Gyarmathy Éva: A Covidnak nagyon erős az idegrendszeri hatása, ezért is óvni kell tőle a gyerekeket

Az elmúlt néhány évben négy-ötszörösére, a rendszerváltás óta százszorosára nőtt az autizmus spektrummal élő vagy figyelemzavaros gyerekek száma a statisztikák szerint – kezdi egy mellbevágó adattal legújabb interjúját Veiszer Alinda. A műsorának ezúttal Gyarmathy Éva pszichológus, a tanulási zavarok és a tehetségfejlesztés szakértője, többek között a magyarországi Diszlexia Központ alapítója a vendége (a teljes, csaknem egyórás beszélgetés ezen a linken nézhető meg jelképes támogatásért cserében).

A szakértői a riasztónak tűnő adatokat igazán nem is korrigálva mondja azt, hogy a statisztika „nem megbízható”, de a helyzet nem jobb, ha nem a diagnózist, hanem a képességet nézzük.

„Ma a nyolcévesek vannak ott, ahol 1973-ban a háromévesek voltak: 8 éves korra ma a gyerekek 30 százalékának nincsenek meg a beszédhangjai (…) Minden mutató azt mutatja, hogy a gyerekek megváltoztak. Az a nagy baj, ha ehhez nem igazodik az oktatás”

– mondja. Hozzáteszi ugyanakkor, hogy nem kizárólag romló a tendencia, közben ugyanis egyértelműen jobbak is lettek. Az történt, hogy átalakult a gyerekek képességszerkezete.

„Nem szerencsés abban gondolkodni, hogy régen milyenek voltak, és most is olyannak kellene lenni. Egy megváltozott környezetben a gyerekek is megváltoznak (…) Az agy az alapján épül fel, hogy milyen tapasztalatokat szerez, és 30-40-50 évvel ezelőtt nagyon más tapasztalatokat szereztek a gyerekek, mint most”.

A digitalizáció-e az elsődleges oka annak, hogy a gyerekek képességszerkezete átalakul, kérdezi Veiszer Alinda. A válaszból kiderült, hogy a digitalizáció csak egy része ennek, „általában az ingerkörnyezet változott meg, ami például az információk elérését jelenti. (...) Egészen más helyzet az, amikor valamit megtanulok, és az a következő 10-20 évben még érvényes, mint akkor, ha megtanul valamit, és a következő évben már vakarhatja a fejét.”

A válasz folytatása igazán figyelemreméltó, ezért egy hosszabb részt idézek:

– Nagyon sok olyan anyag éri az idegrendszert, ami korábban nem érte, vegyi anyagok, gyógyszerek, amik ott vannak a vízben, a húsban. Az influenza, a magas láz is hat az idegrendszerre, az agyra.

Vagy például a Covidnak is nagyon erős idegrendszeri hatása van, ezért próbálom mondani, hogy ne tegyük ki a gyerekeket, még enyhén is, egy ilyen Covid-vírusnak, mert sokkal erősebb a neurológiai hatása. Ha csak egy picit megváltoztatja a működést, az pont elég, hogy egy másik irányba induljanak el.

– Maradjunk ennél a példánál, hogy a Covid, ami egy eléggé kézzelfogható dolog. Ez mit alakít át egészen pontosan?
– A szokásos idegrendszeri fejlődést. Az idegrendszernek a kapcsolati rendszereit megváltoztatja. És pont azokat a rendszereket, amik a legfrissebbek evolúciósan, ami tulajdonképpen a civilizációnak a legújabb vívmánya. Ezeket úgy hívják, hogy végrehajtó funkciók, arra valók, hogy módszeresen el tudjak jutni A-ból B-be, hogy rendszeresen tudjak feladatokat végezni, ne térüljek el ide-oda. Tulajdonképpen hogy együtt tudjunk élni, mert azért tudunk együtt élni, mert vissza tudjuk fogni magunkat, oda tudunk figyelni egy adott helyzetre, kitartóan tudunk menni, ha akadályba ütközünk, azt elkerülve rugalmasan alkalmazkodunk a helyzethez. Ez az, ami a civilizációt összetartja, ezek a végrehajtó funkciók.
– És ezekre hat egy vírus adott esetben?
– Ezekre. Fontos, hogy a civilizáció során az emberi agy összement, csak a prefrontális terület nőtt meg, ahol a végrehajtó funkció van. A mai embernek tulajdonképpen nagyon keveset kell tudni, sokkal kevesebbet, mint anno, amikor még mindent kellett tudni, ruhát készíteni, tüzet rakni, az egész túlélés ott kellett legyen a készségek között.

A szakértő szerint a végrehajtó funkciók eddig megszokott magas foka a huszadik századi tömegtermeléssel, az ember tömegben élésével alakult ki. „De egy változó világban ez egy kicsit másképp működik, lehet, hogy másra van szükség.” A kérdésre, miszerint elképzelhető-e, hogy újra kvázi vadászó ösztönökre lesz szükség, azt mondja, ha megnézünk egy figyelemzavaros, hiperaktív gyereket, akkor az valóban egy tökéletes vadász. De igazából inkább képességváltásra van szükség, nem gondolja, hogy az embernek vissza kellene ugrania egy korábbi evolúciós szintre. „A mi feladatunk, hogy ezt a két működést össze kellene egyeztetni, és ez lenne az egész oktatásnak is a feladata.”

A diszlexiások, diszgráfiások között a magas intelligenciájuk aránya nagyobb-e az átlagnál, hangzik el egy kérdés, amire részben megerősítő a válasz. Azért csak részben, mert Gyarmathy Éva kutatása a másik szempontból vizsgált gyerekeket, és a magas intelligenciájú, tehetséges gyerekek között talált sokkal több – néha nem is diagnosztizált – diszlexiást, diszgráfiást, mint a korosztály átlaga. De „attól, hogy valaki diszlexiás, még nem lesz tehetség”.

Az interjúban később szó van arról is, tipikus lehet-e idővel az atipikusság – a szakértő egy helyen azt is mondja, még mindig van olyan gyerek, aki az iskola elvár, mondjuk kettő vagy három, de a többi se egyféleképpen változott, teljesen másképp „működik” egy autista, mint egy figyelemzavaros –, egy kisgyerekről, aki tehetséges volt a zenében, de addig nyaggatták, hogy lépjen fel, amit ő nem akart, hogy végül barlangász lett, arról is, hogy a kisgyerekeknél el kellene felejteni a tantárgyakat, és hogy minden gyereknek középiskolába kellene járnia 18 éves koráig, hogy megfelelően tudjon pályát választani, és végül arról is, hogy mit jelent egyáltalán az a szó, hogy tehetség.