Forma–1: Verstappen indulhat az élről Monacóban
Éles csatát vívott Fernando Alonsóval az időmérő utolsó körében, az első rajtkockáért.
Suhajda Szilárd az utolsó interjújában arról beszélt, az Everest meghódítása lehet a karrierje...
Az eltűnt hegymászó úgy érezte, palack nélkül, egyedül feljutni a csúcsra sokkal nehezebb és jobb élmény, mint oxigén és serpák segítségével.
Sakkfeladvány a Telexen: egy miniatűr állás, ami egy fondorlatos lépéssel lezárható
Két lépésben nehéz megtalálni a nyerő manővert, de nem reménytelen.
Nem találták meg Suhajda Szilárdot, befejezik a keresését
Suhajda Szilárd az első olyan magyar hegymászó szeretett volna lenni, aki oxigénpalack és serpák nélkül jut fel a Föld legmagasabb csúcsára, a 8848 méter magas Mount Everestre. Csütörtökön érkeztek...
A Kecskemét legyőzte a Kisvárdát is, első szezonjában ezüstérmes az NB I.-ben
A Kecskemét 2015 után tavaly jutott vissza az NB I.-be, és 57 ponttal rögtön másodikként zárta a bajnoki idényt.
Az esélyesek öldöklő csatáját hozta a Giro legkeményebb hegyi szakasza
Az összetettben vezető Geraint Thomas és Primož Roglič is támadott az utolsó métereken, de a rózsaszín trikó sorsa a szombati időfutamon dől majd el.
Kitiltotta a transz nőket a brit kerékpáros szövetség a női versenyekről
Az ország legismertebb transznemű kerékpárosa, Emily Bridges szerint ez egy hanyatló szervezet erőszakos cselekedete.
Miért mentek el csütörtökön Suhajda Szilárd mellett, miért nem kapott segítséget?
Hegymászó, expedíciószervező szakértőket kérdeztünk a bajba került magyar hegymászó esetének átlagembereket leginkább foglalkoztató kérdéseiről.
Pekler Zalán világcsúcsot lőtt, hat körre van attól, amit egy robot tud
A 23 éves komáromi versenyző egy kukoricaszemet szedett le 9 évesen 7 méterről, akkor fedezték fel a tehetségét. Májusban világcsúcsot állított fel, azt mondja, pszichológus segített neki géppé...
Lausanne-ból Budapestre költözhet a Nemzetközi Úszószövetség
Magyarországon jelenleg két nemzetközi sportszövetségnek van központja.













