Külföld
Legalább 34 brit döntött úgy, hogy a hanyatló Nyugat helyett Putyin Oroszországát választja
A kivándorlóknak azt sem kellett bizonyítaniuk az Oroszországba költözéshez, hogy tudnak oroszul, vagy tisztában vannak az ország történelmével.
Imane Helif is feltűnt a milánói divathéten
Julianne Moore-ral és A$AP Rockyval is fotózkodott az olimpiai bajnok bokszoló.
Janet Jackson Kamala Harrisről konteózott egy interjúban, de a cikk utóélete a megszólalásainál is...
Szerinte Kamala Harris nem is fekete, legalábbis ezt mondták neki. Később elnézést kértek Jackson nevében, de kiderült, hogy a bocsánatkérés nem is a menedzserétől érkezett.
Magyarország is könnyebben juthat az árvízkárok helyreállítására felzárkóztatási EU-támogatásokhoz
Az eredeti bejelentés több tagállamot nevesített, Magyarországot nem, de az Európai Bizottság megerősítette, hogy Magyarországnál is rugalmasak lesznek.
Meghalt négy gyerek Oroszországban ételmérgezés miatt
A hatóságok még nem azonosították a mérgező anyagot, kihallgatják a szülőket.
Libanonban 492-an haltak meg izraeli légicsapásokban, köztük legalább 24 gyerek, és több mint 1600...
A libanoni miniszterelnök szerint Izrael „a szó minden értelmében vett megsemmisítő háborút” folytat. Izrael bejelentette a támadások kiszélesítését.
Az oroszok szerint 56 civil halt meg eddig Kurszkban, közben Zaporizzsját hét orosz légicsapás...
Az orosz–ukrán háború legfontosabb hírei hétfőn.
Hetven évvel később, boldog nagypapaként találták meg az 1951-ben elrabolt kisfiút
Véletlenül találtak rá, az unokahúga által elvégzett online DNS-teszt vezetett a nyomára.
Donald Trump semmiképp nem indulna újra a 2028-as választásokon
Ha veszít, azért nem, ha nyer, akkor meg a törvények miatt nem.
Amerikába érkezett Zelenszkij, hogy a háború lezárásáról beszéljen
Kijev partnert keres Washingtonban, hogy támogassák az úgynevezett „győzelmi tervet”.












