Még nem tudni, mi lesz a szigettel, ahol istenként tisztelik Fülöp herceget
Talán elfogadják Károly herceget utódnak.
Megépíthetnék a Jurassic Parkot, ha akarnák, Elon Musk üzlettársa szerint
Nagyjából tizenöt évnyi tenyésztés és génmanipuláció után egészen ritka újszerű fajokat kaphatnánk, mondja a Neuralink neurotechnikai cég elnöke.
A vakcinakoktél jelentheti majd az igazi kiutat?
A globális vakcinaelosztásban, de akár az erősebb immunválasz kialakításában is segíthet, ha megtalálják, melyik védőoltásokat érdemes vegyíteni egymással, és milyen sorrendben. A megoldásba akár...
Lenyűgöző a marsi szivárvány? Kár, hogy ez valójában nem az
Pedig elég nagy felfedezés lenne.
Egy csimpánz volt a Wall Street egyik legnagyobb ásza 1999-ben
A Wall Street csimpánza még A Wall Street farkasánál is merészebb történet.
Teljesen új versenytípussal rázzák fel az F1-et
Három helyszínen, Silverstone-ban, Monzában és Interlagosban jön kísérleti jelleggel a szombati sprintfutam.
Új, sötétebb világrend előhírnöke a brit atomfegyverkezési láz
A hidegháború óta tartó csökkenés után most először növeli bevethető atomtölteteinek számát Nagy-Britannia, méghozzá egyből 40 százalékkal. A lépés mögött legalább annyira áll a brexit, mint a...
Izrael 2,5 millió adag vakcina árával tartozik, a Pfizer leállította a kiszállítást
Vasárnap 700 ezer adagot vártak Izraelben, hiába.
Meghalt egy beteg a Margit kórházban történt hajnali tűzben
Egy másik beteget a Honvédkórházban ápolnak, az állapota stabil.
Kávékapszulából csináltak filléres koronavírustesztet
Megbízható, mint a PCR, egyszerű, mint az antigén, olcsó, mint a csuda.
Kövess minket Facebookon is!