A hely, amitől minden más egy kicsit jobb lesz

Amikor valami százéves lesz, akkor képtelenség nem arra gondolni, hogy az a dolog múlt századi, kiöregedett, trottyos, idejétmúlt, régi divat szerint készült, nemhogy élvezni, de érteni sem lehet, és különben is, a tíz évvel ezelőtti dolgok is cikik, nemhogy az, ami akkor készült, amikor még csak egy darab világháború létezett a történelemben. Ha valami százéves, az már nemcsak dohos, poros, sőt, talán már el is porladt, hanem szinte létezni is megszűnt, vagyis inkább a létezés egy másik térbeli síkjára ment: egy múzeumba.

De vannak olyasmik, amik sosem kerülnek oda, hanem mintha a kortalan tehetség befújta volna őket olyan portaszítóval, amitől sosem mennek ki sem a divatból, a közízlés sem hanyagolja el őket, sőt, a hírneve és az elismertsége csak nő, hülyeség és képtelenség is lenne eldugni az emberek elől.

Ilyen Buster Keaton száz évvel ezelőtt bemutatott Ifjabb Sherlock detektív című börleszkfilmje is, amivel a történelem Budapesten megismétli önmagát: 1924 decemberében, nyolc hónappal az amerikai premier után mutatták be a budapesti Corvin Moziban, és idén, szinte hónapra pontosan, novemberben megnézhetjük ugyanott.

A két dátum között az Ifjabb Sherlock detektív (eredeti címén: Sherlock Jr) megítélése tényleg csak egyre jobban nőtt. Maga Buster Keaton még azt érhette meg, hogy a kritika valamennyire értetlenül fogadja. A Variety például azt írta róla, hogy annyira vicces, mint egy kórházi műtő. Aztán itt vagyunk majdnem száz évvel később, és amikor a neves Sight & Sound című brit filmes magazin megszavaztatta a világ kritikusaival, hogy mik a valaha készült legjobb filmek, Keaton mindössze negyvenöt perces börleszkje az 54. helyen végzett, holtversenyben olyan alkotásokkal, mint a Patyomkin páncélos vagy a Szárnyas fejvadász.

„Az Isten hozta sikere óta a közönség szinte lázas izgalommal lesi, hogy mikor tűnik fel a pesti utca hirdetőoszlopain újból a népszerű Skót neve és szomorú arca, amellyel ugy meg tudja kacagtatni publikumát.”

– írta a Színházi élet című lap 1924. decemberében a film kapcsán, és arra ugyan még mindig nem találtam magyarázatot, hogy miért ragaszkodott a korabeli sajtó, hogy Buster Keatont folyton „skót”-nak nevezze – Keaton annyira amerikai volt, amennyire az a 20. század elején csak lehetséges –, de azt legalább meg lehetett tudni, hogy száz évvel ezelőtt Keaton nem volt ismeretlen egyáltalán a magyar közönség számára, miután az Isten hozta (eredeti címén: Our Hospitality) filmjét is forgalmazta Somlyó Elemér cége, az Orion-filmgyár.

Az 1923-as Isten hozta nem került fel a Sight & Sound listájára, ahol a másik Keaton-film a szintén korszakos A generális a 95. helyen, holtversenyben olyanokkal, mint a Volt egyszer egy vadnyugat és az Egy halálraítélt megszökött. Ez a két film a két kiemelkedő alkotása Keaton csúcskorszakának, amikor még a stúdió behatása nélkül, egyértelműen alkotóként dolgozhatott, és nem bérmunkásként, ahogy később az MGM irányítása alatt.

De mitől is lett az Ifjabb Sherlock detektív ennyire időtálló? Erre az egyszerűbb válasz az lenne, hogy Buster Keaton személye és hozzáállása, aki száz évvel ezelőtt halált megvető bátorsággal végzett olyan kaszkadőrmutatványokat, amikkel a fiatal Jackie Chant is inspirálta. Az egyik legveszélyesebb mutatványa pont ebben a filmben volt, erről pedig egy külön Észkombájn is született a Telexen. Az egyik jelenetben ugyanis olyan óriási erővel zúdult Keaton nyakába a víz egy vasúti tartályból, hogy a nyaka eltört – de ezt csak évekkel később tudta meg, amikor rutinvizsgálatra ment egy orvoshoz tizenkét évvel később, és a doktor úr rákérdezett.

A film még tele van egyéb hajmeresztő jelenetekkel: ott van például az a hosszú rész, amikor egy motor kormányán ülve száguld át a forgalmon. Keaton erről azt mesélte utólag, hogy a kormányon ugyan a gázt tudta nyomni, de a féket nem, úgyhogy jó párszor elesett azzal a motorral, egyszer egy autó szélvédőjén is landolt. Vagy ott az a jelenet, amikor egy biliárdgolyónak álcázott bombával játszik, és élesben visz véghez olyan trükköket, ami miatt a Színházi élet azt írta, hogy ha valaki Budapesten „bajnokká akarja magát kiképezni, az nézze meg”. Vagy ott van az a jelenet, amikor Keatont majdnem elüti egy vonat, vagy amikor látszólag egy emberbe ugrik bele, és eltűnik az üldözői elől – az utóbbi egy olyan trükk, amit még Székely István is emleget, amikor a Pesti Hírlapban 1926-ban a trükkökről írt egy cikket.

„A dolog ugye nem is látszik olyan komplikáltnak? De tessék csak megcsinálni vagy megrendezni!”

Trükk, de nem trükkfelvétel. Amiben viszont az Ifjabb Sherlock detektív igazán felülemelkedik saját magán, az az utóbbiak használata. A filmben Keaton egy mozigépészt alakít, aki detektívregényeket olvas. Egy alkalommal elszenderül filmvetítés közben, a gépnek dőlve. A karaktere kettéválik, és amíg az egyik durmol, a másik belép abba a filmbe, amit éppen a moziban mutatnak – egy olyan meglepetés, amitől meghökken mindenki, aki először látja. A filmbe belépve viszont Keaton karakterének engedelmeskednie kell a film szabályainak, amikor vágás van, akkor a megváltozó környezetéhez. Az egyik képen van egy pad, amire leülhet, de a másik képben a pad eltűnt, és fenékre ül az utcán.

Az illúzió tökéletes, de van a jelenetben valami, ami túllép az egyszerű gegen. Abban a pillanatban, hogy Keaton figurája elalszik és belép a vászonba, a filmet rögtön áthatja egy álomszerű melankólia, ahol az előző húsz percben látott rögvalóságból fantázia lesz. Vágásokból viccet csinálni nem új megoldás, Georges Méliès rövid szkeccsei is hasonlóan működtek a század elején. De amit az Ifjabb Sherlock detektívben látunk, az már közelebb áll a szürrealizmushoz, mint a vígjátékokhoz – a valóság szabályai nem érvényesek, azokat újraírta az alkotó, és a humor forrása az, hogy ezeknek a szabályoknak semmi közük a realitáshoz, amit mi ismerünk.

„A burleszkhősnek, Buster Keatonnak jelleme és egész lelki struktúrája éppen úgy túllépi a realitás küszöbét, mint maga a burleszk meséjével és minden hatóeszközével. Ez a túlstilizált karakter így megszabadulhat a valószínűség követelményének súlyos bilincseitől, tisztán és teljesen mutathatja meg magát a fantázia világában, ahol a humor és komikum derűs atmoszférájában a lélek különös felszabadultság mámorában ragyoghat”

– írta Keatonról az Ifjabb Sherlock detektív premier után a Nyugat folyóiratban Hevesy Iván. És ennek a mentalitásnak nincsen szebb kifejezése, mint ez a film.

Aminek konkrétan ez volt a kiindulópontja: Keaton megírta és megtervezte előre a gegeket, és a laza történetet arról, hogy a szereplője meg akar hódítani egy lányt, de a családja közbeszól. De amikor magát a díszleteket és a rendezést tervezték, Keaton régi bajtársa, Elgin Lessley operatőr felhívta a figyelmét arra, hogy jók ezek a gegek, csak éppen nehéz őket egymás mögé tenni. Van ebben a sztoriban bohóckodás, Houdini-szerű illúziók, és csak akkor tud működni, ha az egész egy álom. Keaton később azt nyilatkozta, hogy az egész film konkrétan csak azért a pillanatért létezett, hogy a mozigépész elaludjon, és belekerüljön a filmbe.

És abban az egy pillanatban benne van minden, aminek valaha köze volt az álmoknak a következő száz év filmkészítésében, Luis Buñuel szürreális jeleneteitől David Lynch rémálom-parádéjáig. Mindennél erősebben viszont az, hogy a film és főleg a mozi az egy átjáró egy másik, egyedi szabályokkal működő világba, amitől a mindennapi életünk egy rövid időre talán kicsit jobb lesz.

Az Ifjabb Sherlock detektív a Budapest International Film Festival programjában látható a Corvin Moziban november 2-án 18:30-tól. Jegyeket itt lehet rá vásárolni. A Telex a fesztivál kiemelt médiapartnere.