Nagy Nikoletta
Saját fejéről kellett lefejtenie egy krokodilt egy ausztrál férfinek
A férfinek sikerült annyira szétfeszítenie az állat állkapcsait, hogy kiférjen rajtuk a feje.
Djoković: Koszovó Szerbia szíve, állítsák meg az erőszakot
A teniszező álláspontja szerint Koszovó még mindig Szerbia része.
A WHO szerint ne fogyasszunk semmilyen mesterséges édesítőszert – de tényleg annyira veszélyesek...
A WHO friss ajánlása összeköti a mesterséges édesítőszereket krónikus betegségekkel, rákkal, halálozással – csakhogy nem mindegyik szer egyformán káros, és az sem biztos, hogy csak az édesítők...
Tényleg a vomitóriumban hánytatták magukat lakoma közben az ókori rómaiak, hogy több étel férjen...
Az történelmi tény, hogy szerettek sokat enni, de innentől elég homályossá válnak a feljegyzések.
Nem is Kínából származik a kínai szerencsesüti
A jellegzetes kemény süteményt a japánok honosították meg az Egyesült Államokban, és onnan terjedt el mindenfelé. Kínában ritkaságszámba megy, és amerikai édességként tartják számon.
Rossz embernek tulajdonítják az ufókutatás egyik legismertebb elméletét
A Fermi-paradoxont nem Enrico Fermi Nobel-díjas fizikus találta ki, egy ebéd közben elhangzott szavait értelmezték félre később. Fermi soha nem publikált a földön kívüli élet lehetőségeiről.
Felmentették a gyűlöletkeltés vádja alól a németek Sucharit Bhakdi vírusszkeptikus, oltásellenes...
Azt állította, hogy a koronavírus-járvány nem olyan súlyos, mint ahogyan azt állítják, a maszkok hatástalanok, a vakcinák pedig egyenesen halálosak.
A háborús álhírekkel jóban van a kormányzati média, az oltásellenes dezinformációt viszont nem...
A Political Capital friss kutatása azt vizsgálta, milyen dezinformációt vesz át a kormányközeli média, és ennek milyen hatása van az emberek véleményére.
Négy órát töltenek képernyő előtt naponta a gyerekek
A 8-15 éves gyerekeket vizsgálta az NMHH. Az életkor növekedésével párhuzamosan nőtt a készülékhasználat átlagos ideje, a közösségi média volt a vezető ok a kütyüzés mögött.
Bájos, de abszolút felejthető lett A kis hableány élőszereplős változata
A film már a megjelenése előtt nagy port kavart azzal, hogy Arielt fekete színésznő játssza. Megnéztük, milyen a 2023-as verziója a jól ismert történetnek, és annyit már most elspoilerezünk, hogy a...









