Külföld
Tíz ember meghalt egy esküvői busz balesetében Ausztráliában
Körforgalomba futva borult fel a busz a vendégekkel.
Az ukránok szerint hét falut visszafoglaltak, a csecsen Ahmat-osztag leszerződött az orosz védelmi...
Hírfolyamunk az orosz-ukrán háborúról.
Telekvitában lőttek le egy 11 éves kislányt Franciaországban
Évek óta tartott a vita a brit és holland szomszédok között.
A 92 éves Soros György átadja pénzügyi birodalma irányítását a fiának
A 37 éves Alex Soros veszi át a Nyílt Társadalom Alapítványok vezetését, aki azt mondta: ő politikusabb alkat, mint az apja.
Letartóztatták a volt skót miniszterelnököt, Nicola Sturgeont, de ki is engedték kihallgatása után
Pár hete a férjét is őrizetbe vették, akit végül el is engedtek még aznap.
Megegyezett a román kormány a pedagógus-szakszervezetekkel: jelentős béremelés jöhet
A közoktatást három hete megbénító sztrájk is véget érhet a megállapodással, amelynek részeként több lépésben emelik a tanárok és az oktatásban dolgozók bérét.
Eltűnt három brit turista, miután kigyulladt a hajójuk a Vörös-tengeren
A hajón összesen 27-en utaztak, de eddig csak 24 embert sikerült kimenteni.
A Gazeta Wyborcza főszerkesztője: Orbán megalomániája még katasztrófába viszi Magyarországot
Adam Michnik szerint a magyar miniszterelnök szemet vetne Ungvárra, ha feldarabolnák Ukrajnát.
James Cameron szerint Argentína a hírnevét felhasználva akarta jobb színben feltüntetni az...
A hivatalos látogatáson megmutatták neki az ország nagy naperőművét, de a háromszoros Oscar-díjas rendező szerint valójában nem ezért hívták meg az országba.












