Másodszor is megpróbált fellőni egy kémműholdat Észak-Korea, másodszor is felrobbant

2023. augusztus 24. – 10:24

Másolás

Vágólapra másolva


Másodjára is kudarcot vallott Észak-Korea kísérlete egy katonai műhold felbocsátására. A kémműholdat szállító rakéta indítása csütörtök kora hajnalban történt egy észak-pjongáni tartományban lévő telephelyről.

A rakétaindítás első és második szakasza tervszerűen ment, de a harmadik fokozat repülése során „a vészhelyzeti rendszer hibája miatt” robbanás következett be. A kudarc okainak kivizsgálását követően októberben újabb indításra tesznek kísérletet. Phenjan először május 31-én tett kísérletet egy katonai felderítő műhold pályára állítására, de az nem sikerült.

A japán kormány csütörtök reggel közölte, hogy Észak-Korea rakétát indított Japán déli részén át a Csendes-óceán felé. A rakétát az északnyugati Tongcsang-ri városnál található rakétakísérleti telepről indították. A tokiói kormány a hét elején közölte, értesítést kapott arról, hogy Phenjan augusztus 24. és 31. között műholdat szándékozik indítani az űrbe. Az Egyesült Államok, Japán és Dél-Korea májusban elítélte a sikertelen rakétaindítást, azzal vádolva Phenjant, hogy interkontinentális ballisztikus rakétaprogramjához közvetlenül kapcsolódó technológiát használt.

Észak-Koreának ENSZ-határozatok tiltják a ballisztikus rakéták tesztelését. Kialakításuktól függően az ilyen rakéták egy vagy több nukleáris robbanófejjel is felszerelhetők.

Kim Dzsongun egy lőszergyárban tett látogatása alkalmával rakéták és más fegyverek gyártásának drasztikus növelését rendelte el augusztusban. Gyaníthatóan azért döntött a fegyvergyártási kapacitás növelése mellett, mert amerikai tisztviselők szerint az orosz védelmi miniszter nemrégiben arról tárgyalt Észak-Koreával, hogy több fegyvert adjon el Oroszországnak az Ukrajnával vívott háborúban.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!