Orosz zenészek emigrációban: A saját unokanővérem tanítja lőni a frontra tartó katonákat, ez egy rémálom

Kitiltott énekesek, betiltott dalok, a színpadon elítélt külföldi ügynökök, a tömegben menekültek: ki a diktatúra, ki a háború elől jött el, hogy együtt énekeljenek, oroszországiak és ukrajnaiak, és küldjék el közösen anyázva Vlagyimir Putyint. Lényegében ez a koreográfiája a prágai Outloud fesztiválnak, amelyet a múlt hétvégén másodszor tartottak meg, elsősorban a Közép-Európában élő oroszokra és ukránokra fókuszálva.

Csehországban, Lengyelországban és Szlovákiában összesen több mint 2,2 millió ukrajnai és néhány tízezer orosz állampolgár él. A cseh főváros központjától távolabb eső egykori ipari telep környéke velük telt meg múlt vasárnap, hogy azokat a fellépőket láthassák, akiket a putyini rezsim külföldi ügynököknek bélyegzett dalaik és az Ukrajna elleni háború elutasítása miatt. Többek között ott volt Monetochka, a Pornofilmy és a Bi-2 is.

Senki sem siet vissza

„Eszemben sincs visszamenni” – összegzett Irina a hosszas sorbanállás után egy árnyékos sátorban, nem messze egy kiállított Ladától, amelyet a fesztiválozók szülővárosaik nevével vagy épp Putyinnak küldött keresetlen üzenetekkel firkáltak össze. A 27 éves nő még az Oroszország által 2022 februárjában indított orosz–ukrán háború előtt pár évvel jött el otthonról, a tatárföldi Kazanyból. Már a tanulmányait is Csehországban végezte, most fül-orr-gégészként dolgozik Karlovy Varyban.

„Apám is mindig arról álmodott, hogy egyszer világot lát, neki ez elmaradt, de engem támogatott” – mondta. Már a háború kezdetekor szintet lépő orosz rezsim előtt is vonzóbbnak találta a külvilágot, pedig a milliós Kazany még a Moszkván és Szentpéterváron kívüli Oroszország prosperálóbb részéhez tartozott.

Hosszú évek óta haza sem látogatott, előbb a Covid, aztán a háború miatt. Így marad az online kapcsolattartás, már amennyire ez lehetséges az Oroszországban betiltott üzenetküldő appok korában. „Így is lehet beszélni a rokonokkal, de nem mindenkivel érdemes. Tudom, mit gondolnak a háborúról, így inkább nem érintjük a témát, már ha egyáltalán hívjuk egymást a szélesebb családdal. Apámmal viszont mindent meg tudok beszélni.” Irina sok ukránt is megismert Csehországban, jóban van velük. De mostanra, a háború ötödik évében nem kell bizonygatnia, hogy elítéli a háborút.

„Aki itt van, mindenki így gondolja” – mondta Konsztantyin. Ő ugyan kazahsztáni, de Oroszországgal sok kapcsolata volt a háborúig, bár ő maga is évekkel korábban jött Csehországba. Mérnökként tanul, idén végez és a tervei szerint le is telepszik Prágában. Annak viszont örül, hogy Putyin miatt neki sosem kellett magyarázkodnia, sőt, a Moszkvától egyébként is távolodó kazahsztáni vezetés miatt sem. Kaszim-Dzsomart Tokajev elnök nemrég egy közös gazdasági fórumon udvarias formában, de eléggé világosan jelezte Putyinnak, hogy az ukrajnai háborút a közép-ázsiai volt szovjet tagköztársaság is elítéli.

Ivan és Vaszil a kárpátaljai ingázó munkavállalók szokásos életét élte, amikor kitört a háború. „Egy hónappal korábban kaptam meg a munkavállalási engedélyemet” – idézte fel Ivan. Egyikük sem ment vissza Ukrajnába, ha megtennék, mozgósításra alkalmasként már nem is hagyhatnák el az országot. „Hiányzik Huszt, de nem mehetek. Ha a háborúnak vége lesz egyszer, akkor igen, bár tudom, ferde szemmel fognak rám nézni. Megértem, van aki a lábát vagy az életét adta a fronton, nem szólhatok egy szót sem.”

Azoknak a veteránoknak a felvetésein sem csodálkozik, akik a hozzá hasonlóktól megvonnák a szavazati jogot. De nem keseregni jöttek a fesztiválra, hanem, hogy hallják azokat az Oroszországban egykor népszerű előadókat, akiket elüldözött a rendszer, mert nem a Kreml hangján szóltak. „Leginkább a Pornofilmy miatt vagyunk itt.”

Aki nem tetszik a Kremlnek, abból külföldi ügynök lesz

A punk-rock együttes minden tagja nem sokkal a háború megindítása után elhagyta Oroszországot, most Grúziában élnek. A dalszövegíró-énekest, Vlagyimir Kotljarovot egy évvel később tették fel a külföldi ügynökök listájára, azóta távollétében többször el is ítélték, mert nem tett eleget az orosz törvényi előírásoknak, amelyek szerint minden, széles nyilvánosságnak szánt megnyilatkozásakor jeleznie kellene, hogy ő külföldi ügynök, azaz „inoagent”.

„Ez a billog nekem semmit sem jelent, mert ezt a törvényt nem egy legitim vezetés hozta, hanem egy banda, egy szervezett bűnözői csoport, amely bitorolja a hatalmat” – mondta Kotljarov a fellépése után a Telexnek. „Ha magamra venném, azzal csak elismerném a törvénytelen hatalmat. De nem hagyom, hogy befolyásolja az életem” – igaz, így is befolyásolja, hiszen külföldön él, Oroszországban hatósági eljárás várna rá, de legalább nyíltan elmondhatja, amit gondol.

„Ha most visszatérnék, valószínűleg börtönbe kerülnék. Eljárásokat indítottak ellenem, szabálysértéstől bűncselekményig, csak azért, mert nevükön neveztem a dolgokat, háborúnak hívom a háborút, bűnözőknek a bűnözőket, az orosz hadsereget meg fosztogatóknak, megszállóknak, gyilkosoknak,

és emiatt folyamatosan büntetéseket szabnak ki rám” – ezt az árat vállalja cserébe az alkotásért, aminek lényege, hogy a valóságról szól.

„Márpedig a valóság ma ilyen: megy a háború, ötödik éve tart, mindennap emberek halnak meg Ukrajnában, minden éjjel rakétacsapások érik az ukrán városokat. Ez a való élet. Van, aki beszél erről, van, aki meg úgy tesz, mintha minden rendben lenne.”

Bőven vannak ilyen előadók otthon, van, aki egy óvatosan kritikus megjegyzés után megijedt és inkább beállt a sorba, más koncertezni is elment az orosz hadsereg által megszállt ukrajnai területekre, esetleg a kezdetektől a legmagasabb szinten a propaganda szolgálatába állt a Kreml kánonjának megfelelő patriotizmust hirdetve. „Van, aki ezt élvezettel teszi, mert a hangos támogatással sokat kereshet, sikeres lehet, bárhol felléphet. Szerintem ez erkölcstelen és ócska hozzáállás.”

De Kotljarov szerint sokan vannak, akik ellenzik Putyin rendszerét. „Nem tudom mennyien lehetnek, de biztosan nem 1-5-10 százalék, hanem sokkal több, akár az ország fele. A hatalom folyamatosan méri a hangulatot, vannak belső adataik, tudják, hogy az emberek ezt a háborút nem támogatják. Ha az ellenzők nem lennének ilyen sokan,

ha jelentéktelenül kevesen lennének azok, akik gyűlölik ezt a háborút, akkor aligha pazarolna a hatalom ilyen sok forrást az elnyomásra,

a mindent elsöprő propagandára. A hatalmon lévők egyszerűen hozzászoktak ahhoz, hogy lerabolhatják az országot, minden az övék, így hát csak végső esetben költenék ezt ilyesmire. Úgy tűnik, most elérkeztünk a végső esethez.” Épp ezért biztos benne, hogy lesz még koncertje Oroszországban, ahol a „Kapcsoljátok le a himnuszt”, a „Vologya bácsi” és az „Elmúlik” című számokkal is sikerült kihúznia a hatósági gyufát, hiszen az együttes több dalát lényegében már betiltották.

„Pedig minden elmúlik: látjuk, hogyan alakultak más diktatúrák a történelem során. Erre halad Oroszországban is, a vége mindig ugyanaz: a birodalmak szétesnek. A könnyed győztes háborúk végül nem jönnek be, a stabilitás összeomlik. Előbb vagy utóbb ez lesz Oroszországban is, egyetlen diktátor hatalma sem tart örökké.”

Hogy mikor ér véget, az persze kérdés. „Én 1987-ben születtem, nincs róla saját emlékem, de a Szovjetunió széthullását sem hitte senki 1989-ben, aztán két év múlva megszűnt. Pedig mindenki azt hitte, még sokáig fog rothadni a rendszer. Vannak események, amelyeket pontosan senki sem tud előre jelezni, aztán egyszer csak dőlni kezdenek a dominók.”

Pacifista dal a fő ellenség

Miközben beszélgettünk, a háttérben a következő fellépő előtt a tömeg már skandálta, hogy „Putyin hujlo!” (Putyin f.szfej!), aztán később bejött Putyin neve mögé az oroszban kevésbé, de a nyugati szláv nyelvekben a magyarhoz hasonlóan teljesen bevett k.rva is.

„De sok itt a külföldi ügynök” – köszönt le a színpadról Monetochka. Jelizaveta Girdimova ezen a művésznéven robbant be az orosz zenei világba, de igazán nagyot a „‘90-es évek” című számával dobott 20 évesen, 2018-ban. Valójában már az is látványos fricska volt a hatalom felé, amely a kaotikus '90-es évekkel szembeállított putyini stabilitásra építette fel politikai legitimitását. A dal ironikusan, Monetochka végletekig tolt, szinte gyerekhangján szól arról az évtizedről, tulajdonképpen azt érzékeltetve, hogy mennyire túlzó és torz képet ad az időszakról a Kreml, hogy a későbbi korszakot fényezze. De ez akkoriban még belefért. 2022-ben az már nem fért bele, hogy Monetochka felszólaljon a háború ellen, és még kevésbé a pacifista „Katona vagy” című dal.

„Nem tudom, mikor énekelhetném el Oroszországban ezt a dalt, vagy bármelyiket” – mondta. Monetochkát ugyanis júliusban egy év letöltendő börtönre ítélték távollétében, őt is azért, mert nem jelezte magáról a megnyilatkozásaikor, hogy külföldi ügynök. „Orosz állampolgárként ez a hazámban a polgári életem végét jelenti.” Börtönben tehát most csak azért nincs, mert 2022-ben, első gyerekével várandósan, férjével együtt Litvániába települtek át.

Az orosz ítéletek miatt külön figyelik ügyvédei, hogy egy-egy ország, ahol koncertet ad vagy átutazik éppen, hogyan viszonyul Oroszországhoz, van-e kockázata az útnak. „Nagyon szomorú ez. Oda, ahol a legtöbb hallgatóm van, nem mehetek: Belaruszba, Kazahsztánba és persze Oroszországba. Nem tudom, hogy mikor énekelhetném el ott a dalaimat következmények nélkül.” Ezt egyébként mások sem tehetik meg. Monetochka emlékeztetett a Stoptime együttes tavalyi ügyére, amikor a 18 éves fiatalokat elítélték a Ti Szoldat (Katona vagy) előadásáért.

Monetochka nemcsak ezzel a számával szólt milliókhoz, de az orosz emigráns életet leíró dalával is. Az „Eto bilo v Rosszii” (Ez Oroszországban volt) pontosan fogalmazza meg a visszahozhatatlant és azt, hogy „ott már más nyelven énekelnek”. Hogy mennyire, azt egy egykor ártatlan Szerencsekerék című műsor mutatta meg, amely, Oroszországban a televíziózás és a népi ki mit tud egészen különleges, kissé bizarr darabjává vált. 2018-ban még Monetochka is pörgetett és énekelt – ma meg már az Ukrajnába küldött katonákat ünneplik benne, akik kis drónokat és tankokat ajándékoznak a műsorvezetőnek.

„Az utóbbi négy évben a totális undor fogott el mindennel szemben, ami kapcsolatban áll a háborúval. Fájdalmat és szomorúságot érzek, semmi mást.” Ezt a szintén külföldi ügynöknek minősített Noize MC-vel közösen előadott „Ljugyi sz avtomatami” (Gépfegyveres emberek) dallal írta ki magából, amelyik a prágai koncerten a tömeget egyik legjobban megmozgató szám volt.

„Néha érzek reményt a változásra, de ez már annyiszor lángolt fel bennem és aludt ki, hogy a szívem már lassan nem bírja.”

De abban nincs kétsége, hogy az orosz társadalomban otthon is van igény egy másfajta, nem putyini Oroszországra. Ő ugyan nem mehet, de hozzá onnan jöhetnek a közönségből. Az EU-ba kevésbé, de Szerbiába, Moldovába igen. „Van, hogy ajándékot is kapok. Van egy kedvenc édességem, az Uralszkij Rizsik, a szülővárosomból, Jekatyerinburgból. Répás cukorka, legutóbb kaptam megint valakitől. Ha véletlenül itt, Európában kezembe akad, hát az valami könnyekig megható, csodálatos öröm.”

Aki beszól, jobb, ha emigrál

Az Outloud egy generációval feljebbi sztárja a Bi-2 együttes volt, amely bár 2022-ben eljött Oroszországból, kis híján akaratuk ellenére visszakerültek oda. 2024 elején Thaiföldön állították meg őket a kilépéskor – hivatalosan azért, mert koncertet adtak munkavállalási vízum nélkül –, és hajszálon múlt, hogy Oroszországnak adják ki őket, noha a két frontember a '90-es évek óta nem is orosz, hanem izraeli és ausztrál állampolgár. „Hideg fejjel végiggondoltuk, hogyan keveredhetnénk ki a helyzetből és mindent megmozgattunk, mindent elsöpörtünk. Oroszország kapott egy seggberúgást” – mondta Jegor Bortnyik a prágai színpad mögött készülve a fellépésre. Az 53 éves énekes-szövegíró szerint végül eljárás indult thaiföldi hivatalos személyek ellen, akik „Oroszországtól vesztegetési pénzt kaptak, hogy kiadjanak minket”.

Bortnyik 1972-ben Minszkben született, így tulajdonképpen két rezsim is érinti az életét: Alekszandr Lukasenkóé és Vlagyimir Putyiné. „Ez csak részben igaz, mert én 1991-ben jöttem el Minszkből. Akkor még nem tudatosult, hogy az a hely Belarusz lenne, én inkább az összeomló Szovjetunió egy részéből jöttem el. Egyszerűen azért, mert amikor elkezdődött a peresztrojka, akkor az ottani kilátások, főleg egy fiatalember szempontjából nem voltak fényesek. Féltem, hogy az életem belefullad a semmitevésbe és az alkoholizmusba. Szóval, amikor úgy tűnt, hogy Oroszország a demokrácia útjára lépett, addigra épp elkészültünk az első albumunkkal, és úgy éreztük, megvalósíthatjuk az álmunkat, és Oroszország első számú zenekarává válhatunk.”

Néhány év külföldi önútkeresés után az ezredfordulón robbantak be igazán. Bő 20 éven át a sikert leginkább Oroszországban kapták meg. „Nem mondom, hogy a hazámban, inkább úgy mondanám, hogy abban a közösségben, amely oroszul beszél. De idővel világossá vált, hogy mindaz, amit Oroszországban demokráciának neveznek nem több, mint hamis díszlet, és érződött, hogy annak a kevés demokráciának is bealkonyul. Egyszerűen csak ott ez később történt meg, mint Belaruszban, ahol a rendszer előbb mutatta ki a foga fehérjét Lukasenkóval. Amikor mi támogatásunkról biztosítottuk az ottani tüntetőket a 2020-as tiltakozások idején, akkor természetesen minket Belaruszban rögtön betiltottak. Ma minket ott börtön várna. És most ugyanez lenne velünk Oroszországban is.”

Az Ukrajna ellen indított teljes erejű háború még Oroszországban érte őket, de nem csináltak titkot abból, hogy elítélik a támadást. A háború második hónapjában egy omszki koncertet lemondtak arra hivatkozva, hogy nem hajlandók a színpad hátterében felhúzott, Putyint támogató felirat előtt fellépni. Ezután bezárultak a kapuk a többi tervezett helyszínen is. Bortnyikot nem sokkal később külföldi ügynökké nyilvánította az orosz igazságügyi minisztérium.

„Már nem is gondolok arra, lesz-e valaha koncertünk Oroszországban. Nem is vágyom oda” – mondta az idén Utazás a Nap körül címmel 17. albumát kiadó együttes frontembere. Alkotókedve tehát az emigrációban sem apadt el. Vissza már csak azért sem vágyik, mert társadalmi felelősséget is lát abban, ami Oroszországban történt, nem kizárólag Putyint okolja a rendszerért.

„Oroszország megtámadta Ukrajnát, ez tény. És az is tény, hogy Putyin nem saját maga szaladgál kezében gépfegyverrel Ukrajnában. Tehát mégiscsak vannak olyanok, akik ezt az egész szart támogatják, működtetik. Rengeteg ember van, akivel emiatt szakítottuk meg a kapcsolatunkat.

Ott van például a nagynéném, teljesen őrült, meg a lánya, az én unokanővérem is: ő valamikor országos bajnok volt lövészetben, most lőni tanítja a frontra tartó katonákat. Mit mondhatnék, ez egy rémálom.”

Ez akkor is igaz, ha vannak ellenzői Putyinnak Oroszországban. Ebben a tekintetben tehát a helyzetet pesszimistábban ítéli meg, mint a Pornofilmy énekese. „Igazából a többség mindenhez idomul. Amíg nem kapcsolták le náluk a netet és nem voltak sorok a benzinkutakon, mindenki leszarta azt, hogy mit csinál a hatalom.”

Ez a Hattyúk tava másról szól

Abban viszont egyetértett művésztársaival, hogy semmi sem tart örökké, bár ez sem nyugtatja meg. „Nyomorult vége lesz ennek. A következő tíz évben ez vérrel teli katasztrófa lesz. Nem akarok persze jósolgatni, csak vannak okok és okozatok. Minden diktátor ugyanúgy végzi. A vége mindig a háború, ami most vagy megsemmisíti Oroszországot, vagy legalábbis elvadult bandák által uralt polgárháborús területté teszi, ahol géppuskával felszerelt kocsikon száguldoznak majd” – festette fel a putyini rezsim után is sötét képet Bortnyik.

Közben az épp előtte fellépő Noize MC – természetesen szintén külföldi ügynök – a „Hattyúk tava GMK” című dalt játszva hozta lázba a közönséget: „Balettet akarok nézni, táncoljanak a hattyúk” – skandálta a zenekarral együtt a tömeg az Oroszországban betiltott dalt, amelyet az örökké sorok között olvasó oroszok a haldokló rezsimek gyászszertartásának tekintenek. A kollektív emlékezet szerint ezt adta a tévé Leonyid Brezsnyev főtitkár halálakor és bizonyosan ezt adták 1991-ben a Gorbacsov elleni sikertelen puccs idején, amikor lényegében világossá vált, hogy a Szovjetuniónak vége.