Mi olcsóbb, mi drágább az új temesvári IKEA-ban?

2023. június 9. – 11:00

Mi olcsóbb, mi drágább az új temesvári IKEA-ban?
Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Két bukaresti üzlete után megnyitotta harmadik romániai egységét is az IKEA. A svéd vállalat temesvári áruháza Szegedtől 149 kilométerre található, így talán valamivel csábítóbb, mint a 161 kilométerre lévő budapesti üzlet, bár a határátlépés miatt időben nem, csak üzemanyagban spórolunk. Hogy a megtakarított összeg a vásárlás során tovább növelhető-e, azt a nyitás napján mi is teszteltük, a cég népszerű termékeit tekintve nagyjából együtt mozognak az árak a hazaival, de azért akadt egy-két kirívó eset.

Ha azt nézzük, hogy a déli országrészről honnan éri meg a temesvári IKEA, akkor Békés vármegye tekintetében mondható a legkedvezőbbnek a bánsági nagyváros fekvése: innen csak 138 kilométer Temesvár, míg Budapest 195, és percekben is nyerhet az ember.

A negyedmilliós nagyvárosban, ahol minden tizedik lakó magyar, csütörtökön délelőtt tíz órakor nyitotta ki kapuit az áruház, melyet 60 millió eurós befektetéssel hoztak össze 26 ezer négyzetméteren. A parkoló autók rendszámait elnézve többnyire a helybelieket érdekelte az első napon a nyolcezer lakberendezési cikkel teletömött áruház, ugyanis magyar rendszámot egyáltalán nem láttunk.

Délután majd befutnak

Feltűnően marcona biztonsági emberek irányítottak útba, mikor a kijárat felől akartunk belépni az épületbe. A kétszintes áruház korlátjain ünnepi kék-sárga díszítés jelezte, hogy ez a nagy nap, de délután egy órakor is csak az általános zsúfoltság jeleit mutatta az üzlet. Mint máshol, itt is a felső emeleten kiállítótér, alul a market foglal helyet, mi pedig fülünket hegyezve járva próbáltuk kikutatni, hátha felcsendül valahol magyar szó.

Korábban a temesvári üzlet melletti érvként szerepelt az is, hogy közel van a román–magyar–szerb hármashatár, és hogy a város Kelet- és Dél-Magyarországról is könnyen megközelíthető. Körülnézve viszont kiderült, hogy itt nem nagyon készültek a határon túlról érkezőkre: nagyjából húsz eladó mellett haladtunk el, mire találtunk olyat, aki beszél magyarul, addig mindenki a névtábláján feltüntetett országzászlók szerint csak románul, esetleg angolul, németül vagy olaszul kommunikált.

Temesváron a legutóbbi népszámlálási adatok szerint a románok mellett a magyarok vannak a legtöbben jelen, nagyjából 25 ezer fővel, ezért is ért váratlanul, amit az egyik eladó mondott. „Nem láttunk még egy magyarországit sem, de magyart innen a Bánságból meg Temesvárról sem.” Szerinte ez nem kirívó, délután majd futnak be, szerinte az üzlet több alkalmazottja is beszéli a nyelvet, de az eladók közül csak valóban kevesen.

Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder / Telex
Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder / Telex

Ő úgy tudta, hogy Temesvár mellett nem a határ közelsége, hanem pusztán az döntött, hogy ebből a térségből rendeltek a cégtől legtöbben online, így kipróbálják, mennyit hoz a bolt élőben. A délelőtti nyitást nem jellemezte tumultus, állítása szerint olyan 300–400 ember vette be délelőtt tízkor a helyet.

Kis gombóc, nagy gombóc

A kiállítótérben sétálva az árakat is megnéztük. Olyan termékeket vizsgáltunk, amiket az IKEA neve mellett klasszikusként emleget a közbeszéd, így került képbe többek között a BILLY könyvespolc is. Az urban legend úgy tartja, hogy minden ötödik másodpercben eladnak egy ilyet valahol a világon, és míg a magyar üzletekben 20 ezer forint körül mozog, itt most két ezrest ráraktak pluszba. Az ÅSVANG habszivacs matrac 140x200-as verziója viszont olcsóbb, mint itthon, mert amíg a magyar üzletekben 50 ezer forint felé mutat az ára, itt csak valamivel több mint 44 ezer forintnyi összegért megkapható. Az IKEA egy másik slágerterméke, a LACK dohányzóasztal nem mutatott kirívó különbséget a két ország árait tekintve, itthon nagyjából 4 ezer forint, a román oldalon csak pár százassal olcsóbb, 3700 forintnak megfelelő lej.

Egy BRIMNES háromajtós gardróbért viszont nagyon is megéri keletre menni. Itthon 75 ezer forint, a temesvári IKEA-ban 15 ezerrel olcsóbb, forintra átszámolva valamivel kevesebb mint 60 ezer. A vizsgált termékek közül a legnagyobb eltérést a HEMNES kanapéágykeret mutatta, annak is a háromfiókos és kétszivacsos verziója. Ha ezt itthon vesszük, 156 ezer forintot kell érte fizetnünk, a román oldalon viszont majd 50 ezer forinttal többet, 201 ezer forint fölötti összeget kóstál.

Íme még néhány IKEA-termék magyar és román árai összehasonlítva:

Az árucikkek között egy régi ismerős, az IKEA halálcsillaga is felbukkant. Ez, a PS 2014 nevű lámpatípus volt az, ami 2019-ben a Szarvasi Vas-Fémipari Zrt.-nek végül kegyelemdöfésként a bezárásához vezetett. A cég hatvanhat évig jól tűrte a globalizáció megpróbáltatásait, viszont a lámpa gyártására technológiailag nem volt felkészülve, így a svéd óriás visszamondta a megrendeléseit, kirántva a gyár lába alól a talajt.

Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder / Telex
Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder / Telex

A kiállítótér melletti étterem felhozatala nem tér el a hazaitól, bár, míg itthon a húsgombócos menüből 12 gombócos is van, Temesváron csak 8, illetve 5 gombócot tartalmaz egy adag, aminek az árai nagyjából koppra megegyeznek a két országban.

Környezetvédelmi szabályok, alulfizetett dolgozók

A temesvári üzlet megnyitása már hosszú évek óta volt téma a vásárlók között. Eddig Bukarestbe, Budapestre vagy Belgrádba kellett utazni KALLAX polcos elemért, vagy ha POÄNG fotelt szeretett volna az ember, persze lábtartóval. Végül Kolozsvár és Brassó ellenében döntöttek a város mellett. Ezzel pedig az Alföld egy részéhez is közelebb költözött a svéd multi. Ahogy már írtuk, Békés vármegyéből biztosan időben és kilométerben is jobban megéri Temesvárra menni, ahol egy kellemes városnézés is behúzható még, arról nem is beszélve, hogy egy határon túl való tankolással még az üzemanyagköltségekkel is tudunk játszani.

Korábban a Agent Green civil szervezet egyébként azzal vádolta az IKEA-t, hogy több erdészeti és környezetvédelmi törvényt is megszegtek Romániában, és hogy védett erdőkből, illegálisan kivágott fát vásároltak alapanyagnak a kivitelezéshez. Ezzel szemben Nicoletta Muscinelli, a temesvári egység menedzsere pár hete azt nyilatkozta, hogy a fenntarthatóság már a megépítéskor is prioritás volt, ez a legkorszerűbb létesítményük Délkelet-Európában.

Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder / Telex
Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder / Telex

Az áruház hétszázötven férőhelyes parkolójában tizenkettő, elektromos járművek töltésére alkalmas állomás kapott helyet, amit a jövőben bővíteni tudnak. Az üzlet megújuló energiát használ, a tetőn a napenergiát gyűjtik amellett, hogy geotermikus erőműre is rá vannak kötve. A cég háromszáz új munkalehetőséget hozott most létre a régióba, bár ezzel kapcsolatban az első állásinterjúk során kiderült, hogy az élelmiszer-utalványokkal és a szállításra vonatkozó juttatással összesen nagyjából nettó 2570 lej körüli havi fizetést ígért, ami valamivel több mint 191 ezer forintnak felel fel.

A szerző a Szegeder újságírója. A cikk a Szegeder és a Telex együttműködésének keretében jelenik meg a Telexen is.

A Telex fontosnak tartja, hogy az egész ország területéről szállíthasson az olvasóinak sztorikat, ezért közlünk gyakran vidéki riportokat. Mivel minden térséget nem tudunk lefedni budapesti szerkesztőségünkkel, keressük az együttműködést vidéki újságírókkal, és fokozatosan országos tudósítói hálózatot szeretnénk kiépíteni. Ez a cikk is egy ilyen együttműködés keretein belül készült.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!