Külföld

RSS

Orbán is beleegyezett, megvan az alku Ukrajna 50 milliárd eurós támogatásáról

Mind a 27 állam- és kormányfő beleegyezett, hogy az uniós költségvetésen belül segítsék Ukrajnát, jelentette be az Európai Tanács elnöke.

Megölte apját, lábasban mutogatta a levágott fejét a YouTube-on egy amerikai szélsőjobboldali

Justin Mohn szerint apja áruló volt, mert 20 évig dolgozott a szövetségi kormánynak. A Pennsylvania állambeli férfit egy katonai bázison kapták el.

Zsarolási vádak, szivárogtatások – már a kezdés előtt eldurvult az EU-csúcs

Megint Orbán Viktor lesz a főszereplő a rendkívüli állam- és kormányfői csúcstalálkozón, amit eleve az ukrajnai támogatást és a közös költségvetés emelését megakasztó decemberi vétója miatt hívtak...

Orbán biztosította Melonit, hogy garantálják az antifa-aktivista jogait a magyar börtönben

Olasz sajtóértesülés szerint Orbán azt mondta Meloninak, hogy az igazságszolgáltatás nem a kormánytól függ.

4,4-es erősségű földrengés volt Ausztriában

Bécsújhelytől 33 kilométerre mérték a földrengést, károkról nem érkeztek hírek.

Megszólalt a magyar-izraeli lány, akit húgával együtt túszul ejtett a Hamász

Hírfolyamunk a közel-keleti válságról.

Az FBI szerint kínai hekkerek amerikai célpontok elleni támadásra készülnek

A Szövetségi Nyomozó Iroda igazgatója nem festett rózsás képet a közeljövőről.

Három éve százezrek tüntettek, Lukasenko most csendben számol le az ellenzék maradékával

Az elmúlt egy év legnagyobb letartóztatási hullámát indította el Lukasenko az ellenzékkel szemben. Az országot 30 éve irányító elnök helyzete ugyanakkor nem az ellenzéktől, hanem Moszkvától függ,...

Mark Zuckerberg bocsánatot kért a fiataloktól, akiket online zaklatás ért

„Sajnálom mindazt, amin keresztül mentél” – üzente nekik az Egyesült Államok kongresszusa előtt.

Orbán a brüsszeli belvárosban tüntető gazdákkal találkozott

A magyar kormányfő azt mondta, hogy a jelenlegi vezetők soha nem fognak a gazdáknak kedvező döntéseket hozni.

Kövess minket Facebookon is!