Évente nagyjából hárommilliárd szerencsesüti készül, ezek jelentős hányadát (tulajdonképpen majdnem mindet) nem Kínában, hanem az Egyesült Államokban gyártják, és jellemzően innen kerülnek a többi országba, helyi kínai éttermek ezreibe. Itthon is rengeteg kínai kifőzdében lehet kapni előrecsomagolt szerencsesütiket, ami nem is lenne furcsa, sőt, még akár azzal is megbarátkozna az ember, hogy nem Kínában készítik őket, ha maga a sütemény onnan származna – csakhogy a szerencsesütit valószínűleg nem a kínaiak, hanem a japánok vitték be és terjesztették el az Egyesült Államokban, ahonnan aztán elindult világ körüli útjára.
A köznyelvben két verziója él a történetnek: az egyik David Jung kínai bevándorlóhoz köti a szerencsesütiket, aki 1918-ban, Los Angelesben találta fel az édességet. A történet szerint Jung megsajnálta az étterme előtt elhaladó szegényeket, és ingyen osztotta nekik a sütiket, amelyekbe egy lelkész írt részleteket a Bibliából. A másik verzió szerint Makoto Hagiwara találta fel a szerencsesütiket San Franciscóban, ő volt egyébként a Golden Gate park híres japán teakertjének egyik megálmodója is. Ő a történet szerint 1914-ben alkotta meg a sütiket, köszönete jeléül azért, hogy sokan kiálltak érte, amikor a japánellenes polgármester megfosztotta korábbi munkájától. Ezekben nem jókívánságok, hanem köszönőcédulák voltak.
A New York Timesnak nyilatkozó japán szakértő, Nakamacsi Jaszuko úgy gondolja, megtalálta az okát annak, hogy miért nincsenek eredeti, kínai szerencsesütik Kínában: mert azokat a japánok találták ki. Erre bizonyítékot mutatnak azok a kis japán családi pékségek, amelyek évszázadok óta szerencsesüti alakú kekszeket készítenek kézzel egy Kiotó melletti templom közelében. Ezek nem az általunk ismert, édes kekszek: a most kapható változat lisztből, cukorból, vaníliából és vajból vagy olajból készül, a japán verzió viszont sós, teljesen más alapanyagokkal.
Nakamacsi a japán irodalomban és történelemben is számos utalást talált a sütikre, köztük egy 1878-ban készült rézkarcot, amelyen egy férfi készíti őket egy pékségben – évtizedekkel az amerikai szerencsesütiről szóló első jelentések előtt.
Nakamacsi több mint hat évet töltött el azzal, hogy bebizonyítsa az elméletét, amit azóta sem sikerült megcáfolnia senkinek. A Kanagavai Egyetem folklór és történelem szakos hallgatójaként több ezer régi dokumentumot és rajzot nézett át, járta a japán templomokat és szentélyeket, és interjúkat készített. Ő maga is először az Egyesült Államokban találkozott a sütikkel, majd utána vette észre, hogy kis japán pékségek is hasonlókat árulnak.
Az Egyesült Államokban, egészen pontosan Kaliforniában valamikor 1907 és 1914 körül kezdődött a szerencsesüti-őrület. A süti útja viszonylag könnyen visszavezethető a második világháborúig, amikor még regionális különlegességnek számított, és szerencse-teasüteménynek hívták. Az 1950-es évek végére már több mint 250 millió szerencsesütit gyártottak itt évente.
A második világháború előtt viszont nehéz visszakövetni a sütik útját: japán és kínai családok is magukénak akarják tudni a népszerűsítését. Nakamacsinak nem sikerült megfejtenie, hogy a sütik pontosan hogyan jutottak el a kínai éttermekig, de az 1920–30-as években sok kaliforniai japán bevándorlónak volt chop suey étterme, amely amerikanizált kínai ételeket szolgált fel, ez lehet egy ilyen esélyes útvonal. A 20. század fordulóján az Egyesült Államokba emigráló japánok nem nyithattak japán éttermeket, mert az amerikaiak nem akartak nyers halat enni.
Miután a japánok 1941-ben lebombázták Pearl Harbort, és Franklin D. Roosevelt elrendelte a japánok áttelepítését és internálását, a japán-amerikai vállalkozások bezártak, beleértve az egykor szerencsesütiket készítő pékségeket is. Ez lehetőséget adott a kínai-amerikai vállalkozóknak, hogy gyártsák és értékesítsék őket.
Sokan egyébként úgy gondolják, attól, hogy a japánok találták fel a sütit, még kínai a hagyomány – egészen pontosan a kínai-amerikai közösség érdeme, hogy ilyen népszerűvé vált. Az biztosnak tűnik, hogy a ma ismert szerencsesüti az Egyesült Államokból származik, és egyre valószínűbb, hogy ide is japánok és nem kínaiak hozták be – az viszont biztos, hogy az utóbbiak fejlesztették tökélyre a marketingjét.
(The New York Times, Fancy Fortune Cookies, History.com, Institute of Culinary Education)
