Robbanás a fedélzeten, rakéta – egyre csak keringenek az elméletek arról, miért zuhant le Prigozsin gépe

2023. augusztus 24. – 19:41

Robbanás a fedélzeten, rakéta – egyre csak keringenek az elméletek arról, miért zuhant le Prigozsin gépe
A lezuhant gép roncsánál dolgozó specialisták egy halottaszsákot cipelnek – Fotó: Dmitry Lebedev / Kommersant Photo via Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

Szerdán lezuhant egy magángép Oroszországban, melyen az orosz légügyi hatóság tájékoztatása szerint ott volt Jevgenyij Prigozsin kegyvesztett Wagner-vezér és a zsoldossereg másik alapítója is. Az eset körül azonban 24 órával később is sorakoznak a kérdőjelek. Összeszedtük, amit az ügyről biztosan tudni lehet, de cikkünkben a fennmaradó kérdéseket is alaposan körüljárjuk.

Mit tudunk a lezuhant repülőgépről?

Az Embraer Legacy 600-as magánrepülőgép Moszkvából Szentpétervárra tartott, amikor eltűnt a radarokról, és Moszkvától közel 300 kilométerre északra, a tveri régióban található Kuzsenkino falu közelében a földbe csapódott.

Az orosz légügyi hatóság tájékoztatása szerint a repülőgépen tíz ember volt, a háromfős személyzet és hét utas. A becsapódásban mind a tízen életüket vesztették. Egy nagyobb hírportálok által is megosztott helyszíni videófelvételen az látható, hogy a gép irányíthatatlanul és meredeken zuhan lefelé, csíkot húzva maga után.

A gép utaslistája alapján Jevgenyij Prigozsin, a Wagner-zsoldossereg vezetője és a zsoldossereg másik alapítója, Dmitrij Utkin is a lezuhant repülőgépen utazott. Azt hogy a két Wagner-vezér rajta volt a lezuhant gépen, szerda este az orosz légügyi hatóság is megerősítette.

Prigozsin és Utkin haláláról a Wagner-csoporthoz köthető Grey Zone Telegram-csatornán is megjelent egy-egy bejegyzés. Azt írták, hogy Prigozsin Oroszország „árulóinak” tettei miatt meghalt.

Az is biztos, hogy az RA-02795 lajstromszámú gép Prigozsinhoz volt köthető. A Wagner vezére állítólag többször is használta korábban a most lezuhant gépet, június 27-én is ezzel távozott Szentpétervárról Belaruszba a Wagner egynapos lázadását követően. Prigozsin korábban Putyin egyik legközelebbi bizalmasának számított, de a Wagner kereken két hónappal ezelőtti, sikertelen lázadása után kegyvesztett lett.

Putyin egy nap után részvétét fejezte ki Prigozsin családjának

Ugyan az orosz légügyi hatóság papíron megerősítette, hogy Prigozsin és Utkin is a gépen utazott, azonban nem volt egyértelmű, hogy ezt csak a néhány órával korábban közzétett utaslista alapján tették, vagy volt bármi egyéb bizonyíték a birtokukban. A jelenleg rendelkezésre álló információk szerint ugyanis nem egyértelmű, hogy sikerült-e már azonosítani a holttesteket. Tehát továbbra is hiányzik egy kézzel fogható bizonyíték arról, hogy Prigozsin valóban életét vesztette, noha a legtöbben ezt feltételezik.

Keir Giles, a meghatározó Chatham House külpolitikai intézet elemzője is óvatosságra intett a hírekkel kapcsolatban. Az Associated Pressnek arról beszélt, hogy az elmúlt évek során több ember is Jevgenyij Prigozsinra változtatta a nevét, hogy a valódi Prigozsin összezavarhassa ellenfeleit, akik az utazásait próbálnák figyelni.

Részlet Prigozsin utolsó nyilvános videójából, melyet Afrikában vett fel néhány nappal azelőtt, hogy meghalt – Fotó: PMC Wagner / Reuters
Részlet Prigozsin utolsó nyilvános videójából, melyet Afrikában vett fel néhány nappal azelőtt, hogy meghalt – Fotó: PMC Wagner / Reuters

Prigozsin halála körül további kérdőjelek is sorakoznak. Látványos volt Vlagyimir Putyin és az orosz katonai vezetés hallgatása a lezuhant repülőgéppel kapcsolatban. Az orosz elnök végül 24 órával a baleset után szólalt meg először.

Csütörtök esti nyilatkozatában Putyin tehetséges üzletemberként jellemezte Prigozsint és részvétét fejezte ki az áldozatok családjainak.

Putyin úgy fogalmazott, hogy „ha valóban a fedélzeten voltak a wagneresek, ahogy arról az előzetes információk szólnak”, de utána múlt időben beszélt Prigozsinról.

A júniusi egynapos lázadás után Prigozsint és a Wagnert befogadó Alekszandr Lukasenko belarusz elnök részéről viszont továbbra sem érkezett semmilyen nyilatkozat az ügyben.

Kérdéseket vet fel az is, hogy a lassú kommunikációjáról híres orosz légügyi hatóság miért erősítette meg szokatlanul gyorsan, hogy Prigozsin neve is szerepelt a lezuhant gép utaslistáján.

Ezeken kívül kérdés az is, hogy ha idegenkezűség történt, ki álhatott Prigozsin likvidálása mögött. Igaz a legtöbben a júniusi lázadás miatt bosszúszomjas Putyint sejtik a gép lezuhanása mögött.

Joe Biden amerikai elnök azt nyilatkozta a lezuhant géppel kapcsolatban, hogy „nem sok olyan dolog történik Oroszországban, ami mögött ne Putyin állna.” A BBC brit védelmi forrásai szerint jó eséllyel az FSZB, Oroszország nemzetbiztonsági szolgálata (a KGB utódja) végezhetett Prigozsinnal, Putyin utasítására.

Nincs hiány az elméletekből

A legtöbb találgatás azonban nem a fentiek, hanem akörül forog, hogy mégis mi miatt zuhant le a repülőgép. Egyelőre semmit nem lehet kizárni, azonban fontos nyom lehet, hogy a médiában keringő videón az vehető ki, hogy az irányíthatatlanul zuhanó gépnek hiányzik az egyik szárnya, ami erősíti azon elméleteket, hogy merénylet történt.

A Sky News katonai elemzője, Sean Bell arra hívta fel a figyelmet, hogy a videó legelején egy fehér füstpamacs látszik az égen azon a ponton, ahonnan a repülőgép vélhetően zuhanni kezdett. Ez a kis felhő Bell szerint egy robbanás vagy egy légvédelmi rakéta nyoma lehet.

Bell azt is kiemelte, hogy a videón az látszik, hogy a zuhanó repülőgép egy fehér csíkot húz maga után. Ez szerinte minden bizonnyal nem füst, hanem a gépből ömlő üzemanyag nyoma lehet. A kiömlő üzemanyag nagy mennyisége szerinte arra utal, hogy a gép komolyan megsérülhetett a levegőben.

Az elemző a rendelkezésre álló bizonyítékokat összegezve arra következtet, hogy légvédelmi rakéta okozhatta a gép vesztét. Ugyanis a repülő szárnyát nagyobb eséllyel tudja leszakítani egy rakéta, mint egy a gép fedélzetén elrejtett bomba.

A gép becsapódásának helyszíne – Fotó: Wagner Telegram Account / Anadolu Agency via AFP
A gép becsapódásának helyszíne – Fotó: Wagner Telegram Account / Anadolu Agency via AFP

A Wagner-csoporthoz köthető Telegram-csatornákon a gép lezuhanása után azonnal arra kezdtek célozgatni, hogy egy orosz légvédelmi rakéta lőhette le a gépet.

Pavel Akszenov, a BBC oroszországi újságírója azonban arra hívta fel a figyelmet, hogy a médiában keringő videó alapján a zuhanó repülőgép nem lángolt. Legalábbis úgy tűnik, hogy ha volt is a fedélzeten tűz, az nem volt erős. Viszont a légvédelmi rakéták repeszekkel szokták elpusztítani a célpontot, melynek hatására általában ki szoktak gyulladni a lelőtt repülőgépek, ráadásul egy ekkora gép feltehetően több darabra szakadt volna.

Akszenov arról is ír, hogy a gép túl magasan (8534 méteren) repült ahhoz, hogy hordozható rakétavető segítségével effektíven megsemmisíthető lett volna. Azokat ugyanis legfeljebb 3-4000 méter magasan repülő célpontok ellen szokták bevetni. Így ha mégis légvédelmi rakéta végzett a géppel, azt egy légitámaszpontról lőhették ki.

Egy másik elmélet szerint bomba robbanhatott a gépen. A New York Times magyar idő szerint csütörtök esti információi szerint ezt az elméletet favorizálja az amerikai hírszerzés is. Az első amerikai és nyugati jelentések szerint nem lehet egyértelmű következtetéseket leszűrni egyelőre, ám azt valószínűsítik, hogy bomba robbanhatott a gépen.

A név nélkül nyilatkozó hírszerzők arról is beszéltek a New York Timesnak, hogy egyelőre nem sikerült megerősíteniük, hogy valóban meghalt Prigozsin, valamint hogy amerikai műholdak nem észlelték légvédelmi rakéta kilövését a térségben.

A Sky News által megszólaltatott, Oroszországra specializálódott korábbi brit hírszerző, Christopher Steele arra utalt, hogy egyes pletykák szerint a bombát egy borosládába rejthették.

A rendfenntartó szervek között jó forrásokkal rendelkező orosz Baza hírportál is arról számolt be, hogy a nyomozók arra az elméletre összpontosítanak, hogy egy vagy két bombát helyezhettek el a fedélzeten, írja a Reuters. A brit hírügynökség megjegyzi azt is, hogy ezzel párhuzamosan a légvédelmi rakétáról szóló elmélet is aktívan kering az orosz médiában. Megerősíteni azonban egyik elméletet sem tudta eddig a Reuters.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!