Tényleg a vomitóriumban hánytatták magukat lakoma közben az ókori rómaiak, hogy több étel férjen beléjük?
2023. május 28. – 10:06
Köztudott, hogy az ókori rómaiak a nagy lakomák alatt hányásszüneteket tartottak, még külön helyiségük is volt az ilyesmire, a vomitórium – így hangzik az általános vélekedés. Csakhogy ebből egy állítás biztosan nem, a másik pedig valószínűleg nem igaz: a vomitórium a sugalmazó neve ellenére teljesen másra szolgált, és arra sincsenek megbízható, erős történelmi bizonyítékaink, hogy az ókori rómaiak önként hánytatták volna magukat egy-egy újabb fogás előtt.
Odáig stimmel egyébként a rómaiakról festett kép, hogy nagyon szerettek lakomákat, ünnepségeket tartani. Ez annyira fontos volt nekik, és annyira státuszszimbólumnak számított, hogy a híres szakács, Apicius állítólag öngyilkos lett, mert anyagilag tönkrement, miután túl sok pazar lakomát rendezett. Egyébként a gazdag és a szegény rómaiak is ugyanolyan, gabonafélékben gazdag étrendet folytattak, a különbség lényegében az volt, hogy a gazdagabbak asztalán több volt a hús, és a köles helyett inkább búzát fogyasztottak. A bort sem mindig tisztán itták: gyakran vizezték, hogy alacsonyabb legyen az alkoholtartalma, és tengervíz is került bele időnként, ami a messzi földről érkezett boroshordók tartósítására szolgált. A csontokat, ehetetlen részeket a földre szórták – ez annyira elterjedt volt, hogy már előre olyan mozaikpadlókat tettek le, amelyekre ilyen maradékok voltak festve, hogy ne legyenek zavarók az újabb „adagok”.
Arról, hogy mit és hogyan ettek a rómaiak, viszonylag sokat tudunk, arról azonban megoszlanak a vélemények, hogy valóban hánytatták-e magukat azért, hogy több étel férjen beléjük. Utóbbira korabeli források is utalnak, többek között a Kr. e. 4. – Kr. u. 65-ig élt Seneca, akinek írásai alapján az jön le, hogy a rómaiak gyakran tettek ilyesmit. Egyszer például olyan rabszolgákról írt, akik a lakomák során a részegek hányadékát takarítják fel, Helviához írt levelében pedig tömören, de metaforikusan foglalta össze a vomitórium gondolatát, utalva arra, amit Róma túlkapásainak látott: „azért hánynak, hogy ehessenek, és azért esznek, hogy hányhassanak”.
Egy másik forrás, ami szintén erre utal, az a Kr. u. első századi szatíra, a Satyricon: ebben egy Trimalchio nevű, bosszantóan gazdag férfi lakomákat rendez, amelyek során különlegesebbnél különlegesebb, fényűzőbbnél fényűzőbb ételeket szolgálnak fel. Petronius regényében azonban nem szerepel hányószoba, csupán egy szereplő vacsora közbeni fáradságos székletürítésének leírása. Suetonius A Caesarok életéről szóló írásában és Cassius Dio Római történetében találhatók lakoma utáni hányással kapcsolatos anekdoták, de történészek szerint ez inkább a hatalmon lévők kapzsiságának és falánkságának metaforája, mint valódi történések dokumentálása.
Aldous Huxley, a híres író 1923-ban már egyértelműen összekötötte a vomitóriumokat a lakoma közbeni hányással – ez volt egyébként az első nagyobb nyilvánosságot is kapó eset, amikor ez a kavarodás tetten érhető. Korábban, a 19. század során is találni újságokat és szaklapokat, ahol rosszul tüntetik fel a vomitórium szerepét. Azt pedig érdemes tudni, hogy a Satyricon valószínűleg tényleg csak az volt, amit a neve is sugall: egy szatíra, ami eltúlozza a valóságot. Seneca is valószínűleg rossz véleménnyel volt a luxusról, így könnyen lehet, hogy túlkapásokkal élt.
Azt valószínűleg soha nem fogjuk tudni biztosan, hogy mennyit hánytak az ókori rómaiak a lakomáik során – lehet, hogy szándékosan és sokat, de az is lehet, hogy csak esetenként túlzásba estek az ételekkel és a borral, ami nem kívánt mellékhatásokkal járt. Az viszont biztos, hogy a vomitóriumot nem erre használták: hiába tűnik a név alapján egyértelműnek a párhuzam, a vomitórium egy olyan folyosó volt, amely egy amfiteátrumban vagy stadionban az üléssor alatt vagy mögött húzódott, és amelyen keresztül nagy tömegek gyorsan elhagyhatták a területet egy esemény végén. Először Macrobius Saturnaliájában jelenik meg, amelyet a Kr. u. 5. században írtak. Macrobius a vomitoria többes számmal utal azokra a járatokra, amelyeken keresztül a nézők „kiköphetnek” a nyilvános szórakozóhelyeken, vagyis az amfiteátrumokban és a stadionokban.
