
Német Tamás
Boldog harmadik születésnapot, Telex!
Szinte lehetetlen felsorolni, mennyi minden történt velünk ebben a három évben, de nagyon köszönjük az olvasóinknak és támogatóinknak, hogy végig velünk tartottak ezen az úton. A jövőben is egy...
Tóth Andi elköltözött, miután kiderült, kivel alszik egy ágyban Jolly
Összebújnak, örökbe fogadnak, együtt alszanak. Tóth Andi és Kulcsár Edina elárulták féltve őrzött titkaikat. Minden kiderült a rendhagyó clickbait-híradóból!
Az oroszok hősi katonai emlékművet avattak hétfőn a Fejér megyei Csákberényben
A polgármester nem tartotta jó ötletnek éppen most rendbe tenni egy orosz világháborús emlékművet, de nem tehetett semmit.
„Olyan volt, mint egy földesúr, mi meg a vazallusai” – folytatódott Boldog István korrupciós pere
Tiszaföldvár polgármestere tanúként azt mondta, Boldog emberei azzal keresték meg, hogy 10 százalékot le kellett volna adni a pályázati pénzekből kampányra, és idézte egy kollégáját, aki az...
Döntött a kormány: tényleg minisztériumi álláshelyek megszüntetésével fedezi a tisztviselők...
Megjelent az új bértábla is, benne a megemelt adható illetményekkel.
Horgászcsizmával a szájában láttak egy medvét, miután eltűnt egy horgászni induló férfi egy japán...
Később egy fejet is találtak a parton, egyelőre nem tudják, kihez tartozik.
Mégis újra foglalkoztatná a honvédség a menesztett katonák egy részét
Igényfelmérést is végeznek a leszerelt tisztek körében.
Boldog István átlépett az eseményhorizonton, és elindult egy olyan ismeretlen dimenzió felé, ahová...
Körülbelül kétezer kommentet tüntetett el a posztja alól, amiben Mészáros Lőrincen röhög akaratlanul, majd egy egészen vad poszttal próbálja elterelni a figyelmet arról.
„Göd Életterének Megvédése” – a szélsőséges Orosz Mihály Zoltán is elindul a gödi polgármesteri...
A cigányozó, buzizó, izraeli politikusok bábuit felakasztó volt érpataki polgármester egyébként most Nagykállóban képviselő.
A svéd miniszterelnök szerint Orbán nem fogja lassítani Svédország NATO-csatlakozását
Szerinte alapvetően most már csak Törökországtól függ a dolog.