Hogy lesz itt 21. századi közoktatás? Csináljunk mindent fordítva, mint eddig!

2021. október 20. – 21:53

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A világgal együtt változó gyerekekről, az autonómia jelentőségéről, a pedagógusok megbecsüléséről, a képzésük újragondolásáról és a változásoktól idegenkedő szülőkről is szó volt az Eötvös Csoport szerdai, közoktatásról szóló estjén. A magyar közoktatás teljesítménye nem apokaliptikusan rossz, de rossz, amúgy pedig ha nem történik valami gyors beavatkozás, már az is kérdéses, 10-15 év múlva ki fogja működtetni a rendszert.

Hogy lehet elérni, hogy a szegény családból származó gyerekek hátrányát ne csak tovább növelje az iskola, és milyen árat fizetünk azért, ha ezt elmulasztjuk? Miért nem ér semmit a sok terv, ha a pedagógusképzést nem alakítják át alapjaiban? Mi az, amit tűzoltásként azonnal meg kellene tenni, ha nem akarunk 10-15 év múlva tanárok nélkül maradni?

Ezekről beszélt Gyarmathy Éva klinikai és neveléslélektani szakpszichológus és Filippov Gábor politológus az Eötvös Csoport szerdai eseményén, ahol a közoktatás volt a téma. Az Eötvös Csoport a közbeszéd színvonalának javítása céljával rendszeresen szervez nyilvános eseményeket, vitaesteket közéleti kérdésekről az ökoszorongástól a társadalom idősödéséig. A közoktatásról szóló szerdai beszélgetést Király Miklós moderálta.

Gyarmathy Éva szerint alapvető probléma, hogy a gyerekekhez nem igazodik ma az oktatás. A kisgyerekek idegrendszere a gyorsan változó, ingergazdag környezethez idomul, leképezi azt, vele együtt változik. Szokás azt mondani, hogy az oktatás problémája az, hogy nem látjuk előre a jövőt, nem tudjuk, mire kellene felkészíteni a gyerekeket, de a szakpszichológus szerint ehhez ráadásul hozzájön az is, hogy azt sem látjuk, milyen gyerekeket készítünk fel erre a nem ismert jövőre, tehát tökéletes vakságban vagyunk, pedig a gyerekek megismerése azért nem olyan lehetetlen, mint a jövőé. Első körben tehát oda kellene figyelnünk rájuk.

Névjegy:

Dr. Gyarmathy Éva klinikai és nevelés lélektani szakpszichológus, a Kognitív Idegtudományi és Pszichológiai Intézet tudományos főmunkatársa, egyetemi tanár. Több egyetemen óraadó. Fő területe az atipikus fejlődés, így az átütő fejlődésű vagy többszörös különlegességű tehetség, a tanulási, figyelem, hiperaktivitás és autizmus zavar spektrumok. A közoktatásba beilleszkedni nem tudó tehetséges gyerekekkel és serdülőkkel foglalkozó iskolákban tanácsadó. Pszichoterápiás munkát is ilyen irányban végez. Nemzetközi projektekben a gondolkodás és tanulás hatékonyságát fejlesztő módszerek kutatásában és fejlesztésében vesz részt. Megalapította az Apor Vilmos Katolikus Főiskolán az Atipikus Fejlődés Módszertani Központot, és szakmai támogatásával a gyakorlatban is megjelennek a 21. század kihívásainak megfelelő módszerek, amelyek a mindennapi tanításba beépíthetők.

Az ingerkörnyezet gazdagodásával összefüggő – pozitív és negatív – változásokra néhány példa: a gyerekek előnyökre tettek szert a vizualitás, az elemi számítás, a mintázatok azonosítása terén, de hiányok alakultak ki olyan területeken, amelyek nagyon fontosak az iskolának. Például a beszédfejlődésben a mai hatévesek ott tartanak, ahol a hetvenes években a háromévesek, és elmaradásban vannak az íráskészséghez szükséges motorikus, szemmozgásos területek is.

Az idegrendszer fejlődésének a külvilág változásával összefüggő változása miatt egyre több a sajátos nevelési igényű tanuló, és Gyarmathy Éva szerint ők csak a jéghegy csúcsát jelentik, az ő számukkal együtt nő a víz alatti rész is, vagyis hatalmas tömeg alakult ki olyan gyerekekből, akik diagnózis nélkül, de a szokásostól eltérő fejlődést mutatnak. Muszáj lenne elgondolkodni azon, hogy ha már a mostani oktatás nem illik hozzájuk, milyen iskola kellene nekik.

A szakember szerint komoly szemléleti és gyakorlati változásokra volna szükség, sőt, a szemlélet tulajdonképpen már megvan, csak nem megy át a gyakorlatba.

Mivel a gyerekek egymáshoz képest is nagyon különbözőek, Gyarmathy kulcskérdésnek tartja az autonómiát: meg kéne adni a lehetőséget az intézményeknek, a pedagógusoknak, hogy helyben alkalmazkodjanak a helyzethez, a hozzájuk kerülő gyerekek egyéni sajátosságaihoz. Fel kellene adni a ma megszokott minősítő-számonkérő szemléletet, és megismerő-fejlesztő szemléletre váltani.

A pszichológus szerint szükség lenne arra is, hogy hálózat épüljön az iskolák köré segítő szakemberekből, hogy ne kelljen a pedagógusoknak adott esetben nem egyemberes feladatokkal, mondjuk gyógypedagógiai vagy tehetséggondozási szakismeretet követelő helyzetekkel megbirkóznia.

Fotó

Az est egyik központi, visszatérő témája volt, hogy a mostani rendszerben az iskola nemhogy segítene behozni a hátrányokat, inkább tovább növeli azokat. Gyarmathy szerint az intézmények értékelésénél a hozzáadott értéket kellene nézni, következetesen bemeneti és kimeneti mutatókat vizsgálni és abból tiszta képet kapni. Az előadó megjegyezte: ma sok iskolában elengedik a kompetenciamérések napján azokat a gyerekeket, akik lehúznák az eredményt.

Gyarmathy Éva egy hat plusz hat osztályos rendszert tartana jó megoldásnak a 12-13 éves korban bekövetkező életkori váltáshoz, a felnőtté válás kezdetéhez igazodva. Onnantól kezdve kellene nagyobb önállóságot adni és várni a tanulásban. Emellett viszont arról is beszélt:

eleve mítosz a gyerekek évfolyamok szerinti osztályba sorolása, mert hiába egyidős két gyerek, annyira különbözhetnek egymástól, hogy érdemes vegyes életkorú osztályok létrehozásában gondolkodni.

Lehetne akár az első hat évben csak két évfolyam, ami megmenthetné a kis iskolákat is, de erre persze a pedagógusokat is fel kellene készíteni.

Ha bármit is változtatni akarunk, a pedagógusképzésben kell kezdeni, mert a legjobb reform sem fog működni, ha nincsenek hozzá megfelelő szakemberek, érvelt az előadó. Innen nézve óriási probléma, hogy mennyire elavult ma a képzés. Gyakran frontális módon tanítják arra a leendő tanárokat, hogyan kell csoportmunkát csinálni, mondott példát.

Szerintem nem nehéz a 21. századi tanítást elképzelni: mindent fordítva kell csinálni, mint ahogy eddig csináltuk

– hangzott az est egyik tételmondata. Gyarmathy szerint a 21. században problémákat kell megoldani, ezért a gyerekek különbözőségéhez igazított feladatokból kell kiindulni, tantárgyak helyett fejlesztési területekben gondolkodni, a pedagógusokat pedig tanulásszervezői szerepben elképzelni.

Az Eötvös Csoport rendezvényének második előadója, Filippov Gábor azzal kezdte, hogy amikor az Egyensúly Intézetnél 2020-ban kijöttek egy országvízióval, a kutatás során feltűnt, hogy bármilyen részterületről is van szó, mondjuk egészségügyről, a demokrácia minőségéről vagy épp a korrupcióról, valahogy mindig beleütköztek az oktatás kérdésébe. Ezért ezt kiemelten fontos területként kezelik. Végül hat fő problémát azonosítottak.

Névjegy:

Filippov Gábor az ELTE BTK-n szerzett történész-, az ELTE TáTK-on pedig politológusdiplomát. Korábban országgyűlési szakértőként, majd politikai elemzőként dolgozott. Kutatási területe az európai, valamint a magyarországi szélsőjobboldal, az antiszemitizmus története és jelene, illetve a modern autokráciák működése. 2019 áprilisa óta az Egyensúly Intézet nevű független szakpolitikai agytröszt kutatási igazgatója.

Az első a jövőkép hiánya: miközben az előadó szavai szerint most egy 19. századi rendszert működtetünk, ki kell találnunk, mit várunk az oktatástól a 21. században. A második a pedagógushiány és asszisztenshiány. Ma már minden második pedagógus a rendszerben 50 év feletti, alig van utánpótlás, kevesen jelentkeznek már képzésre is, és sokan hamar elhagyják a pályát, aminek az egyik, de nem az egyetlen oka a méltatlan bérezés. Ma, ahogy mondta, a kezdő 219 ezer forintos bruttó alapbér kevesebb, mint egy aldis árufeltöltő bére. Filippov szerint ez a legköltségesebb kihívás: hogy legyen majd, aki működteti a rendszert 10-15 éve múlva. Tűzoltásként a pedagógushiány megoldására azt ajánlják, hogy meg kellene könnyíteni a nyugdíjasok és a pályaelhagyók visszafoglalkoztatását.

Szűk 10 év alatt pedig a kezdőfizetést az átlagbér kétszeresére kellene emelni, és egyébként olyan tisztes középosztálybeli létet biztosítani a pedagógusoknak, ahol nem kell mérlegelni, megvehet-e az ember egy új könyvet. Bár a politológus szerint a bezzegpéldaként ismert finn oktatási rendszert nem lehet egy az egyben átvenni, azt például meg kellene tanulnunk a finnektől, hogy a pedagógus presztízse alapvetően fontos. Mondott egy vidámabb példát is arra, hogy

miből látni a finn pedagógusok társadalmi rangját: egy kutatás szerint Finnországban a pedagógus a legnépszerűbb szakma a Tinderen, a társkereső appon őket húzzák a leggyakrabban jobbra.

Harmadik problémaként a teljesítményhiányt nevezte meg. Miközben szerinte nem jó apokaliptikus víziókat festeni, az tény, hogy a saját ligánk, az Európai Unió, illetve a visegrádi régió alján vagyunk a mérések alapján az összes területen, és átlag felettien nagy nálunk a minimális szintet sem elérő diákok aránya. Különösen rosszul állunk digitális és nyelvi készségek terén.

A negyedik: nem csak a teljesítménnyel, hanem a hatékonysággal is baj van: hiába fordítunk a magyar közoktatásra körülbelül annyit, sőt kicsivel többet is, mint az uniós átlag, ha a finanszírozási rendszer hektikus, kiszámíthatatlan, a mostani magas ráfordítások korábbi lyukakat tömködnek be, a pénzt rossz hatékonysággal költjük el, például ugyanakkora intézményrendszert tartunk fenn a fogyó gyerekszám ellenére is.

Az autonómia hiánya a politológus előadásában is visszaköszönt mint ötödik probléma. Filippov beszédes adatot említett: az elmúlt 10 év során az iskolák kezében hagyott napi döntési jogosultságok az összes döntés kétharmadáról 29 százalékra csökkentek. Az állam a betörött ablak vagy a krétacsere szintjéig mikromenedzsel, miközben hagyni kellene, hogy a pedagógusok végezhessék a saját munkájukat, mondjuk a diákok másmilyenségét figyelembe vevő, személyre szabott tanulási utakat támogassanak. A helyzetet rontja a pedagógusokra nehezedő adminisztratív teher is.

Az Egyensúly Intézet által azonosított hatodik nagy probléma, hogy mennyire rosszak vagyunk a társadalmi esélykülönbségekből adódó hátrányok leküzdésének segítésében. Ezen a téren Kínával és Indiával lehet összehasonlítani Magyarországot. Egy adat: a magyarországi felsőoktatásban részt vevők 1,4 százaléka származik csak hátrányos helyzetű családból. Ahogy Gyarmathy megjegyezte: ehhez hozzájárul a nyelvvizsga megkövetelése is például, ami szelekciós tényező, elérhetetlen sokak számára, és Európában „egyedülálló ostobaság”, hogy ne nyelvtudást, hanem vizsgát kérjünk.

Hogy a hátrányok mérséklése életbevágó lenne, arról a pszichológus a közbiztonságra is utalva így fogalmazott: „nem jószív szolgálat, hanem a túlélésünk az, hogy ne legyenek leszakadó rétegek”.

Filippov Gábor az ország versenyképességét hozta szóba, mint ennek az egyik tétjét.

Gyarmathy Éva szerint a gyerekek különbözősége miatt fontos lehetőséget adni arra, hogy sokféle iskola közül választhassanak a szüleik. A mostani rendszerben azonban ennek is megvan a hátulütője. Filippov az esélyegyenlőség felől közelítve a korai szelekció probléma voltáról beszélt: homogén szegényiskolákról, a nagy tömegnek jutó középszerű vagy inkább rossz oktatásról, és egy szűk réteg előtt nyitva álló elitiskolákról. Szerinte legalább az első nyolc évben meg kellene szüntetni a korai szelekció lehetőségét, mert míg például a hatosztályos gimnáziumok nem javítanak olyan sokat a bekerülő szerencsés gyerekek helyzetén, a hátramaradók esélyein viszont sokat ront a hátramaradás. Ugyanakkor Filippov szerint nem arról van szó, hogy meg kéne vonni a szabad iskolaválasztás jogát, hanem a kínálati oldalon belenyúlva azt kellene elérni, hogy ne jöjjenek létre társadalmilag homogén iskolák, azért ne legyen egy-egy elitiskola a jómódúak menekülőútja, mert eleve nincs szükség menekülőutakra.

Az Egyensúly Intézet által megfogalmazott javaslatcsomag összességében nagyon sok ponton fedi a Gyarmathy Éva által elmondottakat. Szerintük is személyre szabott tanulási utakra volna szükség, az iskolából autonóm, tanulni tudó gyerekeknek kellene kikerülniük, és

le kell mondanunk arról, hogy az iskolától azt várjuk, hogy lexikális alapműveltséggel lássa el a diákokat.

A pedagógusképzés modernizálásának szükségessége éppúgy közös pont, mint az iskolák teljesítményértékeléséé. Az utóbbinál nem az a lényeg, hogy megbüntessük a rosszul teljesítő iskolákat, hanem hogy segítsünk ott, ahol erre szükség van, mondta a politológus.

Az előadókhoz intézett kérdések egy része arra vonatkozott, hogy lehetséges ilyen mértékű átalakítást levezényelni. Gyarmathy Éva arról beszélt, hogy szerinte a pedagógusok képesek lennének hatalmas változtatásokra, ha más lenne a feléjük irányuló elvárás.

A pszichológus úgy látja: a pedagógusok 20 százaléka most is jól csinálja a dolgát, egy másik 20 százalék reménytelen, a maradék 60 százalék pedig jól tudna változni, ha változnának a keretek. Inkább a szülők számítanak szerinte nehéz terepnek, ők tudnak lenni a legmaradibbak.

Filippov Gábor válasza pedig az volt: látják, hogy le lehet vezényelni ekkora átalakítást, mert vannak olyan országok, ahol ez sikerült. Szerinte nálunk is sikerülhet létrehozni egy konszenzust az alapokat illetően, erre volt már példa az uniós- és a NATO-csatlakozásunk idején, amikor volt egy olyan érdekfelismerés és társadalmi igény, ahol az alapvető célok tekintetében nem lehetett vita.

A teljes beszélgetést itt nézheti meg:

Az Eötvös Csoport következő, novemberi estjének a témája a felsőoktatási autonómia lesz.

A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!