Nincs politikai szerelem Gyurcsány és Botka között, csak fegyverszünet

2023. szeptember 7. – 10:11

Nincs politikai szerelem Gyurcsány és Botka között, csak fegyverszünet
Botka László és Gyurcsány Ferenc a szegedi városháza dísztermében, 2023 márciusában – Fotó: Gyurcsány Ferenc / Facebook

Másolás

Vágólapra másolva

Botka László és Gyurcsány Ferenc viszonya az elmúlt években finoman szólva sem volt rózsásnak mondható, tavasszal Gyurcsány mégis elsőként jelentette be, hogy a pártja Botkát támogatja a 2024-es önkormányzati választáson. Elemzők szerint nem összeborulásról van szó, pusztán belátta a DK, hogy Szegeden nincs olyan politikusa, aki képes lenne legyőzni a polgármestert, ezért Gyurcsány megpróbálja maga alakítani az eseményeket. Közben Botka nem keresi a konfliktust, igyekszik minden párttól egyenlő távolságot tartani.

Botka László és Gyurcsány Ferenc is visszafogottan mosolyog azon a fotón, ami a Demokratikus Koalíció kihelyezett, szegedi frakcióülése előtt készült márciusban. A DK elnöke ekkor jelentette be, hogy pártja Botka Lászlót támogatja Szegeden a 2024-es önkormányzati választáson. A fotót később csak Gyurcsány osztotta meg Facebookon, saját közösségi oldalán Botka nem emlékezett meg a pillanatról.

A szegedi polgármester kihagyta a DK áprilisi kihelyezett frakcióülését is, ami két nappal David Pressman amerikai nagykövet szegedi látogatása utánra esett. A kormánymédia a saját alternatív valóságának szabályai szerint persze gyorsan össze is kapcsolta a kettőt, és azt híresztelte, hogy David Pressman „átvette az irányítást a magyarországi baloldal felett”, és a nagykövet Szegeden járva „összeboronálta Gyurcsányt és Botkát”.

„A kihelyezett frakcióülések időpontjáról a látogatások előtt több héttel állapodtunk meg a városi vezetőkkel” – közölte a Demokratikus Koalíció sajtóosztálya arra a kérdésünkre, hogy volt-e különösebb oka a látogatás időzítésének. Azt írták, azért támogatják Botkát, mert régóta sikeres, elfogadott, népszerű vezetője a városnak, közéleti értékrendje közel áll ahhoz, amit ők is képviselnek. A találkozó oldott, kollegiális hangulatban telt szerintük.

Hogy Botka László miért nem örült nyilvánosan is a párt támogatásának, azzal kapcsolatban nem foglaltak állást a DK-nál.

„Nincs okunk rá, hogy Botka László polgármester úrnak bármilyen kommunikációs tanácsot adjunk, vagy a kommunikációját bármiképpen értékeljük”

– írták lapunknak.

Információink szerint a szegedi városházán magát a polgármestert is váratlanul érte a DK támogatása. Úgy tudjuk, Botkáéknak az sem volt egyértelmű, hogy a kép azért készült, mert ezzel később a DK elnöke a párt támogatását prezentálta. Mindez állítólag mit sem változtatott Botka László és Gyurcsány Ferenc viharos kapcsolatán.

Botka ki akarta hagyni Gyurcsányt az összefogásból, belebukott

A szegedi polgármester 2004-ben még azok közé tartozott, akik Medgyessy Péter lemondása után Gyurcsány miniszterelnöksége mellett mondtak kortesbeszédet. A kenyértörés első nyilvános jele talán az lehetett, amikor eltűnt Gyurcsány Ferenc és Botka László közös képe a szegedi önkormányzat árvizes könyvének második kiadásából 2009-ben. Botka akkor azt mondta, nem tudott a változtatásról, de szerinte amúgy is egy más célra született verzióról volt szó.

Nyolc évvel később Botka rövid miniszterelnök-jelölti kampánya alatt valódi konfliktusba került Gyurcsány Ferenccel: a baloldali programot hirdető szegedi polgármester ki akarta hagyni a DK-t és annak elnökét az ellenzéki összefogásból. Többször is arról beszélt nyilvánosan, hogy Gyurcsánnyal nem megy, a volt miniszterelnök személye gátolja a kormányváltást, és nagy tehertételt jelent a baloldalon.

„Magyarországon csak akkor jön el a konszolidáció és a béke ideje, ha az ország két legmegosztóbb politikusa, a bal- és a jobboldal gyűlölve szeretett ikonjai végre kikerülnek a politika szentélyéből” – fogalmazott Botka 2017-ben.

Gyurcsány válaszul az „MSZP sírásójának” nevezte Botkát, és arról beszélt, hogy a DK háta mögött összeesküdtek ellene a pártok, amikor ki akarták hagyni az összefogásból. A volt miniszterelnök nyilvánosan kritizálta Botka Fizessenek a gazdagok! szlogenjét is. „Én csak az idei évben 460 millió forint adót fizettem be. Több adót fizettem be idén, mint amit Botka László egész életében keresni fog. Ha valaki ebben az országban adózik, az többek között én vagyok” – mondta Gyurcsány.

„Hibáztam, mert az elmúlt hónapokban nem mértem azt fel, hogy a demokratikus ellenzék több tagja nem győzni akar, hanem túlélni” – jött Botka válasza 2017 októberében, amikor bejelentette, hogy visszaadta a miniszterelnök-jelölti felkérést akkori pártjának, az MSZP-nek. A döntést azzal indokolta, hogy nem sikerült elérnie a demokratikus ellenzéki erők összefogását. A DK elnöke később ezt úgy kommentálta, hogy Botka saját magát buktatta meg azzal, hogy meg akarta enni a DK-t.

A szegedi polgármester Dobrev ellenfelét támogatta az előválasztáson

Botka már ekkor látta, hogy a pártban nincs jövője. A 2019-es önkormányzati választásra összejött ugyan az ellenzéki összefogás, de Botka hivatalosan ekkor már nem az MSZP színeiben indult. Gyurcsány személyesen nem, de pártja közleményén keresztül támogatta a szegedi polgármestert. A DK elnöke akkor nem látogatta meg Botkát Szegeden, csak egy fiataloknak szóló választási fórumon vett részt. A rendezvény ellen a szegedi Fidesz tiltakozott, és jó alkalomként szolgált arra is, hogy a kormánymédia azzal harsogja tele a várost, hogy igazából Botkát jött eligazítani. Botka a 2019. októberi önkormányzati választás után két héttel végleg szakított az MSZP-vel, és azóta az Összefogás Szegedért Egyesület színeiben politizál.

Az újabb véleménykülönbségek a 2021-es ellenzéki előválasztás alatt mutatkoztak meg. Botka az első fordulóban hivatalosan egyik jelöltet sem támogatta, bár sokan tudni vélték, hogy inkább Márki-Zay Péter felé húz. A második forduló hajrájában aztán már egyértelműen beállt a hódmezővásárhelyi polgármester mögé, együtt adták le a szavazatukat is.

Ebben az időszakban történt meg az is, hogy a DK egyik jelöltje, Binszki József több hónapig szorgalmasan kampányolt az egyik szegedi körzetben (Csongrád-Csanád 2.), majd végül rejtélyes okokból a másik körzetben (Csongrád-Csanád 1.) indult el, ahol Botka évtizedes szövetségese, az MSZP-s Szabó Sándor már két parlamenti választást is megnyert.

Az egész mögött a DK–Jobbik paktuma lehetett: a DK Csongrád-Csanád 2. választókerületében az akkor még jobbikos, mostanra már a Jakab Péter-féle Nép Pártjánhoz igazolt Tóth Pétert támogatta, míg a Jobbik a másik körzetben beállt Binszki mögé. A frigy nem volt túl sikeres: Binszki és Tóth is kikapott az előválasztáson.

Megpróbálják maguk alakítani az eseményeket

Hogy Botka és Gyurcsány jelenlegi viszonyáról világosabb képet kapjunk, az önkormányzatot, Botka Lászlót és politikai tanácsadóját, Ruff Bálintot, valamint Gyurcsány Ferencet is kerestük. Sajnos sem az önkormányzat, sem Botka, sem Ruff nem válaszolt a kérdéseinkre, a DK elnökének küldött levelünkre pedig nem ő, hanem a párt sajtóosztálya írt vissza.

A DK szerint a két politikus kapcsolata „kiegyensúlyozott és tárgyszerű”, és Botka közéleti értékrendje közel áll ahhoz, amit ők is képviselnek.

A két fél viszonyáról az országos politikai folyamatokat követő szakértőket is kérdeztünk. Nagy Attila Tibor politikai elemző szerint nem keletkezett politikai „szerelem” Gyurcsány Ferenc és Botka László között. A DK egyszerűen belátta, hogy helyben nincs olyan politikusa, aki képes lenne legyőzni a jelenleg regnáló polgármestert, és ha már így alakult, akkor

„a Gyurcsány-párt megpróbálja maga alakítani az eseményeket, mint kimaradni belőle”.

Nagy szerint Gyurcsányék nem ingyen támogatják a polgármestert: az egyik alpolgármestert már most is a DK adja a városnak, és a párt célja az lehet, hogy minél több önkormányzati egyéni kerületben indíthasson jelöltet. Jelenleg négy DK-s képviselő ül a 28 fős közgyűlésben, és a már említett Binszki József a város alpolgármestere. Az elemző arra számít, hogy a DK a következő választáson ennél több képviselői hellyel akar beágyazódni helyben, hogy idővel akár megcélozhassák a polgármesteri széket is.

Ezzel szemben Botka sem a DK-nak, sem más pártnak nem kíván túlzottan kiszolgáltatott lenni, hiszen neki az az érdeke, hogy az általa fémjelzett Összefogás Szegedért Egyesület-frakció minél nagyobb legyen a 2024. júniusi önkormányzati választás után. Nagy szerint itt máris érdekellentét mutatkozik a két erő között.

Fegyverszünetről van csak szó

A szegedi önkormányzat lapjába gyakran publikáló, az ATV Öt című műsorának állandó vendégeként is ismert Ceglédi Zoltán politikai elemző is hasonló véleményen van. „Szegeden annyira masszív a városvezető helyi támogatottsága, hogy még egy »ráindulással« sem lehet fenyegetni. Gyurcsány Ferenc helyes stratégiai felismerése, hogy ezért inkább a Botka-szavazók számára igyekszik a DK-t választhatóvá tenni. Ne feledjük, az önkormányzati szavazólap mellett ők is kapnak egy EP-listákat tartalmazó ívet is. A gyurcsányi elképzelés szerint a szegediek előbb behúzzák Botka Lászlót, majd Dobrev Klára listáját. Ezt erősítheti ez az egyoldalú közeledési szándék” – mondta Ceglédi.

Mivel Botka jelenleg párt nélküli, az elemző szerint „bárkinek, így a DK-nak is érdeke lenne a saját csapatában tudni”, míg az ő érdeke inkább az, hogy ne legyenek aktív ellenségei az ellenzéki táborban.

„Egyetlen szóval, fegyverszünet az, amit most kettejük közt látok. Ne feledjük, Botka László miniszterelnök-jelöltségének elkaszálásában a DK-nak is komoly szerepe volt, van tehát honnan normalizálni a viszonyt”

– mondja Ceglédi. Úgy látja, hogy Botka igyekszik minden párttól távolságot tartani, és „senkivel nem keresi sem a konfliktus, sem az összeborulás lehetőségét, saját – és a szegedi polgárok – szempontjából helyesen”.

Ceglédi felidézte, hogy 2019 őszén, az ellenzéki pártok önkormányzati előretörését követően az addig magányosan küzdő Botka felajánlotta a tudását és szövetségét az új győzteseknek, de a kinyújtott kezét elütötték, az együttműködés lehetőségeit szabotálták.

A szerző a Szegeder újságírója. A cikk a Szegeder és a Telex együttműködésének keretében jelenik meg a Telexen is.

A Telex fontosnak tartja, hogy az egész ország területéről szállíthasson az olvasóinak sztorikat, ezért közlünk gyakran vidéki riportokat. Mivel minden térséget nem tudunk lefedni budapesti szerkesztőségünkkel, keressük az együttműködést vidéki újságírókkal, és fokozatosan országos tudósítói hálózatot szeretnénk kiépíteni. Ez a cikk is egy ilyen együttműködés keretein belül készült.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!