Sem az alapítványi elnök, sem a volt igazgató nem érti, hogy mi köze a fantomdiákokkal történő...
Többek között egy szegedi alapítvány elnökét és az alapítvány által fenntartott egyik iskola volt igazgatóját, két volt szegedi fideszes képviselőt vádolnak azzal, hogy fantomdiákokra vettek fel...
Hiába érzi az ember morálisan jogosnak az erőszakot, nem lesz erősebb, mint a rendőrség
Mivel jár a polgári engedetlenkedés diákként és tanárként? Mire számíthat az, aki bejelentés nélkül rendez tüntetést, és jogos-e az erőszak, ha annak tűnik? Többek között ezekre keresték a választ...
„Nem gondoltam, hogy ennyitől egy ember meghal” – tárgyalják a férfi ügyét, aki milliókat fizetett...
Állítása szerint nem megvásárolni, hanem megváltani szerette volna a nőt, végül azonban rosszul sültek el a dolgok. A nő bűnrészességben felfüggesztettet kapott, a férfi ítéletre vár.
Életfogytiglant kapott az alvó, hét hónapos terhes feleségét két késsel és 32 késszúrással megölő...
A támadásra felébredt a nő, védekezni próbált, de a férfi sorozatban olyan erővel szúrt, hogy az egyik kés pengéje el is tört. A gyilkosság során kislányuk is a szobában volt. „Szörnyű dolog, ami...
Lehetetlen kitiltani, ezért mindent boríthat a felsőoktatásban is a ChatGPT
A mesterséges intelligencia megjelenése az egyetemek világát is felbolygatta, Szegeden már szabályozás is született az eszközökre a szakdolgozatoknál.
Minden technika jöhet, amíg közelebb visz Istenhez
Az online naptárba beírt miserend szerint magát fűti fel az egyik szegedi jezsuita templom, de már a perselypénzt is fizethetjük bankkártyával.
Börtönből jelentkezett be a tárgyalásra a Joób-ügy egyik vádlottja, többeket elítéltek
Ezúttal a szegedi önkormányzati képviselő Joób nem volt jelen mint hallgatóság, a bíró pedig külön kijelentette, hogy társainak elítélése nem jelenti azt, hogy az önkormányzati képviselő is bűnös.
Kisteleki akkugyár: az MMM-es képviselő is hangulatkeltést sejt a botrány mögött
Sajtóhírek szerint a kisteleki önkormányzat úgy adott volna el földterületet, hogy azt sem tudták, az oda tervezett 500 milliárdos akkumulátorgyár milyen veszélyeket rejt. A testület tagjai azonban...
„Balkáni tradíció” és „kávépénz” – kazánházban és virágládában is dugdosták a kenőpénzt a korrupt...
Azt mondták, ez azért van, mert jól végzem a munkámat – mondta az egyik pénzügyőr azokról az alkalmakról, amikor először kapott a röszkei korrupciós pénzekből.
Csak akkor éri meg a szerbiai Lidl, ha van türelmünk számolgatni az aprót
Megnéztük, mi mennyibe kerül a határ túloldalán, érdemes-e autóba ülni az ötkilós kiszerelésű vajdasági lisztért.
Kövess minket Facebookon is!