Verebes Linda: A szülési szabadság után elvették a munkámat, amit lelkiismeretesen végeztem

2024. október 14. – 11:22

Másolás

Vágólapra másolva

Közel egy évtizede dolgozott a veresegyházi Veres1 Színházban Verebes Linda színművésznő, aki márciusban jelezte a színház vezetőjének – aki feleségével egyben a színház tulajdonosa is –, hogy visszatérne a szülési szabadságáról, és visszavenné három szerepét, mert már otthon tudja hagyni a fiát egy-egy előadás erejéig.

„Csak nyár elején szóltak, hogy az Egérfogót vissza kellene vennem, mert a beugró helyettesem elhagyja a színházat. A másik két előadásomra hiába kérdeztem rá e-mailben többször, illetve személyesen is, nem kaptam választ” – írja bejegyzésében Verebes Linda, aki azt írja magáról, sosem gondolta, hogy ilyen vele is megtörténhet.

„Mert sajnos nem én vagyok az első, és nem is az utolsó nő, aki a szülési szabadsága alatt elveszíti a munkáját, – pontosabban, az én esetemben – elveszik a munkáját. Elvették a munkámat, amit lelkiismeretesen, tisztelettudóan és közel egy évtizede végeztem a Veres1 Színházban. Azért osztom meg nyilvánosan a történteket, mert szeretném, ha ez mással nem fordulhatna elő. Szeretném, ha a színházvezetők éreznék a felelősségét annak, mit okozhatnak egy-egy döntésükkel egy művész életében” – írja a színésznő azzal, hogy egy pillanat alatt húzták ki a lába alól a repertoáron lévő előadásait.

Magáról úgy fogalmaz: nem összeférhetetlen típus, mindig lelkesen és maximális energiával dolgozott, sosem rivalizált senkivel, soha nem szidta a kollégáit a hátuk mögött, „nem törtettem, nem könyököltem”. A színházban az Egérfogóban kilenc éve, a Pletykafészekben hat éve, a Hogyan nevezzelek? című előadásban öt éve játszott. Amikor a negyedik gyerekével várandós lett, mindegyikben kolléganők ugrottak be helyette.

Azzal csak az augusztusi felújító próba alatt szembesült, miután rákérdezett, hogy „a vezető házaspár úgy döntött: nem adja vissza nekem a szerepeimet. Ugyanis a házaspár női tagja, aki helyettesített engem a Hogyan nevezzelek? című előadásban, »megszerette azt játszani« és továbbra is ő kívánja játszani a szerepem. (Azért merem ezt így szó szerint leírni, mert valóban ezt a abszurd választ kaptam)” – írta. Az Egérfogót játszhatta tovább. „Természetesen le is játszottam azt az öt Egérfogó előadást, ami már le volt szervezve, egy frissen beugró partner mellett nem hagyhattam cserben a csapatot. De most búcsúzom, ennyi volt” – közölte a színésznő, aki azt írja, számonkérte a színház igazgatóját, aki állítólag azt mondta neki, hogy úgy érzik, neki nem a színház az első az életében.

„Tényleg 2024-ben ez még felmerül, hogy csak azért, mert anya is vagyok, választanom kell, kellene a családom és a munkám között? Egyébként, ha szükséges választani (mert úgy tűnik), nekem az első a csodálatos családom és erre végtelenül büszke vagyok. Első a családom, de ez sosem hatott ki a munkámra, mindig a legmagasabb hőfokon próbálom a szerepeimet, sosem mondtam le egyetlen próbát vagy előadást sem a családomra hivatkozva. A családom az első, ezért kevés munkát vállalok, de amire igent mondok, ott maximálisan odateszem magam” – írta Verebes Linda, aki szerint az lett volna a minimum, hogy „az első adandó alkalommal, márciusban tudtomra adják a döntést, megengedve, hogy újratervezzem az évadomat és ne egy ilyen szomorú poszttal kényszerüljek hírt adni arról, hogy üres a naptáram, nincs levegőm”.

A történtek miatt kerestük a színház igazgatóját, válaszáról beszámolunk majd.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!