Klág Dávid
89 éves sofőr hajtott bele a német pályakerékpáros válogatottba
A sportolók edzeni indultak Mallorcán, az idős férfi szemből ütötte el őket.
Eddig húzta a Fradi volt edzője a kazah válogatottnál
Sztanyiszlav Csercseszov tavaly megsértett egy újságírót. Megígérte, hogy megtanulja a nyelvet. Most szerződést bontottak vele.
Ami Thaiföldön történik, az Thaiföldön is marad az új Fehér Lótuszban
A nyaralós sorozat harmadik évadában már megint zűr lesz a paradicsomban.
A szenátus megszavazta Trump védelmi miniszterét
Trump jelöltjei közül Pete Hegseth nevét övezte a legtöbb kétség.
A kormányhivatal szerint már fogyasztható a víz Pilisen és Monorierdőn, ahol korábban férgeket...
A hivatal kötelezte a vízközműt, hogy a jövőben folyamatosan vegyen mintát.
„A Kolibri értékeit meg kell őrizni” – fővárosi színházak aggódnak az új igazgató miatt
A Trafó, az Örkény Színház, a Radnóti Színház, és a Katona József Színház vezetői közös közleménye szerint a budapesti ifjúsági színház megszűnése fenyeget a tervezett új igazgató miatt.
Hans Zimmer átdolgozhatja a szaúdi himnuszt
A világ talán legismertebb filmzeneszerzőjével egy nagyszabású szaúdi musicalt is terveznek.
Jancsó Dávidot Oscarra jelölték A brutalista vágásáért
Bejelentették az idei Oscar-jelölteket. A Dűne-folytatás production designja is jelölést ért, de Sipos Zsuzsanna neve nincs a jelöltek között. Tizenhárom jelölést kapott az Emilia Pérez, tizet-tizet...
Csak elégedett akarok lenni
Tim Bergling, azaz Avicii tizenévesen lett sztár, erre pedig ráment az egészsége, aztán az élete is. Egy netflixes dokumentumfilmben a saját szavaival próbálják bemutatni, hogyan történhetett ez...









