Az idősödés nem egy armageddon

2021. április 14. – 22:39

frissítve

Az idősödés nem egy armageddon
Fotó: Matthew Horwood / Getty Images

Másolás

Vágólapra másolva

Erőforrás vagy teher az idősödő társadalom? Megengedhetjük-e magunknak egyáltalán a társadalom idősödését? És vajon hogyan hat az idősödés az egészségügyi és idősgondozási kiadásokra? Ezekről beszéltek az Eötvös Csoport szerdai eseményén.

A mai időseket három dolog különbözteti meg a száz évvel ezelőtti idősek helyzetétől:

  • ma sokkal többen vannak, mert nagyobb valószínűséggel élik meg manapság az emberek az időskort, mint akkoriban;
  • az idősek akkoriban nem külön háztartásban éltek, hanem a családdal együtt;
  • nem volt olyan éles a választóvonal az aktívkor (munkával töltött évek) és az időskor között, fokozatosan léptek ki a munkaerőpiacról, ma már úgy van, hogy pénteken valaki még főállású dolgozó, hétfőn már főállású nyugdíjas, de ez „életveszélyes”.

Erről beszélt Gál Róbert Iván társadalomkutató és tanácsadó, a KSH Népességtudományi Kutatóintézetének vezető kutatója Medgyesi Márton közgazdász, szociológussal, a TÁRKI és a Corvinus Institute for Advanced Study kutatójával az Eötvös Csoport szerdai eseményén. A beszélgetést Chikán Attila közgazdász, az első Orbán-kormány gazdasági miniszteremoderálta.

A kétórás beszélgetésben főképp arról volt szó, mikorra várható a nyugdíj, milyen élet várható a 65. év után: egészséges, vagy inkább egészségügyi gondokkal küzdő évek? Na meg arról, hogyan hat az idősödés az egészségügyi és idősgondozási kiadásokra. Nyilvánvalóan pénzbe kerül, hogy meghosszabbítsuk a várható élettartamot, azon belül pedig az egészségesen eltöltött időt, de ennek hozadéka is van a társadalom számára – vezette be a beszélgetést Chikán Attila.

A 62 az új 55

Gál Róbert Iván bevezetőjében megmagyarázta, mit is értünk idősödés alatt: hogy a 65 év felettiek aránya nő, a többi korcsoporté pedig csökken. Arról viszont vita van (és ebben ő maga sem foglalt állást), hogy a társadalom korszerkezetét mi befolyásolja, alakítja jobban: a termékenység csökkenése, vagy a várható élettartam növekedése. Az idősödésben viszont egyenlőtlenségek is vannak: valaki megengedheti magának, hogy megöregedjen, valaki nem, de

„az idősödési folyamat önmagában nem egy armageddon”.

Az effektív nyugdíjkorhatár az évek alatt erősen kitolódott: 1998-ban a becsült átlagéletkor 55,6 volt, bár Gál szerint ez még beletartozott a rendszerváltás utáni foglalkoztatási válságba. Aztán az évek alatt az átlagéletkor nőtt, 2019-re ez már 62 év lett. „A bulvár szokta mondani a filmcsillagokra, hogy 40 az új 30. Itt most a 62 az új 55” – jegyezte meg ehhez Gál.

Szerinte viszont fontos, hogy „ha a nyugdíjkorhatárt emelni akarod, vagyis az emberek dolgozzanak tovább, akkor invesztálj időben az emberi tőkébe”. Mit jelent ez? Például több képzettséget, különféle szakmák megtanulását, mert ezekkel az ember könnyebben alkalmazkodik menet közben a különféle technológiai változásokhoz, és a saját képességei is lassabban értékelődnek le. De ha egészségtudatosabban él az ember, akkor szintén tovább tarthat a munkában töltött aktív életszakasz.

Az ilyen jövőhöz persze az embernek időben el kell kezdenie az alkalmazkodást, de Gál szerint „nagyon nehéz meggyőzni az embereket arról, hogy valami jövőben várható folyamatra most költségeket kell vállalni, de ha bele is kezdenek valamibe, nehéz kellő kitartással alkalmazkodni, egy kijelölt ösvényen haladni”.

Mindehhez Gál bemutatta, hogy is nézett ki Magyarország lakosságának iskolázottsága 2011-ig (ekkor volt az utolsó népszámlálás az országban). Például

  • a rendszerváltás idején, 1990-ben az akkori 55–64 évesek 18 százaléknak volt csak érettségije, és közülük mindössze 8 százalék volt diplomás.
  • Tehát több mint 80 százalékuknak csak általános végzettsége volt.
  • 2011-ben ezek az arányok megnőttek, az akkori 55–64 évesek már 74 százalékának volt érettségije, ebből 16 százaléknak volt diplomája is.

Tehát egészségügyi ráfordítással, oktatással nőhet az effektív átlagéletkor, de Gál felhívta a figyelmet arra is, hogy ez nem ennyire automatikus, mert az a javulás részben a korábban nagyon alacsony értékek kompenzációja, és a további emelés már nem lesz ennyire egyszerű.

65 év feletti nő egy parkban Törökországban – Fotó: Binnur Ege Gurun Kocak/Anadolu Agency / Getty Images

Aztán az is ott van, hogy az ilyen „emberi tőke beruházások” lassú folyamatok. Ha például valakit gyerekkorban nem tanítanak meg időben írni, olvasni, akkor felnőttkorban nagyon keveset lehet ebből visszapótolni. Vagy ha egy gyereknek elromlanak a fogai, mert kólát iszik víz helyett, ez az egészségromlás végigköveti majd az életét, mondta Gál.

Viszont: amikor arról beszélünk, hogy a lakosság minél később éri el a nyugdíjkorhatárt, akkor az átlagról van szó, mert Gál szerint a jövőben ebben egyre nagyobb lesz a szóródás: lesznek, akik tudnának tovább dolgozni, mert lesz olyan képességük, amit el tudnának adni, de ők lesznek azok, akik hamarabb összegyűjtik a munkából való kilépéshez szükséges megtakarításokat. Aztán lesznek azok, akik nem léphetnek ki, mert nem gyűjtöttek össze eleget, így ők nem engedhetik meg maguknak az idősödést. Őket azok fogják valamilyen szinten eltartani, akik fognak tudni idősödni.

Az idősödés katasztrofális következményei

Medgyesi Márton saját előadásában arról beszélt, az idősödésnek milyen várható hatása van az egészségügyi és idősgondozási kiadásokra. Hogy alakulnak egy ember életében az egészségügyi állami kiadások?

Medgyesi szerint az egészségügyi kiadásokban erős különbségek vannak aszerint, ki épp melyik életkorban van. Gyerekkorban, 0–1 év között van egy magasabb összeg (2002-es adat szerint ez kb. évi 150 ezer forint egy emberre), aztán a későbbi gyerekkorban, majd az aktívkor nagy részében ez az összeg viszonylag alacsony (eleinte évi 50 ezer alá is megy, majd valamennyit nő). Ezek a kiadások az időskorban, 65–70 után növekednek meg igazán (eléri az évi 200 ezer forintot), aztán a legmagasabb értéket már 80 fölött éri el.

A kutató szerint ezt látva „hajlamosak lehetünk az idősödés katasztrofális következményeitől tartani”, mert „ha nagymértékben feltolódik a társadalom korszerkezete, megnövekszik az idősek aránya, akkor az lehet az első gondolatunk, hogy ez az egészségügyi kiadások nagy emelkedésével fog járni, amit nehéz lesz az akkori fiatal generációnak finanszíroznia”. Szerinte ugyanakkor az a helyzet, hogy nem önmagában az életkor, hanem a halál közelsége van hatással az egészségügyi költségek emelkedésére, ez pedig egy viszonylag rövid időszakot jelent.

Plusz a várható élettartam emelkedése az időskori egészségi állapot javulásával is együtt járhat. Tehát a meghosszabbodott élettartamunkból többet is töltünk egészségesen. A magyar adatokból pedig azt látni, hogy valamennyivel nőtt az egészséges évek száma a 65 éves korosztályban: míg 2005-ben ez öt év volt, addig 2019-ben hét.

Egy walesi nő 2020 októberében – Fotó: Matthew Horwood / Getty Images

Medgyesi arról is beszélt, hogyan alakulnak majd az egészségügyi kiadások a jövőben. 2016-ban például a GDP 4,9 százaléka ment el erre. Ha azzal számolunk, hogy hiába nő az évek alatt az átlagéletkor, azokat az éveket rossz egészségben fogja az ember tölteni, akkor 2070-re ez az arány 6 százalékra növekszik. Ha viszont azzal számolunk, hogy ezeket az éveket egészségesen fogja tölteni, akkor 5 százalékos egészségügyi kiadásról kapunk előrejelzést, így nem történik lényeges változás az egészségügyi kiadásokban az elkövetkező ötven évben. Medgyesi szerint ugyanakkor „ez két szélsőséges feltételezés, nagyon valószínű, hogy a tényleges történések a kettő között lesznek, tehát a megnyert életévek részben egészségben és részben rosszabb egészségügyi állapotban töltött évek lesznek”.

Az ugyanakkor valószínű, hogy az egészségügyi kiadások valóban növekedni fognak, de „ez sokkal inkább a technológiai fejlődésnek köszönhető”, és nem a társadalom idősödésének.

Több időst a család gondoz

Medgyesi ezután az idősgondozásról beszélt, amit kétfelé lehet osztani:

  • formális (intézményekben),
  • informális (család, barátok gondozása).

A közgazdász szerint bár Magyarországon jelen van a formális gondozás (2016-ban a GDP 0,7 százalékát tette ki ez az arány, az évek alatt pedig valamennyivel növekedni fog), „lefedettségük alacsony, sokan vannak várólistán”, a családoknak viszont jelentős szerepe van az idősgondozásban Magyarországon.

Medgyesi saját számítása szerint például 2011-ben a 65 év feletti idősek közel 35 százaléka lakott egy háztartásban a felnőtt gyerekével, és bár „önmagában ez nem jelent gondozást, de sok kutatás arra mutat, hogy a kettő együtt jár”. Magyarországot pedig az általa vizsgált tizenhat uniós tagország közül ebben az arányban csak Lengyelország előzi meg.

Ahol tehát magasabbak a formális gondozásra fordított állami források, azokban az országokban alacsonyabb az informális segítés, ahol viszont alacsonyabb az állami kiadás mértéke, ott magasabb. Mivel Magyarországon alacsony az állami kiadás aránya, így a családi idősgondozás jelentősebb, a demográfiai változások pedig nagy valószínűséggel hozni fogják magukkal ennek a plusz növekedését, mondta Medgyesi.

Akkor most teher vagy erőforrás?

A beszélgetés végén néhány kérdésre is volt idő, egy néző pedig feltette a kérdést: Akkor most mi a válasz a főcímre? Az idősödő társadalom teher vagy erőforrás?

Gál röviden úgy válaszolt, ha valaki az életében nem készül fel az időskorára, akkor az erőforrásokat máshonnan kell beszereznie. Medgyesi szerint pedig „a főcím egy kicsit költői kérdés volt, nehéz megválaszolni”, de mindkettő lehet. Lehet erőforrás, mert a nagyszülők láthatatlan munkát végeznek például azzal, amikor az unokákra vigyáznak, ezzel pedig értéket teremtenek. Lehet politikailag is erőforrás, mert az idősek pártpreferenciái már nem nagyon változnak, „nem túl radikálisak, a forradalmakat a fiatalok robbantják ki”. Teher pedig például akkor lehet, ha az idősödés együtt jár a rosszabb egészségügyi évekkel.

A teljes beszélgetést itt nézheti meg.