Külföld
Harminckét ember meghalt egy vietnámi karaokebárban keletkezett tűzben
Hatvanan rekedtek az épületben, sokan az emeletről kiugorva próbáltak menekülni.
2,7 milliárd dolláros katonai segélyt nyújt Ukrajnának és az oroszok által fenyegetett európai...
Háborús hírfolyam az orosz-ukrán helyzetről.
Elfogták a kanadai késelés második gyanúsítottját, nem sokkal később meghalt
Sajtóhírek szerint maga okozta a halálát.
Albánia megszakítja diplomáciai kapcsolatait Iránnal egy júliusi kibertámadás miatt
Teherán szerint alaptalan a vád, miszerint ők állnának a támadás mögött. Irán tiranai nagykövetségét 24 órán belül ki kell üríteni, az amerikaiak támogatják az albán döntést.
Hvg.hu: Törökországból rendel útleveleket az állam, pedig magyar cégekkel is szerződtek
A török belügyminiszter dicsekedett el azzal, hogy év végéig 250 ezer magyar útlevelet is nyomnak náluk. Erről még azok a magyar cégek sem tudtak, akiknek 2030-ig szerződésük van a magyar útlevelek...
A Facebookon közvetítette egy férfi, hogy autóból lövöldözik Memphisben
A rendőrség egyelőre nem tudja, mi lehetett az indítéka, és azt sem közölték, vannak-e halálos áldozatai és sebesültjei a szerda esti ámokfutásnak.
Majdnem 5 milliárd forint értékben foglaltak le metamfetamint az amerikai-mexikói határon
700 kilónyi drogot találtak a határőrök Texasban, aztán kicsit arrébb még egy csomó fentanilt.
Úgy néz ki, Trump tényleg atomtitkokat vitt haza a Fehér Házból
A Washington Post információi szerint egy nukleáris hatalom védelmi képességeiről szóló, szigorúan titkos dokumentumokat foglalt le nála az FBI.
Amerikai turista halt meg a Bahamákon cápatámadásban
A nyaralóhajón utazó nő egy búvártúrán vett részt, amikor megharapta egy bikacápa.
Az EU elhozná az igazi rezsicsökkentést
Az Európai Bizottság és a cseh uniós elnökség az áram és a gáz árának leszorítására és az energiacégek extraprofitjának megadóztatására készül, miután a Gazprom zsarolása miatt tovább romlott az...













