Amerikába érkezett Zelenszkij, hogy a háború lezárásáról beszéljen
2024. szeptember 23. – 05:40
Vasárnap érkezett meg az Amerikai Egyesült Államokba Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, hogy elnyerje Amerika támogatását Kijev új tervéhez, amellyel lezárnák a háborút. Az ukrán elnök az általa „győzelmi tervnek” nevezett javaslatokat mutatta be Joe Biden elnöknek, valamint Kamala Harris és Donald Trump elnökjelölteknek is, írja a Guardian.
Zelenszkij részt vett az ENSZ közgyűlésén is. Az ukrán elnök látogatása akkor történik, amikor Oroszország épp gyors előrenyomulást mutat Kelet-Ukrajnában – Kijev pedig hetek óta próbál nyomást gyakorolni nyugati partnereire, hogy engedélyezzék a nagy hatótávolságú fegyverek behozatalát az országba. Az ukrajnai front legforróbb pontját, a donyecki kisvárost, Pokrovszkot helyszíni tudósítóink nemrég mutatták be.
Az ukrán elnök éjszaka feltöltött videójában arról is beszélt, hogy a nyugati országoknak is segíteniük kell „elérniük a közös győzelmet egy igazságos békéért”. Zelenszkij szerint „ez az ősz meghatározza ennek a háborúnak a jövőjét”.
Zelenszkij New Yorkba érkezett meg, és Washingtonba is ellátogat a héten. Útját azzal indította, hogy felkereste azt a pennsylvaniai lőszergyárat, amelyik kifejezetten fontos lőszert állít elő Ukrajnának: a scrantoni üzem azon kevesek közé tartozik az országban, amely képes 155 mm-es tüzérségi lövedékeket legyártani – ebből Ukrajna már több mint 3 milliót kapott Amerikától.