Kovács Béláné Marika leült a sezlonyra, föltette olvasószemüvegét, kinyitotta laptopját, és kitörte a háborút.
Hadat üzent Montenegrónak, mert ez az ország már régóta idegesítette festői hegyeivel, sebes vizű patakjaival, mezőgazdaságával és ásványi kincseivel. Mit pöffeszkednek ezek odale, a Balkánon? Hát nem? Marika néni előretolta csapatait, gondoskodott megfelelő hadtápról és híradástechnikai háttérről, majd kikapcsolta a gépet, és kiment a kertbe zellerszárat szedni a leveshez.
Kigyomlálta a krizantémokat, szedett egy csokorral, vigye a temetőbe.
Összeszedte a lehullott szilvát, kiganézta a csirkeólat, a krumplitövekre kis földet húzott, utána letisztogatta a kapát, meg ne rozsdálljon, kukoricát darált a csirkéknek, megetette őket, kicserélte a vizüket.
Bort csapolt a hordóból, hozott is fel a pincéből, jön majd az Isti, aki le szokja nyírni a füvet, szeret az iszogatni.
Egy ötszázast bekészített a postásnak, jön a nyugdíj. Aztán betérült a lakásba, feltette főni a levest, benne a megmosott zellerszárral.
Mikor a Berci postás megérkezett, kávéval kínálta.
Kitárgyalták Vicuskát, aki csak a nagy tehénfenekét mereszti álltó nap, napozik meg kenekedik meg fodrászhoz jár meg kozmetikushoz, pedig hát nem is valami nagy szépség a lelkem. Tehénből aligha lesz gazella. Nem dolgozott az semmit sosem, az ügyvédbarátja keres rá. Az is mit eszik egy ilyen nagyvalagún?
Bezzeg az öregek ott kapálják a veteményt a kert végében, meghalni sincs idejük. Ja, meg ha összeesnek, az ilyen Vicuskák nem fogják ápolni őket, idősek otthonára se futja nekik.
Kitárgyalták ezt a kis fiatal plébános urat, biztos menyecskézik. Azt beszélik róla, jó dolgában már nyolc faluja van, gyűjtögeti, mint más a bélyeget, biztos egy taliga pénzt keres ennyi sok misézéssel.
Ebéd után Marika néni evett egy habcsókot, amilyet az a zenélő autó hoz. Nincsen annál finomabb hét határban, csupa emulgeátor, térfogatnövelő, tartósítószer, állagjavító meg mesterséges színezék. Persze az orvos szerint az epéje miatt nem szabadna, de hát az orvos is mindig csak a plusz ezresre hajt, amit Marika néni kikészít neki.
Kora délután ledőlt egy kicsit szundikálni, édes Istenem, jár az már ebben az életkorban, mit összedolgozott ő fiatalkorától kezdve, az borzasztó!
Amikor felkelt, megigazgatta a firhangot, és eszébe jutott a háború. Azok a nagy hegyek, az a sok fa, valahányszor számba vette mindet, elfutotta a pulykaméreg. Az ő negyvenéves diófája bezzeg elkorhadt az udvaron, ki kellett vágatni, félő volt, rádől a házra. Jó, még mindig abból a faanyagból fűti a sparheltet, na de akkor is!
Marika néni komótosan felballagott az internetre, és megnézte az e-mailjeit. Villámgyorsan végrehajtott pár hadmozdulatot, utasította tisztjeit, hogy óránkénti jelentésekben számoljanak be a harctéri fejleményekről.
Örömmel látta, hogy már befutott néhány halálos fenyegetés.
Az ENSZ összevonta szemöldökét és rendfenntartó csapatait a határ közelében. Az Európai Unió szankciókkal fenyegetett, az Egyesült Államok pedig embargóval akarta sarokba szorítani Marika nénit.
A jenkik kilátásba helyezték, hogy Istinek jobb ajánlatot tesznek, és nincs több fűnyírás borért cserébe. Burkoltan céloztak rá, hogy savval lepermetezik a kert végében buján termő paradicsomokat. Ügynökeik az éj leple alatt filoxérával fertőzik meg a lugas gyönyörű szőlőfürtjeit. És kinyírják a nemrég kikelt csibéket. Na, szép! És ezek terjesztik a demokráciát a világban…
Mari néni átélte a világháborút és ötvenhatot, sosem volt ijedős fajta. Nem olyan fából faragták. Visszaírt az Egyesült Államoknak, hogy ezután semmiféle amerikai terméket nem vásárol, amit könnyű szívvel megígérhetett, mivel eddig is csak kínai és magyar árukban utazott, ha néha azt a kis lengyel halat nem számítjuk.
Az ENSZ-nek csak annyit vetett oda egy hanyag e-mailben, hogy meglátjuk, ki nevet a végén, meg hogy nem eszik olyan forrón a kását. Kacagott, ahogy elképzelte az elemzőket, amint Google Translate-tel próbálják megfejteni a forró kása értelmét. A végére csak annyit biggyesztett oda: M. n. Tudják ezek jól, kicsoda ő!
A Montenegrói Özvegyek és Árvák Szövetsége szívhez szóló, békéért rimánkodó üzenetet küldött, de Mari néni csak a száját pittyesztette. Hát persze! Sose indítson háborút az, akinek vajból van a szíve.
Fokozta a katonai nyomást, és újabb fegyverszállítmányokat kért szövetségeseitől, jól tudva, sosem lehet elég elővigyázatos az ember, ha harcba bocsátkozik.
Ekkor eszébe jutott, hogy a púpos Karcsi kölcsönkért tőle elsejéig, és még nem adta meg. Egyesek szerint soha nem is fogja, mert elitta az egészet.
Így aztán Marika néni dühbe jött, és rommá lövetett egy lakótelepet meg egy tejcsarnokot. Valamint kiadott egy közleményt, miszerint a háborúért csakis az ócska montenegrói propaganda tehető felelőssé. Ő, mint Marika néni, személy szerint elhatárolódik minden szélsőséges politikai üzenettől, és seregével csupán válaszcsapást mér azokra, akik nem látják be egyes geopolitikai folyamatok megkerülhetetlen szükségszerűségét.
Ezek után Marika néni a sezlonyra dűlve megnézte kedvenc sorozatának legújabb részét. Kicsit bosszankodott, mert az a buta Zeynep már megint összeveszett Aszlannal, pedig a vak is látja, milyen szép ember a fiú, ráadásul gazdag is, több egyetemi diplomája van, csak az ármánykodók akarják az álompárt szétválasztani mérhetetlen irigységükben.
Marika néni fel is hívta a nővérét, hogy együtt hitetlenkedjenek a fejleményeken.
Az epéje miatt keveset vacsorázott, jószerivel csak egy habcsókot evett meg kis töltött káposztát, hiába, nem bírja már, pláne lefekvés előtt. Fejtett még kicsi keresztrejtvényt, majd a komódra tette olvasószemüvegét, és álomba szenderedett.
A Telex tárcarovatának célja közelebb vinni az olvasóhoz a kortárs szépirodalmat, hogy az ne csak kisebb példányszámú irodalmi folyóiratokban jelenhessen meg, hanem olvashassa mindenki, aki napi sajtót olvas, ahogyan az 1900-as évek első felében ez még természetes volt. A sorozatban eddig megjelent írások itt találhatók .