Legalább 34 brit döntött úgy, hogy a hanyatló Nyugat helyett Putyin Oroszországát választja

2024. szeptember 23. – 16:34

Másolás

Vágólapra másolva

A londoni orosz nagykövetség szerint legalább 34 brit állampolgár kérte, hogy az Egyesült Királyságból Oroszországba költözhessen, miután Vlagyimir Putyin rendelettel lazított a bevándorlási szabályokon. Az orosz elnök azt mondta, a „humanitárius segítségnyújtás” célja, hogy megmentse az orosz értékekkel azonosulókat a romboló nyugati ideológiától. A Telegraph szerint a jelentkezőknek nem kellett bizonyítaniuk, hogy tudnak oroszul, és ismerik az állam történelmét, mint ahogy azt az Oroszországba emigrálók esetén szokás.

Az orosz televíziók és politikusok a britek döntését úgy értékelték, mint annak bizonyítékát, hogy a nyugatiak is elutasítják a liberális agendát. Irina Volk, az orosz belügyminisztérium szóvivője azt mondta, hogy mindez azért történik, mert az amerikai társadalomban megszűntek a hagyományos erkölcsi és családi értékek, valamint az oktatás színvonala is egyre rosszabb.

Az ügy azzal kezdődött, hogy Oroszországba költözhetett egy amerikai család.

„Személyesen szeretném megköszönni Putyin elnöknek, hogy lehetővé tette, hogy Oroszország jó hely legyen a családoknak a jelenlegi világhelyzetben”

– mondta az amerikai férfi, aki párjával és gyerekeivel vándorolt ki Oroszországba. Egy kanadai férfi feleségével és nyolc gyerekével költözött el az Egyesült Államokból, mert nem érezte ott biztonságban magát. Szerinte Kanadában sok a baloldali ideológia, a transznemű, és nem ért egyet azzal sem, hogy ezeket a dolgokat tanítják a gyerekeknek. Hozzátette, hogy a mezőgazdaságban is jobbak lehetőségek Oroszországban.

A Telegraph szerint Putyin a lazított bevándorlási szabályokat arra használhatja, hogy külföldieket toborozzon az Ukrajna ellen indított háborúhoz. Korábban írtunk arról is, hogy Oroszország listázta „az orosz szellemi és erkölcsi értékekkel ellentétes, destruktív magatartást tanúsító” országokat, Magyarország azonban nem került fel rá.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!