Háy János: Örkény István temetése

2022. április 02. – 10:53

Háy János: Örkény István temetése
Illusztráció: Fillér Máté / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

(Április 5-én lesz Örkény István születésének 110. évfordulója)

Megjelent és kapható a Telexshopban a Telex első könyve, A fukusimai búvár és más novellák című válogatáskötet, amelyben a Telextárcák rovat szerzőinek művei olvashatóak, 23 író 28 novellája, köztük korábban nem publikált írások.

Kínai tudósok a napokban megtalálták Örkény István elveszett testrészeit. A pekingi archeológiai intézet kutatói a Science magazinban jelentették meg a tanulmányt, melyben megírták, hogy Örkény a leletek alapján (koponya, lábszár, csípőcsont) egy 145 millió évvel ezelőtti faj, a sárkányemberek kései leszármazottja. A magyar nemzetet egységesen megrendítette a felfedezés, a kormány intézkedett az újratemetésről, helyesebben az eddig hiányzó részek eltemetéséről.

A Müpában ravatalozzák fel, mert méretében egy ilyen, mindenki által szeretett írónak ez a hely a legtágasabb, valamint a felcsendülő zeneműveknek is méltó akusztikai teret tud biztosítani. Rengeteg látogatóra lehet számítani, hisz Örkényt mindenki szereti, még az is, aki nem szereti. Örkény tulajdonképpen nemzeti minimum. Számos újságcikk jelent meg ezzel a címmel, hogy A nemzeti minimum temetése, persze az újságírók nem gondoltak bele, hogy ez valójában mit jelent, mert már annyira leromlottak szövegértésben. Örkénynek elévülhetetlen érdemei vannak, hogy a magyar irodalmat arra az útra helyezte, ami a klasszikus nagyregényektől az sms-regényekig vezetett. Az Egypercesek egy formailag és tartalmilag is fontos állomás ezen az úton, valamint morálisan is rendkívül magas szinten van, és ez egy ilyen értékvesztett világban, amiben élünk, mégsem megvetendő. Ez a morális igazmondás mintegy fémjele az Egyperceseknek, mondjuk úgy, tizenegyedik parancsolat: egy percig ne vesd meg az emberséget.

A gyászoló család, amely család most a kínai tudósok felfedezése miatt újra elkezdett gyászolni, és az özvegy engem kért fel, mint a legsikeresebb sms-regényírót, aki soha, egy pillanatra sem tagadta meg az örkényi tradíciót, hogy én búcsúztassam a megtalált testrészeket. Nagyon szívbe markoló és őszinte szavakkal búcsúzok majd el a valahai mestertől. Azt hiszem, megint sikerült valami fantasztikusat írnom. Nem tehetek róla, hogy ilyen vagyok, bár az sms-t most egy emailre változtattam, mert nem akartam limitált karakterekben búcsúzni az egypercesek koronázatlan királyától. Elindultam a Müpába. Telt ház előtt fogom felolvasni. Hátam mögött a gyászolók, valamint a kínai kutatók által feltárt maradványok, előttem a közönség és a kamerák. A kiadóm örülni fog, mert ezzel a kis eseménnyel megduplázhatom az eladásokat. A Müpa környéke teli emberekkel. Atyaég, mondom, mikor a kettes villamosról leszállok, mi a jóisten van itt, s máris válaszolok magamnak, hogy Örkény István temetése. Tolakodok át a tömegen, egészen a Nemzeti Színházig ér, a nemzeti portása néhány ismerőst még az épületbe is beengedett. Csörtetek előre. Már bent vagyok a reptériváró-szerű aulában. Hogy a francba kell a színpadra jutni? Hátulról kellett volna. Végre valaki segít, és eljutok a színpad mögé. Hamarosan kezdődik a szertartás. Úgy szoktam, hogy a farzsebemből veszem elő, amit felolvasok. Ez olyan természetes, bár előre ki van gondolva. Nyúlok oda, hogy belenézzek a szövegbe, a zseb üres. Úristen, hol van? A másik zsebben? Az is üres. Akkor a táskámban. Az nincs nálam. Nagyon híres vagyok, felismertek és kifosztottak, gondoltam. Nem, a pénztárcámat nem vitték el, az kellett nekik, amit írtam, az email-búcsúztató szövege, ami az én nyomtatómon lett kinyomtatva, rajta van a saját nyomtatóm kézjegye. Mindjárt kezdődik a szertartás, és nincs meg a szöveg. Rohanok hátra, hogy menjen valaki rá a mailemre, valakinek biztos elküldtem, az özvegynek például, és kinyomtathatjuk onnét. Nem nyílik, azt mondják lefagyott a rendszer, vagy a jelszavamra rosszul emlékszem. Akkor a telefonomról, az úgyis fekete, onnan olvasom fel, meg az olyan korszerű, látszik, hogy haladok az idővel. Mi a fasz van a telefonommal? Nem működik. Mi van már, nincs itt térerő? Leizzadok. Jó, akkor beszélek, csak úgy, egy csomó mindenre emlékszem. Nem, az nem fog menni. Iszonyú pánikban vagyok, akkora a feszültség bennem, hogy hirtelen felébredek.

Mi van veled, mondja, aki mellettem fekszik, kiabáltál. Semmi, csak megint azt álmodtam, hogy nincs nálam az, amit fel kell olvasni, pedig épp Örkény temetésén kellett volna beszélnem, mert megtalálták az elveszett testrészeit. Mire a mellettem fekvő mondja, hogy de hát őt már eltemették 1979-ben teljesen egészben. Tényleg, mondom. Igen. És ki mondta a búcsúztatót? Mondott egy nevet. Honnét tudod, kérdem, mire ő, hogy a kereskedelmi figyelők látták azt, amiről álmodsz, és megjelent a téma a telefonomon. Rákerestem, hamar kiadta. Milyen világban élünk. Ilyenben, mondta és újra megnevezte azt a költőt, aki a búcsúztatót mondta, s hogy már ő sem él. Nem él? Nem, mondta. Mindenki meghal, nem csak az, aki éppen meg van halva, mondtam az ágyon ülve, s örültem, hogy én még nem, és az sem, akivel együtt fekszem épp az ágyban, az jutott eszembe, hogy fekszem a vágyban, de elszégyelltem magam, mindent nem lehet leírni még egy híres sms-regényírónak sem.

A Telex tárcarovatának célja közelebb vinni az olvasóhoz a kortárs szépirodalmat, hogy az ne csak kisebb példányszámú irodalmi folyóiratokban jelenhessen meg, hanem olvashassa mindenki, aki napi sajtót olvas, ahogyan az 1900-as évek első felében ez még természetes volt. A sorozatban eddig megjelent írások itt találhatók .

Támogasd a Telexet! Nekünk itt a Telexnél a szabad sajtó azt jelenti, hogy politikusok, oligarchák nem befolyásolhatják azt, miről írunk, miről nem, kivel dolgozunk, vagy kivel nem. A szabad sajtó nekünk kritikusságot, korrektséget, kíváncsiságot jelent. Hogy a közérdekű sztorikról beszámolunk, hogy mindig oda megyünk, ahol a dolgok történnek.

Nem egyszerű a munkánk, van, hogy falakba ütközünk: nem válaszolnak a megkereséseinkre, kordonokkal zárnak el, hogy ne tehessünk fel kérdéseket. Ha szeretnéd, hogy ennek ellenére is kitartóan kérdéseket tegyünk fel, hogy megmutathassuk a lehető legtöbbféle álláspontot, a legtöbb tényt és bizonyítékot, támogasd a munkánkat!
Támogatom