A magyar atlétika legerősebb képe: Kovács Attila a 100 méter vb-döntőjében
2023. augusztus 11. – 19:10
Atlétikai Európa-bajnokságot már 1934-ben rendeztek, világbajnokságra viszont még közel fél évszázadot várni kellett: 1976-ban döntöttek úgy, hogy a sportág legjobbjai az olimpia mellett egy másik nagy versenyen is rajthoz állhassanak, és először 1983-ban, Helsinkiben rendezték meg az eseményt. Az idei, augusztus 19-én kezdődő vb-t Budapest rendezi. A rajtig végigvesszük a magyar atlétika tíz nagy pillanatát a világbajnokságokról.
Egyébként is minden atlétikai világbajnokságon a 100 méteres síkfutás döntőjét kíséri a legnagyobb érdeklődés, de 1987-ben még hatványozottabb volt a figyelem. A címvédő amerikai Carl Lewis és a kanadai kihívó Ben Johnson évek óta különpárharcot vívtak, de ekkor először volt a tét a vb-aranyérem. Lewis 8–0-ra vezetett 1985 augusztusáig – Budapesten is ő nyert 1984-ben –, de akkor fordult a trend, Johnson sorra nyerte a versenyeket, és felzárkózott 8–5-re. A két óriást két külön elődöntőbe sorsolták, Lewis 13 századdal gyorsabb volt Johnsonnál, de ez semmit sem jelentett, mert a negyeddöntőben épp fordított volt a sorrend.
Lewis elődöntőjében a harmadik helyen Kovács Attila végzett, aki 10,22-es idővel vágtatott be a fináléba. Egy héttel a vb előtt országos csúcsot (10,09) döntött a diósgyőri magyar bajnokságon, ami világviszonylatban is figyelemre méltó teljesítmény volt. A római döntőben viszont két nap alatt negyedszer kellett lefutnia a távot, ami egészen más megterhelést jelentett, mint egy hazai bajnokság.
Kovács meglehetősen későn, csak a gimnázium vége felé került az atlétika közelébe, miután kapott az édesapjától egy szöges cipőt. Az első versenyét is akkor nyerte meg, a Szekszárdi Dózsa futóit is megelőzte különösebb edzések nélkül, majd a megyei versenyen is győzött. Negyedikes gimnazista volt, amikor leigazolta őt is a klub, nagyjából az utolsó pillanatban. Még a szekszárdiak versenyzője volt, amikor 1981-ben megnyerte a magyar bajnokságot, és az 1982-es athéni Európa-bajnokságon is részt vehetett. 1983-ban igazolt Újpestre, Oros Ferenc lett az edzője, aki még tudott tizedeket javítani a teljesítményén.
Nem gyakori, amikor egy edző tanítványa komoly eredmények után a lustaságát hozza szóba. Oros Ferenc az országos csúcs után nem finomkodott. „Mivel nekem az alapok hiányoztak, minden edzésen kőkeményen kellett teljesítenem, mindent ki kellett préselnem magamból. A versenyeken általában jobb voltam, mint az edzéseken. Feri bácsi maximalizmusa nem ismert határokat. Igazi hajcsár volt, a szó pozitív értelmében. Ha nem tetszett neki a lábtartásom, újrakezdtük, ha csak egy apró részletet máshogy gondolt, addig gyakoroltuk, amíg az ő tökéletes perspektívájának megfelelő nem lett. Emiatt persze voltak hisztik, súrlódások, az általa vélelmezett lustaság erre vezethető vissza” – reagált Kovács most erre az esetre.
1984-ben a budapesti Magyar Nagydíjon Carl Lewis mögött a második lett, de míg az amerikai készülhetett tovább az olimpiára, neki meg kellett elégednie a moszkvai a Barátság versennyel, a szocialista országok olimpiájával. A második helyen futott be, ami jó visszajelzés volt, hogy fel tudja venni a legjobbakkal is a versenyt. 1986-ban Eb-döntős volt, a hetedik helyen zárt, egy év múlva pedig élete legjobb évében vb-döntőbe jutott.
Így nézett ki a vb-döntő mezőnye augusztus 30-án:
- 1-es pálya: Viktor Brizgin, a 4×100-as szovjet váltóval Európa-bajnok,
- 2-es pálya: Pierfrancesco Pavoni, olasz, Eb-ezüstérmes 100 méteren (1982),
- 3-as pálya: Raymond Stewart, jamaicai, a 4×100-as váltóval olimpiai ezüstérmes,
- 4-es pálya: Kovács Attila, magyar csúcstartó,
- 5-ös pálya: Ben Johnson, kanadai, az 1984-es olimpia bronzérmese,
- 6-os pálya: Carl Lewis, amerikai, olimpiai és világbajnok,
- 7-es pálya: Lee McRae, amerikai, a Pán-amerikai Játékok győztese,
- 8-as pálya: Linford Christie, angol, ő később futott be igazán nagy karriert, és lett világ- és olimpiai bajnok százon.
Kovácsnak a bemelegítése nem sikerült a legjobban, a gátak közt szökdelt, de elvétette a ritmust, rálépett az egyikre. Szerencséjére már eleve repedt volt, és egyszerűen kettétört, de nem okozott neki sérülést.
Johnson valósággal kirobbant a rajtgépből, 20 méternél már láthatóan az élen állt, utána növelte az előnyét, Lewis az utolsó métereken valamelyest megközelítette, de Johnson így is métereket vert rá. Eredménye: 9,83, világcsúcs. (Azon a napon egyébként a női magasugrásban is világcsúcsot láthattak a szurkolók a bolgár Sztefka Kosztadinovától, amit azóta sem tudott senki megdönteni.)
Lewis mögött Stewart jött be harmadiknak, Christie volt a negyedik. Kovács Attila pedig az ötödik, 10,20-as idővel. Ha a 10,09-es legjobb idejét megfutja, akkor a negyedik lehetett volna. Mindegyik hazai tudósítás kiemelte akkoriban, hogy a fehérek közül ő volt a leggyorsabb, és a második leggyorsabb európai. Az akkori futását itt lehet videón visszanézni.
„Meggyőződésem, hogy Johnson kiugrott. Arra alapozom ezt, hogy a legnagyobb versenyeken nekem volt a legjobb reakcióidőm, ha csak pár századdal lett volna jobb, akkor ki is zárhattak volna. Nem rajtoltam rosszul, és mégis úgy tűnt, mintha beragadtam volna mellette – emlékezett vissza a Telexnek a döntőre Kovács. –
Akkoriban azt gondoltam, nem létezik, hogy van olyan ember, aki a rajtban könnyedén lehagy, ez a verseny igazolta, mégis volt. Szedtem a lábaim, amennyire csak tudtam, végül az ötödik helyen futottam be. Nem volt nagy ünneplés, három nappal később, a születésnapomon Békesi László szobájában koccintottunk, volt egy kis összejövetel, de semmi komoly.
Békesi, a későbbi miniszter az atlétika nagy barátja volt, gyermeki lélekkel tudott örülni minden apró kis eredménynek, olykor még jobban, mint magunk, versenyzők. Hogy a történelem részese vagyok, nem futott át a fejemen, de persze azt érzékeltem, hogy hihetetlen sok fotós, operatőr, újságíró nézi a versenyt, és persze 90 ezren a stadionban. Volt egy csomó jó képességű sprinter, aki sebességre született, és el kellett dönteni, melyikük a leggyorsabb.”
Kovács szerint ők csak asszisztáltak Johnson és Lewis párharcához, őt legbelül akkor töltötte el igazán büszkeség, amikor azt érzékelte, hogy folyamatosan feleződik a létszám, és őt még mindig hívják a következő rajthoz. Eredetileg 51-en neveztek be erre a távra. „Az elején bennem volt, úristen, ő is itt van, egy másik klasszis meg ott van, a harmadik amott, aztán ők valahogy elkoptak, én meg ott találtam magam az egyre kitüntetőbb figyelem középpontjában, nyolc ember közt, a négyes pályán, az egyik legjobb helyen.”
Akkor még nem tudhatta, de azóta sem jutott magyar sprinter vb-döntőbe síkfutásban. De előtte sem: olimpián 1952-ben ugyan a 4×100-as váltó a harmadik lett, de egyéniben 1934-ig kellett visszamenni az időben, Sir József Eb-döntőjéig, hogy magyart lehessen találni.
A futam után egy nappal szóba hozták neki, hogy 1984-ben, amikor Johnson még csak 10,33-at futott Budapesten, ő már 10,27-et. „Azóta Johnson úgy előz meg, ahogy akar, az embernek az az érzése, hogy nem a lába hajtja, hanem egy BMW-motor. A rekordját egyedül ő maga döntheti meg” – válaszolt.
Erre a hasonlatára a jelenben nem emlékezett, nem is biztos benne, hogy így mondta, de egy év múlva kiderült, hogy nem BMW-motor, hanem valami egészen más hajtotta a kanadait: anabolikus szteroid. Miután az olimpián ismét rekordot futott és nyert Johnson, pár nappal később kizárták. És mivel megsemmisítették a római eredményét is, Kovácsot végül a negyedik helyre rangsorolták. Johnson lebukása váratlanul érte őt, mert úgy tudták, hogy vannak védett versenyzők, akiket nem úgy ellenőriznek, aztán ez az elmélet nem igazolódott a szöuli olimpián.
Kovács a kétszáz méteres futásra már nem tudott ráhangolódni Rómában, noha abban az évben 20,11-et tudott. Ezt egy kicsit a mai napig sajnálja, mert ugyan csak játék a számokkal, de 20,11-es idővel nyerni is lehetett volna abban az évben. De valahogy a száz méter volt, ami az előtérbe került. A 4×100-as váltóval bejutottak a döntőbe, ahol a hatodik helyet szerezték meg. Nagy István, Karaffa László, Tatár István volt még rajta kívül a csapatban.
Kovács az olimpia előtt sarokfájdalmakkal küszködött, előre kiszámolta, ha senki nem hibázik, akkor a kilencedik időt fogja elérni. Így is lett, az olimpiai döntőhöz egy hajszál, hét század hiányzott, a brazil Robson da Silva jutott be előtte. Johnson kizárása után azonban az új sorrend szerint a nyolcadik lett. Ahogy a 4×100-as váltóval is. Azóta esély sincs itthon arra, hogy négy olyan remek képességű atlétából egy olyan ütőképes váltót lehessen formálni, amelyik a világ legjobbjaival is felveszi a versenyt.
Végezetül arra voltunk kíváncsiak, mit vált ki Kovácsból, ha látja a híres 1987-es fotót.
„Hozzátartozik az életemhez az a kép, amikor ott futok Johnson és Lewis mellett, de nem vált ki belőlem különösebb érzelmeket, nem része a mindennapjaimnak.
Akkoriban ez a fotó sok szoba, sok garázs falára felkerült, volt, aki azt mondta, a magyar atlétika legerősebb képe ez. Nagyon jól elkapott pillanat volt, hihetetlen, mennyi helyen láttam viszont. Olykor tényleg többet mond egy kép, mint ezer szó.”
Kovács Attila pályafutása után egy ideig edzősködött, jelenleg egy ingatlanos cég vezetője.
Az első részben Szalma László karrierjét néztük végig, akinek egy centi hiányzott a bronzéremhez. A harmadik részben Horváth Attila, az első vb-érmes következik.