Külföld
Scholz: Kifizetődő, hogy az elmúlt években szigorúan szabályozta az EU a bankokat
Az eurót használó tagállamok vezetői szerint a – 2008-as válságra válaszul indított – bankunió ellenállóvá tette a pénzügyi rendszert.
Eurobarometer: Csökkent az EU támogatottsága itthon, főleg a fiataloknál
Ez összefügghet az alapítványi egyetemek Erasmus-ügyi kálváriájával.
Közös fellépést jelentett be Orbán az olcsó ukrán gabona miatt
Hat ország szerint zavart okoz náluk az ukrán gabonaexport segítése, de az EU eddig csak háromnak segített.
Kik most a lengyelek legjobb barátai? Hát, nem a magyarok
Nagyot esett a megítélésünk a lengyelek szemében egy friss felmérés szerint.
Bevásárlótáskában kapta meg az 50 éve halott gyereke maradványait egy nő Skóciában
Több kórházban jogtalanul tartják vissza a halott gyermekek testrészeit kutatási célokra.
Beengedik a nagyközönséget a Westminster-apátság koronázási helyszínére, de csak zokniban
Eddig még sosem nyitották meg ezt a részt a látogatók előtt.
Károly brit király nem megy Franciaországba a tüntetések miatt
Vasárnap indult volna, de inkább elhalasztották az utazást, és csak telefonon beszélt a francia elnökkel.
Drágán és szintetikusan vagy csak még több erdőirtással tudnánk pótolni a pálmaolajat
A már egy ideje feketelistás pálmaolaj újra tényező lett az élelmiszeriparban, részben az orosz–ukrán háború miatt. A főleg maláj és indonéz ültetvények hektáronként évi 1,35 tonna pálmaolajat...
Biztonsági aggályok miatt hallgatták meg az amerikai kongresszusban a TikTok vezérigazgatóját
A tét nem kisebb, mint hogy a népszerű videómegosztó portál maradhat-e az Egyesült Államokban.
A svéd miniszterelnök szerint Orbán nem fogja lassítani Svédország NATO-csatlakozását
Szerinte alapvetően most már csak Törökországtól függ a dolog.













