Szív Ernő: Tanácsok közös sorozatnézéshez

Azt szeretnénk mindenekelőtt bevallani, miért vagyunk Esztergályos Cecília művésznő föltétlen hívei és rajongói, és maradunk is, míg világ a világ. Történt pedig, hogy a művésznő egy izgalmas interjúban elmesélte, hogyan irányította magára a hitvesi figyelmet, amely, akár egy patak, eltévedve csordogált az élet erdejében. Ez konkrétan önfeledt zongorázást jelentett. A művésznő férje játszott, mígnem Cecília mögé lopódzott, nagy levegőt vett, és akkorát sikoltott, hogy a szomszédban kilengett a százkarú, tonna nehéz ónvaskrómacélbeton design csillár. Ez nemcsak őszinte, de bátor cselekedet is volt, ön- és életveszélyes, minden tekintetben, respekt, főhajtás, amit akartok.

A sorozatnézés egy adott, specifikus problémáját kívánjuk kielemezni ebben a népsegítő dolgozatban. Mivel a sorozatnézés az egyik legjelentékenyebb és legnépszerűbb kulturális cselekménnyé vált a világban, átérezzük a téma jelentőségét. Sorozatot néz az akadémiai professzor és a tusványosi vécés néni is, a humanista, a cinikus gazember, de még isten is.

Mármost a törvényszerűség az, hogy sorozatnézés közben az egyik fél mindig elalszik. Olyan nincs, hogy mind a ketten, hárman vagy négyen egyszerre sodortatnának az álom hímes mezejére, mindig csak egyik arcára lehel fátylat az öntudatlanság, egy kezd el horkolni, hörögni, föl-fölhorkantani, egynek bukik le a feje, egy marad mozdulatlan a legvérfagyasztóbb jelenetben, amikor a Marsdínó segglukán bújik ki tökéletes frizurával a megzabált főhősnő, amikor mindenki összerezzen, sőt, fölkiált, egy alszik el, és akkor ennek az egynek, aki lehet férj, feleség, szerető, a lakásban talált ismeretlen, majd másnap el kell mesélni, hogy mi történt addig. Ki lehet szaszerolni, persze, mikor csukódott le a szem, és onnantól vázlatolni, de ez elég körülményes, gyakran nem is sikerül. Ilyenkor mutatkoznak meg az elbeszélés nehézségei. Ugye, hogy milyen nehéz szépen, jól mesélni? Nem leragadni jelentéktelen részletnél, nem nagyolni el, de pontosan annyit közölni, amennyi tudással az ember nyugodtan visszacsatlakozhat a dramaturgia pisztrángos sodrásába?! Inkább József Attila, mint Tandori Dezső, inkább Bodor Ádám, mint Krúdy Gyula.

Azt megfigyelték, hogy a férfi mindig – jó, általában – közelebbről nézi a képernyőt, mint a nő? Ha sorozat, ha nem. Külön dolgozat témája.

Sz. Bíró Zoltán barátom – tudós: ahogy a Lehel piacon nevezik az avatott gyümölcsbegyűjtők – édesapja például törpe hokedlin tudott tévénézés közben aludni, nem dőlt le róla, nem borult föl vele, de ez régen volt, és nem is sorozat volt. Mamák, papák a fotőjben, persze. Azok a popszivárványos hatvanas évek. Hagyjad csak, kicsi szívem, majd jövőre fölköltjük.

Na, szóval, több megoldás lehetséges, hogyan ne aludjon el a másik.

Mi például elég régen megtapasztaltuk, hogy másik tagunk is így működik, óvatosan lehunyt szemmel, nyugodtan ül végig akár egy egész epizódot, észre nem vesszük, hogy el lettünk hagyva. Nincs jelen. Titkos alvás, titkos emigráció.

Ezért azt a megoldást alkalmazzuk, hogy időről időre hirtelen fordulunk – másik tagunk mögöttünk helyezkedik el –, amitől nemcsak fölébred, de ha éppen már illegális ájuláshoz közelít, eléggé ideges lesz, tehát további jó néhány perc ébrenlét és műélvezet garantálható. Van továbbá az Esztergályos Cecília-féle megoldás, ez is nagyon szimpatikus, biztosítja a további szellemi élénkséget, és nem kell azon izgulni – másnap –, hogy pl. Az utolsó lépcsőfok című filmben, bár elvileg végignéztük, gyilkos-e a férj, vagy nem. Az. Ja, nem.

Tű, kötőtű vagy horgolótű.

Csak egy apró, óvatos mutatóujjas bökés.

Heves legyezgetés az arc előtt, a Bíró Nurila-féle megoldás.

Na most a talpcsiklandozás, ami ugyan szerelmi előjátékban kiválóan működik, itt, filmnézés közben nemigen. Ne próbálkozzunk ilyesmivel, mert megrúgják vagy pofán csapják az embert.

Egy újabb sör bontása, erre biztos fölébred az illető, ha férj, akkor azért, mert hirtelenjében azt hiszi, ő kapja, ha feleség, azért, mert föltör, akár a hab, a kérdés: hányadik már, Kapitány? A filmalvás nem akadályozza az anyagcserét, az emésztést és a fogyasztást. A True detective utolsó részén – első évad – elalvó néző simán elfogyaszt egy üveg barackfőttet és két zacskó hagymás csipszet.

Van olyan profi – ismerek olyat –, aki, miután észrevételezi, hogy elaludt a párja a Stranger Things alatt, leállítja a filmet, majd kimegy a konyhába, elpakol, megfőzi a holnapi ebédet, megnézi a gyerekeket, fölhívja a szeretőjét, összevesznek, kibékülnek, és amikor visszaül, és újra nyom a gombon, éppen ébred a másik, ollé. Egy másik ismerősöm átkapcsol az ő kedvenc sorozatára, azt nézi tovább, míg alszik a párja. Ez, amit eddig néztek, romantikus, rá lett erőltetve, humoros nők bevásárlás közben, klimax a szaunában.

Az ébrentartás eszköze a másik álságos stimulálása. Megkérdezni, ez meg ki. És ez? Ezt még nem is láttam! Kurva ideges lesz, mert már elmondta mindet. Rögeszmés igyekezettel találgatni a végkifejletet, ki lesz a gyilkos. Erre is kurvára ideges lesz, és nem alszik el, mert szeret naivan izgulni, és nem érdekli a rejtvényfejtés öröme. De igen, a skandiban is minden kockába be kell írni a betűt, cö-cö.

Egyszer például egy filmnél szóltunk, most jön a kenguru, és abban a pillanatban jött is a kenguru, elütötték szegényt, mint a szart, és egyáltalán nem lettek ránk büszkék, sőt, ingerülten fölszólítottak a további spoilerezés fölfüggesztésére. De hát az nem spoilerezés, amikor kitalálom, ugye?

Most pedig elárulom a tisztelt olvasóknak, melyik az az ébresztési mód, amelyikkel végteleníteni lehet a további filmnézést. A titokban alvó arcához közelítjük a saját gyűrött, szomorú ábrázatunkat, egy centiméterre attól megállítjuk, és számolni kezdünk. Tízig se jutunk, fölébred, és irgalmatlan adrenalinlöketet kapva akkorát sikolt, hogy Cecília is megirigyelné, és már a Breaking Badet is végignézné egy ülésben. A profik már az akció előtt maguk mellé készítették a jégkockás zacskót, amivel a házastársi jobbhorog helyét hűtögetik a továbbiakban.