössze 11-et vesznek fel az egyetemre; a tanárképzésbe nehezebb bejutni, mint az orvosi egyetemre vagy a jogi karra. Finnországban csak a legkiválóbbakból lesznek tanárok. A magas túljelentkezés előfeltétele persze a szakma általános népszerűsége, amely egyszerre köszönhető a társadalmi megbecsültségnek, a pedagógus számára biztosított nagyfokú autonómiának, a tanárokba vetett bizalom magas szintjének, valamint a kiszámítható, komfortos munkakörülményeknek.

Egy finn általános iskolai tanár éves szinten (vásárlóerő-paritáson mérve) mintegy bruttó 49 ezer dollárt visz haza – összehasonlításképpen: egy magyar kollégája ennek maximum a felét.

Forrás: Világbank
Forrás: Világbank

Finnországban azonban még így is kevesebbet keresnek a tanárok, mint például az ügyvédek, a rendőrök vagy az orvosok. Kifejezetten alacsony a bölcsődékben és óvodákban dolgozók bére, alig éri el a felsőfokú végzettségűek átlagbérének kétharmadát. A finn tanárok fizetése ráadásul meg sem közelíti a német vagy osztrák kollégáik bérét, e két utóbbi ország mégis mind a PISA-tesztek eredményei, mind a tanárok megbecsültsége szempontjából jóval alulmúlja az Európában dobogós Finnországot, és éppen csak közelíti az OECD-országok átlagát.

A pénz tehát fontos, de nem minden. Finnországban a tanári pálya népszerűségéhez hozzájárul, hogy a pedagógusok szabadon választhatják meg az általuk leadott tananyagot és a diákok értékelési módszerét, valamint részt vehetnek a helyi alaptanterv kidolgozásában. Az állam olyan mértékben bízik a pedagógusokban, hogy lényegében nem alkalmaz általános, kötelező teljesítményértékelést és ellenőrzéseket, nem a számonkérésre, hanem a tanárok képességeinek fejlesztésére helyezi a hangsúlyt. Eközben a finn tanárok óraszáma a legalacsonyabb a fejlett világban, és a pedagógusok alig töltenek időt adminisztrációval – egy finn tanár átlagban 32 órát dolgozik egy héten. Nem véletlen, hogy makacsul tartja magát a mítosz, amely szerint Finnországban a legismertebb telefonos párkereső alkalmazáson, a Tinderen a tanárok a legnépszerűbbek, őket húzzák jobbra a leggyakrabban.

5 lépés az okos nemzetért

A finn oktatási modell egyes elemeinek számos kritikusa akad, és – főleg az utóbbi évtizedben – sok mutató tekintetében romlást tapasztalhatunk a korábbi skandináv éltanulónál. Összességében abban mégis iránymutató lehet számunkra, hogy a magas bér, a széles körű autonómia, a bizalom magas foka, valamint a szigorú belépési küszöb együtt olyan különleges kombinációt alkot, amely radikálisan növeli egy szakma megbecsültségét.

Az Egyensúly Intézet korábban többek között az alábbi öt szakpolitikai lépést javasolta a tanári pálya presztízsének növelése érdekében:

  1. Versenyképessé kell tenni a kezdő pedagógusok bérét, hogy a tehetséges magyar fiataloknak megérje versenyezni ezért a pozícióért. Ennek érdekében szakaszos korrekcióval, 2030-ra fel kell zárkóztatni a kezdő béreket az átlagbér kétszeresére. A korrekciót követően biztosítani kell, hogy kezdőfizetések ne szakadjanak el többé az átlagkeresetektől.
  2. A pályakezdő pedagógusoknak biztosítani kell az anyagi és szakmai megbecsültség gyorsabb ütemű növekedését. Különösen a pálya első évtizedében háromról két évre kell csökkenteni a fizetési kategóriák közötti átmenet időtartamát – ma ebben a pályaszakaszban a legnagyobb lemorzsolódás. Emellett több, a folyamatos továbbképzést és szakmai fejlődést is ösztönző lehetőséget kell biztosítani az illetményalap belátható időn belül történő bővítésére.
  3. Az iskolák szintjére kell delegálni minden, az intézménymenedzsmenttel és tanulástámogatással kapcsolatos hatáskört. Ugyanez vonatkozik az oktatás szakmai szervezésére, ideértve a pedagógiai program kidolgozását, az intézményfejlesztési tervek megalkotását, a tankönyvválasztás szabadságát vagy a pedagógusok munkájának rendszeres belső értékelését. Az államnak fontos szerepe van a kimeneti célok meghatározásában és a beavatkozásban ott, ahol erre szükség van – a tanárokat azonban hagyni kell, hogy végezhessék a dolgukat.
  4. A pedagógusképzésben egyszerre kell átalakítani a módszertant és szigorítani a képzést. Hatékonyabban össze kell kapcsolni a kutatást és a tanítás gyakorlatát, az elmélet és a neveléstörténet túlsúlya helyett a gyakorlati problémák megoldásához szükséges kompetenciák fejlesztésére kell összpontosítani. Az orvosi és pszichológiai képzés mintájára egy egységes pedagógusi alapképzésból, egy specializációs szakaszból, valamint egy „rezidensi” szakaszból álló, 4+1+3 éves képzést kell létrehozni.
  5. A pedagógusi pályát a legtehetségesebb fiatalok versengésének tárgyává kell tenni. Ennek érdekében az államnak a civil szektorral és a médiával együttműködve hosszú távú szemléletformáló kampányba kell kezdenie annak érdekében, hogy megértesse az emberekkel az oktatás kiemelt nemzetstratégiai jelentőségét és a pedagógusok munkájának rendkívüli fontosságát.

Mi merre húzzuk a tanárokat?

A rendszerváltás előtt, 1988-ban, a tanári szakma a 6. volt a legtöbbre értékelt állások között Magyarországon. A KSH legutolsó felmérése szerint azonban a pedagógusok ma már csak a nem túl előkelő 35. helyen állnak. Eközben a bankelnöki állás került a tanárok korábbi 6. helyére, de még a plasztikai sebész, a szállodatulajdonos és a főkönyvelő is megelőzte megbecsültségben a pedagógusokat. Mindez azonban nem valamiféle megváltoztathatatlan korszellem. A bérek jelentős emelésével, a képzés teljes átalakításával, valamint szemléletformáló kampányokkal már középtávon változhat egy szakma társadalmi megbecsültsége. A tanárok presztízsét – ellentétben a plasztikai sebészével, a szállodatulajdonoséval és a főkönyvelőével – nem a piac határozza meg, hanem elsősorban az állam. A pedagógusok értékét a mindenkori kormány és a politikai közösség árazza be azzal, hogy milyen szerepet szán nekik egy ország életében. Ha már mind egyetértünk abban, hogy okos nemzet vagyunk, itt az ideje, hogy végre tegyünk is érte.

A szerző politikai elemző, az Egyensúly Intézet igazgatója.

Ez egy véleménycikk, amely nem feltétlenül tükrözi a Telex véleményét. A Telexnél fontosnak tartjuk, hogy mások véleménye akkor is megismerhető legyen, ha nem értünk vele egyet. Szeretnénk, ha egy témáról az olvasóink minél több álláspontot megismerhetnének.

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!