Reagált a színház Verebes Linda posztjára: Nem társulati formában működünk, nincs határozatlan...
Ettől függetlenül mindenkit várnak vissza szülés után, maximum más szerepekbe, mint amiket előtte játszott – írta a Veres1 Színház a Telexnek.
Verebes Linda: A szülési szabadság után elvették a munkámat, amit lelkiismeretesen végeztem
A négygyerekes színésznő szülési szabadságáról ment vissza a veresegyházi színházba, de csak az utolsó pillanatban tudta meg, hogy szerepeinek többségét elvették tőle.
Díjat alapítanak Grétsy László nyelvész emlékére
Az Anyanyelvi Kultúránkért Alapítvány díját minden évben Grétsy születésnapján, február 13-án adják majd át.
Finy Petra: Ma mentálisan és intellektuálisan kiégettebbek az emberek, mint 1968-ban
„A mindenféle sötétsége, komorsága és korlátoltsága ellenére a hatvanas évek időszaka egyszerre tűnik letisztultnak és kiszámíthatónak” – mondja Finy Petra író, költő, akivel Ultramarin című új...
Mindenki azt hiszi, róla van szó és senki se tudja, hogy erről szó sincsen
Nem értjük egymást és valójában nem is érdekel minket a másik, csak tárgyakat rakosgatunk és üres mondatokat mondunk. Hajdu Szabolcs filmtrilógiájának záróepizódját, az Egy százalék indiánt láttuk.
Tóth Krisztina: Miranda, a szexrobot
„Miranda a minél emberibb hatás érdekében tudott dühöt, félelmet, szégyent érezni, képes volt mosolyogni, kacagni, hahotázni, sőt maga is kiváló humorérzékkel rendelkezett. Ha például nem volt kedve...
Megsérült egy néző a Nemzeti Színházban, mentővel szállították kórházba
Az egyik csütörtök esti előadás kezdete előtt botlott meg a szerencsétlenül járt néző.
A hely, amitől minden más egy kicsit jobb lesz
Száz éve mutatták be a Corvinban, száz évvel később megint meg lehet ott nézni a világ egyik legjobb filmjének tartott Ifjabb Sherlock detektívet, aminek forgatásán Buster Keaton a nyakát törte, de...
Senki sem a pénzért csinálja, hiszen az nincs
Az idei ősz a magyar filmek dömpingjéről szól, de ezek jelentős része olyan, amiben már nincsen a magyar állam finanszírozása. Hogyan lehet egyáltalán ilyen körülmények között alkotni, mentálisan...
Kemény Lili nyerte idén a Margó-díjat a komoly indulatokat kiváltó Nemmel
Az Őszi Margó Irodalmi Fesztivál megnyitóján átadott díjat minden évben a legjobb első prózakötetes szerzőnek ítélik oda.
Kövess minket Facebookon is!