A klímahisztitől az ökoszorongásig: hogyan viselkedünk, ha azt halljuk, hogy klímaváltozás?

2021. június 24. – 15:49

frissítve

A klímahisztitől az ökoszorongásig: hogyan viselkedünk, ha azt halljuk, hogy klímaváltozás?
Egy klímaváltozás-tagadó ellentüntető állja útját diákok klímamenetének Londonban 2020 februárjában – Fotó: Ollie Millington/Getty Images

Másolás

Vágólapra másolva

A klímaváltozáshoz mindenki viszonyul valamiképpen. A paletta az egész problémakört tagadó szkeptikusoktól a klímanácikig tart. Vagyis vannak, akik gúnyosan csak „klímahisztit” emlegetnek, mások pedig, ha megtudják, hogy nem kerékpárral közlekedünk, gyűlölet villan a szemükben. Az Eötvös Csoport a klímaváltozás és a szükséges egyéni és közösségi viselkedés összetett témájával foglalkozott.

Amikor először szembesültem azzal, hogy olyan fogalmakról fogok előadást hallgatni, majd vélhetően beszámolót írni, mint ökoszorongás, ökogyász, ökobűntudat, arra gondoltam, hogy hát, biztos ilyenek is vannak. Még Galla Miklós zseniális jelenete is eszembe jutott a mindentől szorongó bemondóról. Emlékeznek rá? 30 másodperc az egész, érdemes megnézni.

Aztán meghallgattam az Eötvös Csoport két vonatkozó előadását, az egyik inkább magáról a klímaváltozásról, a másik pedig rólunk, emberekről és emberi reakciókról szólt, és meggyőződhettem arról, hogy ez valójában egy fontos (eddig is tudtuk), de ráadásul igen érdekes téma is. Vidámabb ugyan nem lettem, de a cselekvés és különösen a közösségi cselekvés, vagyis az összefogás pozitív lehetőségei azért mindkét előadásban felvillantak.

A vitája itt teljes egészében elérhető. Tényleg érdemes megnézni, nagyon összetett témák, de igencsak elgondolkodtatóak.

Klíma- és viselkedésváltozás

Mindenki gondol valamit a klímaváltozásról, Donald Trump volt amerikai elnök a világ talán legfontosabb vezetőjének magaslataiba emelte a tagadást, a klímaváltozás szkeptikus megközelítését. Ezen talán most már túl vagyunk, most Joe Biden személyében az Egyesült Államoknak is olyan elnöke lett, aki elhiszi, hogy a globális felmelegedéshez és a biodiverzitás-veszteséghez az ember is hozzájárul.

Ahogy a cikk bevezetőjében is említettük, tényleg van az a másik véglet, aki eljön hozzánk vendégségbe, és amíg nem figyelünk, átválogatja a szemetünket. Oké, éljen a szelektív hulladékgyűjtés, de azért, ha valakinek a szemete szexuális segédeszközöket vagy titkolt betegségre utaló gyógyszeres dobozt tartalmaz, ilyenkor nem lesz annyira boldog.

Még nem halunk ki

Elsőként Szathmáry Eörs evolúcióbiológus adott diagnózist bolygónk jelenlegi és prognosztizált egészségi állapotáról. Mint mondta, az emberiség egyelőre nem fog kihalni, de az a civilizáció, amit mi ismerünk, könnyen elpusztulhat, ha bekövetkezik az úgynevezett forró üvegház forgatókönyve.

Ez aztán annyira öngerjesztő tud lenni, hogy előbb-utóbb az életfeltételek is meg fognak szűnni. Persze tehetünk ez ellen. Képzeljük el a következő példát!

Egy autóvezető szögbe lépett, vagy megcsípte a darázs, a lényeg, hogy fáj a talpa. Ezért rosszul esik neki a fékezés. Ha azonban mégis autóba kell ülnie, és látja, hogy szembe jön a fal, valószínűleg vállalja a fékezéssel járó kényelmetlenséget, és teljes erővel rátapos a fékre. Ugye értjük a hasonlatot?

Gandhi és a britek

Gandhit állítólag egyszer megkérdezték, hogy India eléri-e valaha Nagy-Britannia fejlettségi színvonalát. A bölcs annyit mondott, hogy Anglia felemelkedése a bolygó forrásainak a felét igényelte, ennyi forrás kéne Indiának is.

A klímaprobléma is valami hasonló helyzetről árulkodik, sok, úgynevezett átbillentési pont létezik. A globális földrendszer közben maga is változik, például az üvegházhatású gázok miatt, de vannak olyan rendszerelemek, amelyek hirtelen átbillenhetnek. Ilyenek a korallgátak, az alpesi gleccserek, az északi jeges tengerek, a grönlandi jég, a nyugat-antarktiszi jégréteg, a tundra.

Minél több átbillenési pontot veszítünk el, annál gyorsabb lesz az öngerjesztő melegedési folyamat, sajnos még akkor is, ha amúgy be tudjuk tartani a párizsi klímaegyezmény céljait.

Viszont, ha nem tartjuk be, akkor tényleg hamar jöhet a „game over”, mert újabb és újabb rendszerelemek kerülnek veszélybe, az amazonasi esőerdők, az északi erdők, a Száhel-övezet problémái fokozódnak, az északi féltekén még az ősfagy, vagyis a permafroszt is eltűnhet, ami sok metán felszabadításával járna.

Ráadásul, ahogy a tudósok megpróbálták pontosabban értékelni az átbillentési pontok kockázatát, egyre alacsonyabb hőmérsékleten jött ki a nagy baj, a Kampec Dolores.

A másik probléma az, hogy az átbillentési pontok között van egy nagyon kellemetlen kölcsönhatás is, vagyis ezek erősítik egymást. Könnyen elindulhat az ördögi kör. Tenni lehet ellene, csak minél később fékezünk, annál fájdalmasabb a fékre lépés, és persze valóban hatalmas összegekről, a GDP 1,5-20 százalékáról beszélünk.

A szokatlanul magas hőmérséklet miatt felolvadt tundra Alaszkában 2019 szeptemberében – Fotó: Joe Raedle/Getty Images
A szokatlanul magas hőmérséklet miatt felolvadt tundra Alaszkában 2019 szeptemberében – Fotó: Joe Raedle/Getty Images

Biológiai migráció

Az élővilágban jelenleg egy új kihalási hullámot tapasztalunk. Az aktuális becslés szerint 50 ezer faj tűnik el a földről évente (különösen a nyitvatermők és a kétéltűek vannak rossz helyzetben), ami óriási szám, hiszen összesen 30 millió fajról tudunk. Ez a fogyási sebesség ezerszer gyorsabb, mint bármikor korábban, és akkor még nem is mi okoztuk. Igaz, a diverzitás vissza szokott állni, de ez időbe telik, nem egy-két generáció sztorija lenne, hanem minimum 3-5 millió évről van szó.

Ha emberekről beszélünk, akkor a menekültekkel kapcsolatban nem hangzik jól a „migránsozás”, vagyis a nem kellően empatikus megfogalmazás, de a biológiai migrációról nyíltabban elmondhatjuk, hogy káros. A globális felmelegedésnek ez is egy fontos következménye. A sáskák, a rágcsálók, a denevérek, a tigrisszúnyogok és sok más invazív faj komoly károkat jelentenek, parazitákat hoznak be, kinyírják a helyi élővilágot. Ráadásul új fertőzéseket terjesztenek, amelyek főleg a városokban nagyon veszélyesek, mert ahol nagy a népsűrűség, a kór is gyorsabban terjed.

Az összefoglaló megállapítás aligha lehet más, globális kooperatív megoldás lesz, vagy egyáltalán nem lesz megoldás.

Hogyan éljük ezt meg?

Úrrá lesz-e az ember a fogyasztói társadalomból fakadó mohóságán, és képes lesz-e közösen dolgozni egy biztonságos bioszférán? – tette fel a kérdést Demetrovics Zsolt pszichológus, aki elsősorban a klímaváltozással kapcsolatos emberi viselkedéssel foglalkozott.

Az ökopszichológiáról is kiderült, hogy a teljes jelenséget egy rendszerként fogja fel. Könnyebb ugyan az egyéni cselekvést megragadni, de az identitási vagy állampolgársági alapon szerveződő közös cselekvési lehetőségek, amelyek a nagyobb csoportokra jellemzőek, sokkal hatékonyabbak.

A klímaváltozással kapcsolatos viselkedéskutatások fő célja talán ez lehet: hogy miként tehetők a népszerűtlen, de szükséges döntések elfogadhatóbbá, illetve hogy miként lehet megnyerni a közösséget a fontos ügynek? Arról, hogy milyen sokféle dilemma merülhet fel, tényleg érdemes az előadást meghallgatni, de gondoljunk egy teljesen hétköznapi elemre, a kerékpározás propagálására!

Kerékpárosok a budapesti nagykörúton 2020 szeptemberében – Fotó: Bődey János / Telex
Kerékpárosok a budapesti nagykörúton 2020 szeptemberében – Fotó: Bődey János / Telex

Ha ez a közlekedési eszköz általánosan utat tör magának, az egy alapvető hozzájárulás lehet a környezet kímélésére. Ám mégis a támogatása kiemel egy bizonyos populációt (például a jó egészségi állapotban levő fiatal férfiakat), és közben más csoportokban meg ellenérzést is vethet fel. A részletekbe ne menjünk most bele, de azért melyik autós ne utálná azt az öntudatos biciklis típust, aki minden piroson hatvanas pulzussal áthajt, de ha rádudálnak, hogy miért totyog olyan kényelmesen a sáv közepén, akkor nagyon vehemensen képviseli a közlekedésben neki járó jogokat?

Zavarokat is okoz

Az előadás legfontosabb kérdése természetesen az volt, hogy miképpen alakítható ki a közös, pozitív viselkedés, de meghatározóak (és nekem mindenképpen újszerűek) voltak azok a negatívumok is, amelyek mentális problémaként jelentkeznek a klímaváltozáshoz kapcsolhatóan.

A klímaváltozásból eredő közvetlen és hirtelen traumák (az áradás elviszi a jószágot, a nagy szárazság elől menekülő emberek rárontanak a békés falumra) természetesen annál erősebbek, minél személyesebbek, minél ismétlődőbbek.

De például egy 2004-es dél-angliai áradás után megfigyelték, hogy megnégyszereződött a környéken a pszichológiai distressz, és ez a hatás még négy évvel később is érezhető volt. Az ilyen eseményeknél amiatt is eltérő lehet a kitettség, hogy az egyes csoportok eredetileg mennyire voltak hátrányos helyzetűek, marginalizáltak.

A kutatások szerint a mentális zavarral küzdők, a munkanélküliek, az etnikai kisebbségek esetében a negatív mentális következmények fokozottan jelentkezhetnek.

Ökoszorongás, ökogyász

Ismerjünk meg néhányat a negatív mentális következmények közül! Ilyen az ökoszorongás, amikor a klímaváltozással kapcsolatban él meg szorongást valaki. A szenvedőket nem érdemes patologizálni, vagyis a döntéshozókat a szenvedőkkel cselekvésre kényszeríteni, de valóban számolni kell azzal, hogy vannak, akik szoronganak a jövő, vagy akár a jelen ökológiája miatt.

Az ökogyász elsőre talán kicsit patetikus fogalom, igaz, amikor e sorokat írom, a német–magyar meccs másnapján, én például Eb-gyászban vagyok, nehezen dolgozom fel a nagy továbbjutási lehetőség elvesztését.

Valami ilyen lehet az ökogyász is, amikor valaki a krónikus változások miatt bekövetkező veszteségeit gyászként éli meg, ez lehet fizikai veszteség, az egykori táj, vagy bizonyos kihalt fajok miatt, ennek legnagyobb hazai alkalmazója a képzeletbeli Áder János volt.

De lehet egyfajta identitásgyászról, vagy akár anticipált, a jövőt gyászoló gondolatról is beszélni.

Egy performansz keretében magukat halottnak tettető klímaaktivisták Barcelonában egy bevásárlóközpontban 2019 júliusában – Fotó: John Milner / SOPA Images / LightRocket / Getty Images
Egy performansz keretében magukat halottnak tettető klímaaktivisták Barcelonában egy bevásárlóközpontban 2019 júliusában – Fotó: John Milner / SOPA Images / LightRocket / Getty Images

Bűntudat

Szintén sokfelé csoportosítható az ökobűntudat fogalma. Lehet ebben egyfajta önkritika, önvizsgálat, miket tehettem volna korábban, hogyan kerülhettük volna el a következményeket, miért nem magyaráztam el jobban a környezetemnek, hogy ez a téma milyen fontos. Van, akinek az elégedetlensége a saját múltjában is felbukkan (szennyező iparágban dolgoztam), többet kellett volna cselekednem, de itt is van jövőbe mutató profetikus bűntudat.

Más már attól bűntudatot érez, hogy része a rendszernek, hogy él. Hogyan is fogalmazott ef Zámbó Öcsi az Elvette az eszemet a pia című költeményében?

Pusztán azzal, hogy a földön élek, Éppen elég munkát végzek.

De mi van, ha ez a munka ártalmas? Ha a létezés önmagában bűn, mert hozzájárul a környezet elpusztításához?

Solastalgia

Többféle egyéb következmény is előkerült még az előadásban, egyet még kiemeltem, a solastalgiát. Érdekes valami, kicsit a nosztalgiára hasonlít, de nem egy régi utazás, helyszín, társaság iránt érzett elrévedő vágy, hanem valami olyan, amikor magányt, tehetetlenséget él meg az ember azzal kapcsolatban, hogy megváltozott a környezete. Sok minden fakadhat ezekből az érzésekből, konfliktus a környezettel, akár a családdal, tehetetlenség és frusztráció, de akár tragikus döntések is: ide szüljek egy bébit?

Két zseniális mű jutott róla az eszembe,

Vajda János Húsz év múlva című műve:

De néha csöndes éjszakán

Elálmodozva, egyedül –

Mult ifjuság tündér taván

Hattyúi képed fölmerül.

Illetve a Fújhatjuk című angol film, a levitézlett bányászváros fúvószenekaráról. Mindenki tudja, hogy már soha semmi nem lesz ugyanolyan, mint régen, bezár a szénbánya, de nehéz elengedni legalább a régi önbecsülést.

Mit tehetünk?

Demetrovics Zsolt drogprevenciós szakember is, így az e területen szerzett tapasztalatait is tudja hasznosítani. Mint mesélte, tapasztalata szerint a puszta elrettentés nem hatékony, növeli a szorongást, de még a frontális üzenetek sem segítenek, hatékonyabb módszer a komplex kezelés, ha a viselkedésváltozást interaktívan, általában az egészségesség felől tudatosítjuk. Ha bevonjuk a „célpopulációt” (nem hangzik jól, de tényleg ez a kifejezés hangzott el az előadáson).

A csoporthoz tartozás ugyanis nagyon sokat segíthet, mert hajlamosak vagyunk egyetérteni a társas nyomás felől érkező üzenetekkel.

Jó módszer lehet az átkeretezés is. Ha ugyanis pozitív tartalommal töltjük fel a klímaügyet, könnyebb azt „szeretni”.

Egy frappáns covidos példával, aki tavaly nyáron nem tudott elmenni nyaralni, kesereghetett is ezen, de ha átkeretezte úgy, hogy „soha ennyit nem kirándultunk a budai hegyekben, felfedeztük a közvetlen környezetünket”, akkor talán elégedettebb lehetett a sorsával.

A viselkedésváltozás

A viselkedésünk megváltoztatásához szükséges, de nem elégséges az információ. Ismerni kell a problémát, mármint a klímaváltozás ügyét, de kell készség, attitűd is a viselkedésváltozáshoz. Nem annyira az egyéni bűntudatra érdemes apellálni, inkább a közösségire, és meghatározó, hogy legyen benne az összképben a jóvátétel, vagyis az, hogy van hasznos lépés.

Nagyon érdekes az is, hogy azok az emberek, akik átérzik a problémát, miképpen tudják magukban feldolgozni a klímaváltozást, de az is, hogy a megküzdés ezen lehetőségei közül melyekből lehet hasznos cselekvés.

Mutatunk öt ismert kezelést:

  1. Problémafókuszú megküzdés („nagyon figyelek, alig termelek szemetet”).
  2. Társas aktivizmus („megértettem, népszerűsítem, jó érzés közösségben tenni az ügyért”).
  3. Technooptimizmus („tudom, hogy baj van, de annyi mindent megoldott már az emberiség, biztos kitalálunk valamit”).
  4. Passzív elfogadás („már benne van az agyamban, hogy nincs sok időnk hátra”).
  5. Elkerülés („zavart a dolog, de már nem nyitok ki ilyen cikkeket, inkább sokat jógázom”).

Ha átgondoljuk egyesével, van, amelyik attitűd segít a probléma megoldásán, de elég rémisztő, hogy az elkerülő, a beletörődő, de még a többiekben bízó optimizmus is a nagy ügy szempontjából semmilyen megoldást nem tartalmaz.