Előkerült egy tó fenekéről egy pisztoly, amitől azt remélik, közelebb visz a Franciaországot megrázó gyilkosság megoldásához

Tizennégy éve, 2012. szeptember 5-én megrázták Franciaországot a chevaline-i, vagy alpesi gyilkosságok. Egy brit család három tagját és egy francia bicikliző férfit öltek meg az alig 180 fős falu közelében, egy erdős résznél. Az Al-Hilli családból ketten túlélték a támadást: a két kislány. Bár Zainab és Zeena személyében volt fül- és szemtanú, és felmerült több gyanúsított is, a nyomozás hamar zátonyra futott.
Szinte semmilyen nyom nem került elő az elmúlt években, bármilyen technikai újítást vetett is be a rendőrség. Egészen addig, amíg nemrég néhány brit turista be nem jelentette a rendőrségnek, hogy fürdőzés közben találtak egy antik fegyvert. A pisztoly ugyanolyan márkájú, mint amivel a feltételezések szerint az áldozatokat lelőtték, és egyes források szerint a típus is egyezhet. Egyelőre folyik az elemzés, hogy valóban a gyilkos fegyvert találták-e meg a bűntény helyszínétől néhány tíz kilométerre.
Elsőre még balesetnek hitte
Brett Martin, egy brit kerékpáros tizennégy éve gyanútlanul tekert Chevaline közelében, amikor belefutott a tetthelybe. Az erdei autóút mellett, egy parkolóhoz érve először egy földön heverő biciklit pillantott meg, amit már látott korábban, mert a tulajdonosa megelőzte őt az úton. Martin azt hitte, hogy az illető csak megpihent, és ott rakta le a kerékpárt. Rögtön utána azonban egy kisgyerek kódorgott ki a fák közül az útra.
Martin messziről nézve még azt hitte, hogy a kislány valakivel kergetőzhet, mert úgy csetlett-botlott, mintha rázná a nevetés, és emiatt ügyetlenkedne. Martin a helyszínhez közeledve egy kocsit is észrevett. A motor még járt, a férfinak pedig úgy tűnt, hogy csúnya autóbaleset történhetett. A kocsi egy lejtős részen parkolt, rükvercbe volt állítva. Farral a parkoló körüli lejtő felé állt, a kerekek pedig forogtak. Martin nem esett pánikba, mert korábban a brit hadseregben szolgált.
Úgy döntött, hogy leállítja a motort, ezért megkerülte a kocsit, hogy kinyissa a sofőr felőli ajtót.
Ekkor látta, hogy az ablaküveg be van törve, de nem úgy, ahogy egy autóbalesetnél kéne: egy lyuk és csillag alakú repedések díszítették az üveget.
Valaki tehát belőtt az ablakon, gyilkosság történt. Aztán a kocsi mellett megpillantotta azt a biciklist is, aki korábban eltekert mellette az úton. Ő is halott volt. A lány, akit látott, összeesett a kocsi előtt. Martin felkarolta, és odébb vitte őt. Közben értesítette a hatóságokat. A telefonban azt mondta, hogy kénytelen volt odébb húzni a kerékpáros holttestét is, mert attól félt, hogy a járó motorú, forgó kerekű kocsi kárt tett volna benne.
„Soha nem láttam még lelőtt embereket, csak hollywoodi filmekben. De olyan volt, mintha valaki csak épp annyit mondott volna, hogy »ennyi«, és a stáb otthagyta volna a forgatási helyszínt úgy, ahogy volt” – emlékezett vissza később a BBC-nek. A hatóságok szintén arra jutottak, hogy a gyilkosságot nem sokkal korábban követték el, és az egész leszámolást alig néhány perc alatt vitte véghez valaki. Lelőtte a biciklist, a kocsiban ülő három felnőttet, és megsebesítette a velük lévő 4 és 7 éves lányokat.
Hidegvérű gyilkosság, néhány perc alatt
Nem sokkal később kiderült, hogy kik az áldozatok. A kerékpáros, Sylvain Mollier francia volt, és egyedül kirándult a környéken. Tapasztalt kerékpáros túrázó lehetett, mert méregdrága, akkori ár szerint ötezer eurós (akkori árfolyamon kb. másfél millió forintos) biciklivel járta a környéket, amit az apósa ajánlott neki úti célként. Az Al-Hilli család nyaralni érkezett Franciaországba. Eredetileg London külvárosában éltek, iraki bevándorlók voltak. A családfő, Saad Al-Hilli repülőgépmérnökként dolgozott, és 50 éves volt. Feleségével, a lányaikkal és az anyósával indult útnak. A gyilkosság helyszínétől nem messze kempingeztek egy lakókocsival, napközben pedig egy BMW kombival utazgattak.
Szeptember 5-én, fél kettő után keresztezte egymást az áldozatok útja a gyilkoséval. Ezt onnan lehet tudni, mert Brett Martin szerint 13 óra 15 perc körül hagyta le őt Mollier a biciklijével. Al-Hilliék pedig ebben az időpontban még Chevaline-ben fotózkodtak. Alig fél órával később talált rájuk holtan Martin. Hogy mi történt, arról a két túlélő lány és a nyomok adtak valamiféle képet. Zainab Al-Hilli volt a 7 éves lány, akit Martin először észrevett, és aki súlyosan megsérült. Zeena, a 4 éves kislány, a kocsiban vészelte át a történteket.
Zainab vallomása szerint a kocsin kívül volt az apjával, amikor megragadta a kezét, és elkezdett az autó felé rohanni. Egyes források szerint ekkor csípőn lőtték a férfit, csak még be tudott mászni az autóba, de ezt az ügyészség tagadta. A kislánya közben nem jutott be a kocsiba. A keréknyomok alapján Saad rükvercbe tette a kocsit, hogy megforduljon, és ki tudjon hajtani a parkolóból. Tolatás közben elütötte Mollier-t, ezt a halottkém megerősítette. Közben a gyilkos további lövéseket adott le a kocsira. Több lövedéket is találtak az aljnövényzetben, valószínűleg többször is elvétette a mozgásban lévő BMW kombit. A gyilkos legalább 25 lövést adott le.

Saad Al-Hilli anyósa, felesége és négyéves lánya, Zeena a hátsó üléseken ültek. Zeena vallomása szerint az anyja azt mondta, hogy bújjon el. A lövedékek az ablakon keresztül eltalálták az egyik utast – hogy kit, azt nem említik a korabeli források. Azt feltételezik, hogy Saad Al-Hilli pánikolva beletolatott a parkoló szélén lévő lejtős részre. A rendőrség szerint a gyilkos odasétált az autóhoz, és egyenként, kétszer is hidegvérrel fejbe lőtte az utasokat. Mollier-t egyes források szerint hétszer lőtte meg.
A kocsin kívül lévő Zainab a vállán és az arcán is megsérült a lövöldözés közben, de életben maradt. A gyilkos nem ölte meg, viszont megütötte a pisztoly tusával. Valószínűleg nem azért, mert megkönyörült rajta, hanem azért, mert kifogyott a lőszerből. Ráadásul a nyomok szerint valami megzavarta, mert inkább elmenekült a helyszínről. 13 óra 45 körül megérkezett a helyszínre Martin, aki értesítette a rendőrséget. Zainabot életveszélyes állapotban vitték kórházba, és egy rövid ideig mesterséges kómában tartották. A halott édesanyja szoknyája alatt kuporgó Zeenát csak 8 órával a gyilkosság után vették észre a hatóságok, miután elkezdték kiemelni a holtesteket a kocsiból. Ő sértetlenül megúszta a leszámolást, de nem tudott tanúskodni, mert nem látott semmit.
Egyezik a helyszín és a fegyver márkája is
Azt nem tudták rekonstruálni, hogy Molliert ölték-e meg előbb, vagy a családot. Brett Martin a feltételezések szerint épp egy hídon hajtott át a biciklijével, amikor a lövöldözés történt, a vízcsobogás és az akusztikai adottságok miatt viszont nem hallotta a lövéseket. A kronológia hiányában az sem volt világos, hogy vajon ki lehetett a gyilkos eredeti célpontja.
A hatóságok több lehetséges teóriát is felvázoltak. Az egyik lehetőség szerint a kerékpáros Mollier volt a célpont. Ennek viszont ellentmond, hogy a londoni család bizonyára nem parkolt volna le csak úgy az út szélén, ha látták volna a vérző biciklist és a gyilkost. A másik lehetőség, hogy Al-Hilliéket akarta megtámadni a gyilkos, Mollier pedig csak rosszkor volt rossz helyen. Később ezt a forgatókönyvet részesítette előnyben a nyomozóhatóság.
A tettes fegyvere volt az egyik legfontosabb nyom, amin elindulhattak. A kerékpár közelében a szakértők megtalálták a gyilkos fegyver egy darabját, amely lehetővé tette a modell lenyomozását. A hatóságok vizsgálata szerint egy egészen különleges fegyverrel lőtték le az áldozatokat: egy antik Luger típusú pisztollyal. Ebből annak idején kb. 3 millió készülhetett, és a rendőrség megállapította, hogy egy P06-os, 7,65 milliméteres kaliberű típus lehetett a fegyver.
A Luger azért is érdekes, mert ezt a lőfegyvert a svájci hadseregben használták az alapfelszerelés részeként az 1920-30-as években. A Le Monde szerint 2012-re már gyűjtői darabnak számított, bár a nyomozást vezető csendőrség akkor azt mondta, hogy számos svájcinak, vagy határ menti lakosnak lehet ilyen a birtokában. Ez alapján kevésbé tartották valószínűnek, hogy bérgyilkos lett volna az elkövető, mert egy hivatásos bérgyilkos valószínűleg nem egy antik fegyvert használt volna. Azt viszont feltételezték, hogy a gyilkos gyakorlott lövész volt. Zainab vallomása alapján azt is megállapították, hogy egyedül cselekedett, a lány ugyanis látta a „gonoszt”.
Az évek során több embert is őrizetbe vettek lehetséges gyanúsítottként, de végül senki ellen nem emeltek vádat. 2013-ban és 2014-ben is letartóztatták Saad Al-Hilli bátyját, Zaidot, akivel a családapa régóta nagyon rossz viszonyban volt egy örökösödési vita miatt. A brit média szerint Zaid megpróbálta meghamisítani az apja végrendeletét, és jelentős összeget próbált így eltulajdonítani a testvérét megillető pénzből. A férfi ártatlannak vallotta magát, és bizonyítékok hiányában végül szabadon engedte a rendőrség.
Egy másik furcsa szál Iqebalhoz, a 47 éves családanyához kötődött. A halála után derült ki, hogy a nő családja semmit nem tudott a múltjáról, egészen pontosan arról, hogy Saad előtt már egyszer férjnél volt. Az exférje az Egyesült Államokban élt, de egy egészen furcsa véletlen tisztázta a gyanú alól: aznap kapott halálos infarktust, amikor az Al-Hilli családot lemészárolták.
Brett Martin ugyan nem látta a gyilkost, de személyleírást adott egy fehér motorral közlekedő férfiről, akit lehetséges elkövetőként tartott számon a rendőrség. Róla fantomkép is készült. Ebből és a pisztolyból kiindulva egy ideig az egyik lehetséges gyanúsított egy helyi exrendőr volt, aki nagyon hasonlított a fantomképre, amit kiadtak. A férfit le is tartóztattak, de nem ítéltek el az ügyben. Egy másik gyanúsított egy börtönviselt iraki férfi volt, aki azt állította, sok pénzt ajánlottak fel neki, hogy Nagy-Britanniában élő irakiakat öljön meg. 2022-ben sikeresen azonosították a valódi fehér motoros férfit, de végül bizonyíték hiányában ellene sem emeltek vádat, minden vád alól tisztázták.
2024-ben a DNS-technológiai újítások segítségével újabb teszteket csináltak, hátha az áldozatok ruháin és a környéken begyűjtött cigarettacsikkeken felbukkan a gyilkos mintája. A kimutatott genomot azonban nem tudták azonosítani. 2024-ben a hatóságok rekonstruálták a jelenetet, ami alapján azt feltételezték, hogy a tettes különleges módon süthette el a fegyverét. Olyan módszerrel ölte meg az áldozatokat, amire kizárólag a francia titkosszolgálat fegyvereseit, illetve a svájci különleges egységeket képezik ki – írta a Le Parisien. Ez alapján az egyik teória az, hogy egy korábban fegyveres erőknél szolgáló francia vagy svájci „megkattant”, és hirtelen felindulásból végzett ki mindenkit.
„Bármi lehetséges. Csak remélem, hogy ez nem egy újabb Godard-ügy, amelyet soha nem fognak megoldani” – mondta a nyomozás kezdetekor Eric Maillaud, az ügyész, aki az ügyet megkapta. A férfi egy másik családi tragédiára utalt, amely akkorra már 13 éve megoldatlan volt. Maillaud nem tudhatta, hogy a próféta szólt belőle. Több mint 14 év alatt ugyanis ugyanolyan kihűlt akta lett az Al-Hilli család és Mollier lemészárlása, mint a Godard-ügy.
2026 augusztus 20-án, épp a gyilkosságok 14 éves évfordulója előtt nem sokkal viszont áttöréssel kecsegtető fejlemény történt.
Brit turisták a Chevaline-tól 50 kilométerre fekvő Annecy-tóban fürödve észrevettek a fenéken egy fegyvert. Először azt hitték, csak egy vízipisztolyról van szó, de aztán kiemelve érezték a súlyát. Értesítették a rendőrséget, akik megállapították, hogy egy Lugerről van szó, valószínűleg egy P06-osról. Ráadásul a fegyvert a France Info szerint pontosan azzal a kempinggel szemben találták meg, ahol az Al-Hilli család is megszállt.
A BBC szerint a szakértők most vizsgálják, hogy a víz alatt töltött idő során súlyosan megrongálódott fegyver valóban a gyilkosságnál használt típus és kaliber lehet-e. Ha kiderül, hogy a gyilkos fegyvert találták meg, akkor az új lendületet adhat a nyomozásnak.