Távollétében is Trump nyerte a republikánusok első tévévitáját
2023. augusztus 24. – 09:16
Távollétében is Donald Trump lett a legnagyobb nyertese a republikánus elnökjelölt-aspiránsok első tévévitájának. Trump távollétében a 38 éves Vivek Ramaswamy vette át a többi kihívóba belekötő, összeesküvés-elméleteket terjesztő jelölt szerepét, és ő volt az, aki a legharcosabban védte az exelnököt. Nikki Haley volt ENSZ-nagykövet higgadtságával és mérsékeltségével hívta fel magára a figyelmet, míg Ron DeSantis floridai kormányzó kifejezetten gyengén szerepelt, vagyis Trump első számú kihívója nem tudott kitűnni.
A vitán szóba került az abortusz, az oktatásügy, a határvédelem, a klímaváltozás, az orosz-ukrán háború és természetesen Donald Trump is. Azonban Trump azzal is jól járt, hogy kihívói nem támadták érdemben az exelnököt.
A felmérésekben toronymagasan vezető politikus a vita helyett Tucker Carlsonnal ült le interjúzni. Ezzel ugyan a rivaldafényt nem sikerült ellopnia a republikánus vitától, de csütörtökön fel fogja adni magát a Fulton megyei börtönben Georgiában, amivel várhatóan azonnal visszaszerzi majd kihívóitól a médiafigyelmet.
Egy 38 éves vállalkozó vitte el a show-t
Nyolc résztvevővel rendezték meg magyar idő szerint csütörtök hajnalban a Republikánus Párt elnökjelölt-aspiránsainak első tévévitáját. Donald Trump távollétében Ron DeSantis floridai kormányzó, Vivek Ramaswamy biotech-vállalkozó, Mike Pence korábbi alelnök, Nikki Haley korábbi dél-karolinai kormányzó, Chris Christie korábbi New Jersey-i kormányzó, Tim Scott szenátor, Asa Hutchinson korábbi arkansas-i kormányzó és Doug Burgum észak-dakotai kormányzó sorakozott fel a színpadon a wisconsini Milwaukeeban.
A republikánus elnökjelölt-aspiránsokkal ebben a cikkünkben ismerkedhetnek meg jobban.
A vita főszereplője kisebb meglepetésre nem a Trump első számú kihívójának tartott Ron DeSantis, hanem az indiai bevándorlók gyermekeként született Vivek Ramaswamy lett. A 38 éves vállalkozó mindent megtett, hogy magára irányítsa a figyelmet, többek között megosztó kijelentésekkel, és Trump melletti harcos kiállásával.
Ramaswamy hoaxnak nevezte a klímaváltozást és kijelentette, hogy az USA-nak abba kéne hagynia Ukrajna támogatását. Amikor kézfeltétellel kellett jelezni, hogy mely jelöltek támogatnák Trumpot akkor is, ha elítélnék, Ramaswamy keze emelkedett a magasba a leggyorsabban (ahogy azt várni lehetett, csupán Christie és Hutchinson nem tette fel a kezét).
A vállalkozó taktikája úgy néz ki, bejött. A Google keresésekben kilőtt a neve a kétórás vita alatt. A vitára kitűzött célja világos volt: a republikánus előválasztás egyetlen „outsidereként” be kellett dobnia a nevét a köztudatba. Ramaswamy aktivitása pedig ennek megfelelően szemmel látható volt. Mike Pence után ő beszélt a második legtöbbet.
Azonban ha nem akarta volna felhívni magára a figyelmet, valószínűleg akkor is róla szólt volna a vita. A többi elnökjelölt-aspiráns ugyanis őt látta fő ellenfelének, ennek megfelelően többen is próbálták betámadni.
Ramaswamy ugyanis néhány hónap alatt 1 százalékról közel 10 százalékra tornázta fel támogatottságát, és feljött a harmadik helyre a felmérésekben. Leelőzve jóval tapasztaltabb és ismertebb ellenfeleit, akik továbbra is 5 százalék alatt szenvednek.
Mike Pence a tapasztalatlansága, Nikki Haley a külpolitikához való hozzá nem értése, Chris Christie pedig nyolc évvel ezelőtti, Marco Rubio elleni támadását újrahasznosítva robotikussága („mintha a ChatGPT-t hallanám”) miatt kötött bele a 38 éves vállalkozóba a vita során.
Haley pozitív, DeSantis negatív meglepetést okozott
A felmérésekben mindössze 3,4 százalékon szerénykedő Haley higgadtságával és ellenfeleihez mérten centristább álláspontjaival tűnt ki a vitán. Rögtön az elején betámadta Trumpot és Pence-t amiért „eladósították” az országot, és kiállt Ukrajna támogatása mellett is.
Amikor ellenfelei próbáltak egymásra licitálni, hogy ki vezetne be szigorúbb abortusztörvényeket, felhívta a figyelmet arra, hogy nincsen realitása annak, hogy átvigyenek egy országos abortusztilalmat a szenátuson. Ezenkívül arról beszélt, hogy a fogamzásgátlásnak mindenki számára elérhetőnek kéne lennie, az abortuszhoz folyamodó nőket pedig nem szabad börtönnel és halálbüntetéssel fenyegetni, mint azt egyes republikánusok teszik.
Ramaswamyval és Haleyvel ellentétben a felmérésekben egyre inkább visszacsúszó, mostanra csaknem 40 százalékos hátrányba kerülő, ám továbbra is második helyen álló Ron DeSantisnek egyáltalán nem sikerült kitűnnie a vitán. Pence, Ramaswamy és Christie is többet beszélt nála.
Egy hét múlva a legtöbb embernek valószínűleg csupán nyitóbeszéde utáni kényszeredett mosolya fog megmaradni a floridai kormányzó szerepléséből, illetve az, hogy amikor Trump támogatása volt a kérdés, csupán azután tette fel a kezét, hogy körbenézett, és látta, hogy majdnem mindenki más feltette a sajátját.
DeSantis egyetlen szerencséje az volt, hogy mivel a legtöbb jelölt Ramaswamyt érezte veszélyesnek a saját esélyeire nézve, nem a floridai kormányzó lett a támadások központja.
A következő republikánus tévévitát egy hónap múlva rendezik majd, az előválasztás pedig januárban veszi majd kezdetét.
Trump közben Tucker Carlsonnal beszélgetett
Öt perccel a Fox Newson futó tévévita kezdete előtt jelent meg a Twitteren Tucker Carlson interjúja a vitát kihagyó Donald Trumppal. A felmérésekben toronymagasan vezető, 52 százalékon álló politikus a múlt héten több alkalommal is arról posztolt közösségi oldalán, hogy ismertsége és „legendásan magas számai” miatt nem látja értelmét annak, hogy részt vegyen a vitákon.
Hogy elvegye a figyelmet kihívói elől, az exelnök a legnépszerűbb jobboldali tévéssel, Tucker Carlsonnal szervezett rá egy interjút a vitára. Az interjút még a múlt héten, New Jersey-i golfklubjában vette fel Carlsonnal, aki kedden már Budapesten szidalmazta David Pressman amerikai nagykövetet.
A Fox Newstól áprilisban kirúgott Carlson annak ellenére vállalta el lelkesen az interjút, hogy bár a képernyőn korábban is lelkes támogatója volt Trumpnak, az év elején kiszivárgott, hogy privát levelezésében arról írt, hogy „szenvedélyesen gyűlöli” az exelnököt.
„Miért tenném ki magam annak, hogy két órán keresztül zaklatnak olyanok, akiknek nem is kéne indulniuk az elnökségért?” – tette fel a kérdést Trump a 45 perces interjúban a tévévitára utalva.
Carlson többek között Jeffrey Epstein halálának körülményeiről is kérdezte Trumpot, de szóba jött a Capitolium 2021. január 6-i ostroma is, amiről a politikusnak a „szeretet” és az „egység” jutott az eszébe.
Trump akaratával ellentétben azonban úgy tűnik, nem sikerült interjújával elvennie a rivaldafényt a tévévita elől. Minden fontosabb jobb- és baloldali hírportál és tévécsatorna a vitát helyezte előtérbe az este folyamán Amerikában.
Azonban Trump stratégikusan csütörtökön fogja feladni magát a Fulton megyei börtönben Georgiában, mindössze fél nappal a tévévitát követően. Ezzel pedig azonnal vissza fogja szerezni a médiafigyelmet kihívóitól.
Főleg amiatt, hogy az előző három vádemeléssel ellentétben most nagy valószínűséggel rabosítási fotó is fog róla készülni, ami azonnal bejárja majd a médiát. Mint bizalmasáé, Rudy Giulianié, aki szerdán adta fel magát.
Maga a hivatalos vádemelés – immáron a negyedik – várhatóan a szeptember 5-i héten történik majd meg. Fontos részlet, hogy az eddigi vádemelésekkel ellentétben most lehetnek majd tévékamerák a tárgyalóteremben, ahol Trumpnak hivatalosan is felolvassák a vádpontokat. Mivel ezt várhatóan minden amerikai tévécsatorna élőben fogja közvetíteni, az ügy még az előző három vádemelésnél is nagyobb figyelmet kaphat – írtuk korábban.
További források: Politico, Politico, CNN, New York Times